Ékszermérleg
(épp vágytam egyre, erre fel elém vetett egyet a sors)

Miután a néhai Verseny utcai piac bezárt, az ottani árusok kínjukban szanaszéjjel
szóródtak a városban. A hatóság teljesen hiábavalóan üldözi őket. Tehetnek bármit,
a lomárusok hol itt, hol meg ott ütik fel a fejüket, illetve pakolnak ki a gyékényeikre.
Ez például egy aprócska morzsája a néhai nagypiacnak, mégpedig az MTK pályával
szemben. Gondoltam útba ejtem őket. Természetesen csakis azért, hogy ne legyen
már teljesen céltalan a hétvégi biciklizésem. Célom persze alapvetően
nem volt semmi, ha csak az nem, hogy körbenézzek.

 

 

És igen! Pont egy ilyenre vágytam! Ugyan kifejezetten ritka eset, de olyankor mindig
meg is lepődök, mikor épp azt veti elém a sors, amire szükségem van. Mondjuk olyan
nagyon azért nem kellett nekem itthonra egy ékszermérleg, de azért akadt számára
egy feladatom. A minap kicseréltem a napelemes ledlámpásban az akkumulátort.
Az esti bekapcsolás után, a régivel csak néhány percig világított a lámpácska.
Az alig teljesítő akku gyanúsan könnyű volt az újhoz képest. Azt gondoltam,
hogy meg kéne mérni, hogy számszerűen mégis mennyivel könnyebb
egy gagyi akku a normálisnál. Csak ugye mivel mérjem meg?
Mint a képen látszik, ez a kérdés, már nem is kérdés.

 

 

Ahogy karikázok hazafelé, útközben megláttam ezt a tankot. Biztosan érdekes volna
szétszedni egy ilyet. Csak ugye az van, ahogy így elnézem, nem férne be
a szobámba. No meg egészen biztosan számomra felemelhetetlen,
ráadásul erőst olajos alkatrészekből van. Szerintem jobb nekem,
ha egy tank helyett veszek a piacon valami hasznos apróságot.

 

 

Mondjuk ha nem is a piacon, akkor a Lidl-ben. Amúgy pontosan ugyanaz a baj ezzel
a bolttal is mint a piaccal. Az ember gyanútlanul bemegy egy kiló kenyérért,
és egyből talál valamit, ami épp hiányzott otthonról. Persze amíg meg
nem láttam a csiszolópapír befogó szerszámot, nem is gondoltam
 volna, hogy márpedig egy pontosan ilyet szeretnék a pincébe.

 

 

Micsoda egy sanyarú volt az én sorsom, hogy hozzávaló befogószerszám híján,
eddig egy darabka deszkára kellett felszögeznem a csiszolópapírt. Sebaj!
Ezentúl majd tobzódok a gyönyörben a nyeles csiszolószerszámommal.

 

 

Az úgy volt, hogy megláttam ezt az izét. Viszonylag sikeresen ismerem fel a tárgyakat
a formájukról. Vagyis ahogy megláttam, már tudtam is, hogy rögvest birtokolni
fogom. Persze mielőtt még zsebre tehetném, jön a piacon kötelező alku.

Négyszáz forint? (és már tettem is vissza)
Mennyire gondolt? (kérdezte rutinosan az eladó)
Kétszáz. (mondtam automatikusan)
Legyen már kétszázötven! (próbálkozott be az eladó)

Ilyenkor vissza szoktam tenni az árut a földre, és már lépek is tovább. Most valamiért
nem tettem, hanem előkotortam a zsebemből öt darab ötvenest. Mikor a kölcsönös
köszöntések után el akartam lépni az árustól, utánam szólt: A tokját itt ne hagyja!
 Még jó hogy nem! Majd azt gondoltam magamban, hogy tulajdonképpen minden
így van rendben, ahogy történt. Kétszáz volt a műszer, ötven meg a tokja.

 

 

Ahhoz képest még sok is ez a gomb, amire vágytam. De majd csak elboldogulok
velük valahogy. Tettem bele elemeket, majd bekapcsoltam. Átállítottam,
hogy grammot mérjen. Először a nullázással gyűlt meg a bajom.
Közvetlenül a nullázás után pedig magával a méréssel is.

 

 

Miután rájöttem, hogy fel kell nyitni a fedelét, majd az így előtűnő serpenyőre
kell ráhelyezni a mérendő tárgyat, mindjárt nem mutat hülyeségeket!

 

 

A kettes pontban leírtak alapján lehetne nullázni és kalibrálni.

 

 

Olyan kis lapos, hogy nem fog sok helyet foglalni a polcon. Ez igen szerencsés, mert
semmiféle ötletem sincs, hogy mégis mire fogom használni a ceruzaakkuk súlyának
megmérésén kívül. Meglehet, hogy meg fog egyezni a sorsa, a szintén nagyon kell
státuszú ultrahangos távolságmérőmmel. Egyszer megmértem vele, hogy milyen
magasan van a plafon, aztán slussz! Azóta is ott pihen az ágyneműtartóban.
Vagy mint a szemetesből kiemelt ellenállásdekád. Mondjuk az ő sorsa
annyiban más, mint az ultrahangos mérőé, hogy őt szegénykét
még egyszer sem használtam! Pedig hogy örültem
neki, mikor rábukkantam...

 

 

A képen egy csálén felragasztott Quality Checked matricát látunk.
Mindenesetre érdekes párosítása egy ténynek, s a feliratnak.

 

 

A mérleg alja. Csodák csodája, a teleptartó fedél sem hiányzik, csak
már félretettem, hogy hozzáférjek az alatta elrejtett csavarokhoz.

 

 

Feladom. már úgy értem, hogy egyszerűen képtelen vagyok értelmezni ezeket
a számokat. Persze ha vettem volna magamnak a fáradtságot, és megrágtam
volna picit a számok felett látható "ellenőrző lista" feliratot, akkor egyrészt
nem írta volna meg tucatnyi olvasó, hogy ezek itt az egyes részfeladatokat
elvégző dolgozók kódjai, másrészt pedig nem kellett volna utólag
belejavítanom az írásomba. Majd legközelebb figyelek.

 

 

Ha nem is közvetlenül Kínában készült, de egyből ott mellette.
A CE pedig annyit tesz, hogy ez a valami megfelel nekünk
európaiaknak. Akkor legyen így. Én nem ellenkezem.

 

 

Mint az már említettem, megvan a teleptartó fedele.
De vajon ki rakta sorba ezeket a k*urva képeket?

 

 

Ellenjavalt különböző típusú elemet betenni a készülékekbe. Már csak azért
is, merthogy így különböző időpontokban fog kifolyni belőlük a trutyi.
No de mit tegyek, ha egyszer nem volt itthon három egyforma?

 

 

Gumiláb. Kettő van belőle. Hátul a két gumi, elől pedig a doboz aljából kiképzett két
műanyag ér le az asztalra. Szerintem mérlegnél erősen problémás a négy láb.
Ezt például abból gondolom, hogy bárhogyan is teszem le ezt a kis izét
az asztalra, sehogyan sem akar mind a négy lába egyszerre leérni.

 

 

Ugyan kívülről teljesen tiszta, ellenben az összes rése teli van szeméttel!

 

 

A műanyag feltalálása előtt fából készült a fogkefe.
Vagy a franc tudja mi ez, de most ezzel pucolom ki a mérleget.

 

 

Ha kitekerem a teleptartó fedele alatt fellelt két csavart, attól még egyáltalán
nem jön szét, hanem csak a mérleg serpenyője szabadul el.

 

 

A dobozt összetartó csavarok a gumilábak alá voltak elrejtve.

 

 

Most mit mondjak erről?
Ugorjunk!

 

 

Balra az érzékelő, jobbra az általa szolgáltatott jelet feldolgozó elektronika.

 

 

Erről a chipről sajnos nem tudok történetet mesélni.

 

 

Az érzékelő leginkább a múltkor boncolt babamérleg azonos célú részére emlékeztet.
Mit ne mondjak, értelmes mondat volt. Ennyi erővel akár azt is írhattam volna,
hogy minden csavar hasonlít egymásra. Na tessék! Erre fel nem leírtam?

 

 

Balra fent egy mini hangszóró, középen egy szép nagy LCD kijelző, lent pedig
néhány gombocska. Nehéz írni bármit is az ennyire érdektelen részletekről.

 

 

Na jó. Legyen...
Legközelebb szétszedek egy ilyen nyomógombot.

 

 

Már sokadszorra ürítem az háttérről a szemetet az asztal középső fiókjába, de még
mindig hullik a szmötyi a mérlegből. A külseje, illetve annak épsége és
tisztasága alapján nem is gondolná az ember, hogy mi van belül.
Illetve magamtól eszembe nem jutott volna, hogy az ott nem
egyszerű hétköznapi por, hanem az konkrétan marihuána.
Miután néhány olvasó megírta, hogy ilyesmi mérlegen
szokás porciózni az anyagot, akkor sajnos (?) már rég
késő volt ahhoz, hogy sodorjak a porból egy jointot.

 

 

Úgy csináltam, ahogy a felhajtható fedélen található leírás mondta.
Eddig úgy néz ki, hogy jó.

 

 

Csakhogy kevéske idő elteltével elindulnak a mérlegen a számok.

 

 

Aztán szépen haladnak tovább.

 

 

Mielőtt még teljesen elszabadulnának a kijelzőn a zéró helyett a számok, rádobtam
valami mérhető súlyú tárgyat. Az óráscsavarhúzóm súlya mindössze 14 gramm.
Érdekes... Azt gondoltam, hogy az eredménytől majd némileg megváltozik
a világképem. Erre fel semmi! Tulajdonképpen meg sem hatódtam...

 

 

Mint azt írtam volt, csak ennyit szerettem volna megmérni.
A bóvli ceruzaakku súlya 13 gramm.

 

 

Egy normális minőségű, amúgy a Lidl-ben vásárolt Tronic márkanevű akkué pedig
27 gramm. Szerintem semminek sem tesz jót, ha kihagyják belőle az anyagot.

 

 

Betettem a tokjába, s letettem a polcra. Ha majd egyszer rend lesz a szobámban
(hát persze), akkor kapnak egy külön zugot az ilyen kicsi, kompakt, gyorsan
használatba vehető tárgyak. Most miért? Álmodozni tán csak szabad?

 

 

Azt beszéltem meg magammal, pedig jó anyám mindig mondta, hogy válogassam
meg kivel állok szóba, hogy a következő szétszedésem tárgya, a zöld színű
ceruzaakku lesz. Persze lehet, hogy nem. A lényeg, hogy
majd megpróbálom idevarázsolni.

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg
a Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában...