Telefoninduktor
(LB37-es készülékből ideiglenesen kiszerelve)

Az első két tételt, úgy mint a telefonhangosítót, illetve Neywa 304-es kisrádiót, már
bemutattam. Az apró fagombócok a hátam mögötti papírdobozokra kerültek, hogy
ki tudjam őket húzni a polcból. LB telefonkészüléket pedig már mutattam, ezért
most csak a kimaradt részlete, vagyis maga a telefoninduktor boncolása jön.

 

 

Próbáltam lámpafényben, vakuval, s mint az ezen a képen látható, napfényben is.
Annyit sikerült elérnem, hogy már biztosan tudom, ez a készülék nem fotogén!
Persze nem azért hoztam el a piacról, hogy fotózzam, hanem csak a benne
rejtező, s eddig még be nem mutatott induktor miatt, de nem úsztam
meg a piacot ennyivel, mert akadt a terítéken egyéb kincs is.

 

 

Például 10 forint / darab áron hózentróger csat.
No de minek nekem ilyen?

 

 

Azért kell, mert ilyen csatok tartják az ágyam melletti falvédőt.

 

 

No de minek nekem több csat, ha egyszer van elég?

 

 

Egyrészt nincs elég, mert ez itt például egy függöny tartó csipesz.

 

 

Ez pedig egy tönkrement csat, a tekercsmérőm, illetve
meglehetős mennyiségű háztartási por társaságában.

 

 

Ezek a kincsek nem kerültek pénzbe, mert egy elhagyott dobozban találtam őket.
Nem lehetett őket veszni hagyni, hiszen mindig milyen jól jön egy ecset!

 

 

Az átmérő négyes menettel rendelkező krómozott
golyó, pedig ki tudja mire fog majd kelleni.

 

 

Az úgy volt, hogy mikor ezt az íróasztalt kaptam, rémesen kevés fiók volt benne
az előző asztal kiépítettségéhez képest. A régi asztal fiókjait részben átvarázsoltam
az új asztalba. Az eldugott részekre (például középre a lábam elé) is került polc,
meg két fiók is. Utóbbiakban laknak a kábelek. (legalábbis egy részük) Hogy
a vegyszerek - melyek nem mutatnak valami jól ha elől hagyom őket - ne
csúfítsák el a szoba látképét, szintúgy ide lettek elpakolva. Már úgy
értem, hogy az asztal alatti lap mögé. Aztán hogy hogy nem,
de valahogy mégis idekerült a polcra ez a dobozfedő.
Már évek óta tervezek egy revíziót, hogy az itt
terpeszkedő zaccok beférjenek a helyükre.
Nem. Nem ma lesz az a nap, mikor ezt az
amúgy nem különösebben bonyolult, de
valahogy mégis mindig elhalasztott undok
feladatot egésszé kerekítem. Ez egy "különösen
nehezen jövök ki belőle" típusú mondattá sikeredett.

 

 

A múltkor megoldottam a harminc éve húzódó törölközőtartó felszerelési feladatot.
Gondoltam fokozom a helyzetet, s ugyanezt megteszem a konyhai törölközővel is.
Ezen célból megléptem a képen látható törölközőtartó megszerzésének irányába
egy igen komoly, mégpedig kerek 100 forintra rúgó beruházást. Persze volt
a piacon szép krómozott is ezerért, csakhogy azzal van egy kis bibi.

 

 

Mégpedig az, mint ezzel a fából készülttel is. Vagyis hogy hosszú. Csakhogy míg
a fémből készült törölközőtartó konkrétan szétszerelhetetlennek látszik, addig
ebből a fából készültből könnyedén le tudok vágni néhány centit.
Persze ez sem ma lesz, de majd úgy is mutatom.

 

 

Van érzékem hozzá, hogy a kismillió kipakolt árú közül melyikért érdemes lehajolni.
És még csak nem is arról van szó, hogy láttam volna rajta a feliratot!

 

 

A megérzésem ugyanis sajnos már jobban működik, mint a szemem.
Egy ilyen szépséges hangoló-csavarhúzókészlet 500-ért?
Szörnyet is haltam volna ha ott kell hagynom!

 

 

Ez 3.000 forint lett volna, ha egyből kifizetem. Egyrészt rutinos piacozó vagyok,
ismerem az alkudozás módszereit. Másrészt miközben én egyre táguló köröket
írtam le a céltárgy körül, az asszony a kincsektől elrángatva fennhangon
próbált róluk lebeszélni. Így lett enyém 1.000 forintért ez a csoda.
Persze most már nem akkora kunszt a telefon, mint régen.

 

 

Andi nagymamájának telefonbeszerelési ígérvénye 1964-ből.
Ekkoriban még akkora úr volt a Posta, hogy az engedélye nélkül
még kurblis (LB rendszerű) telefonvonalat sem lehetett létesíteni.

 

 

Volt idő (a szocializmusban ugyanis különös divat volt a felülről történő indíttatású
profilváltás), mikor is a telefon még a telefongyárban készült. Mint az látható,
még a telefon mikrofonja is ott készült, a MEO dátuma szerint 1959-ben.

 

 

Ezt csak azért fényképeztem le, hogyha esetleg szükségem
lenne rá, akkor tudjam, hogy mégis hova a csudába
kell visszakötni a készülékzsinór végződéseit.

 

 

Merthogy a kívül lógicáló készülékzsinór eliminálására ezt a tervet eszeltem ki.

 

 

Miután kitekertem az induktort tartó csavarokat, majd kivettem a helyéről
az induktort, találtam alatta egy négyes anyát. (a kép közepétől kicsit
jobbra) Eredetileg a csengőt tartotta, csak idővel kitekeredett, majd
elvonult fedezékbe az induktor alá. A készüléket javító műszerész
egy szép nagy anyával pótolta a hiányzót. Így derült fény sok-sok
év távlatából arra a rejtélyre, hogy hová tűnt az amúgy lezárt
készülékből a csengőt tartó egyik csavarról az anya.

 

 

A fele cikken már túl vagyok, mire végre nagy nehezen elérkeztem mai értekezésem
tárgyához. Ez kérem a telefoninduktor személyesen! Arra szolgál, hogy váltakozó
feszültséget állítson elő a tekerésből, az ellenoldali telefonkészülék csengőjének
megszólaltatására. Tekerjük a kurblit, mire a másik oldalon csörög a telefon.

 

 

A kurbli közvetlenül a nagy fogaskereket hajtja,
ami pedig - mint gyorsító áttétel - a kicsit.

 

 

A jobbról benyúló érintkező egyáltalán nem azért van ott, hogy le ne essen a helyéről
a fogaskerék, hanem azért, hogy biztosan jó legyen a forgatott tengely elektromos
kontaktusa az induktor fémházával. Már csak azért, mert jelen eszköz esetében
nincs se kommutátor, sem pedig (mint a generátorok esetében) csúszógyűrű.

 

 

A telefon induktorban a forgatott tengely két végén van az elektromos kivezetés.
Ez itt a tengely másik végének nem testelt kivezetése.

 

 

Jó. Legyen. Akkor jelenleg testelt, de ez csak addig
van így, míg meg nem forgatjuk a kurblit.

 

 

Ez itt egy áttétel. Toló mozgássá alakítja a tekerés energiájának egy részét.
Ez oldja fel az induktoron alapesetben fennálló (épp az előbb mutatott) rövidzárat.

 

 

 

Mennyivel egyszerűbb bemutatni, mint leírni...
A háttérzene meg nem direkt volt, hanem csak elfelejtettem kikapcsolni.

 

 

 

Íme a mérés, mely igazolja, hogy az induktor le tud adni 110 voltot.
Gondoltam megnézem oszcilloszkóppal, hogy milyen a jel alakja.

 

 

A gondolatot tett is követte. Az "is" szócska azért van ott, mert ez nem mindig
szokott megtörténni. Van ám az úgy, hogy csak úgy egyszerűen kigondolok
dolgokat, de már a tervezéstől lefáradok, s nem lesz az egészből semmi...

 

 

Micsoda kérdés! Nekem ne lenne itthon BNC banánhüvely átalakítóm?
Régebben mondjuk nem volt, de nem is aludtam valami jól...

 

 

Hosszú percekig bután bámultam (ezt profin tudom csinálni) erre a kitudja
honnan itt termett négyszögjelre, mire végül rájöttem a forrásra.

 

 

Ebbe az oszcilloszkópba be van építve egy úgynevezett kalibráló generátor.
Mondjuk évek óta nem használtam ezt a műszert, szóval nem csoda,
hogy már rég kiment a fejemből ez az amúgy jópofa funkció.

 

 

 

Miután sikerült feltérképeznem kedvenc szkópom működésének variációit, már ki
tudja rajzolni az ernyőre a jel alakját. Nem nevezném szinusznak, de egy
váltóáramú csengő meghajtására így is tökéletesen megfelel.

 

 

Ne legyél már türelmetlen! Persze, hogy szétszedlek!

 

 

Négy csavar tartotta az induktor hátsó lemezét.

 

 

Miután a fentebb látott lemezt levettem, előtűnt
a mágnesek közt megbúvó forgórész.

 

 

Két oldalról vannak a mágnesek, lentről s fentről pedig a csak bronz távtartó.
Konkrétan nincs túlillesztve, de így is tökéletesen működik.

 

 

Először még nagyon úgy nézett ki, hogy mindenkép ki kell ütnöm valahonnan
egy csapszeget, de végül sikerült a jobb alsó sarokban látható
gyűrű levételével leszedni a nagyfogaskereket.

 

 

Mert ha nem szedem le, akkor semmiképp sem tudom tőle kitekerni az alatta
megbúvó csavarokat. Mint az jól látszik, ott ahol a leginkább terhelve van
(kurbli tövénél), hatalmas (úgy kb. két centis) benne a persely. Örökélet!

 

 

A forgórész nagyon egyszerű. Egyszer régen, még valamikor ipari tanuló koromban,
ennél is jobban szétszedtem egy induktort, majd természetesen át is tekercseltem.
Tekertem a kurblit, világított az induktorra kötött zseblámpaizzó. Lehet, hogy
így utólag, már öreg fejjel visszatekintve ez nem egy különösebben érdekes
kísérlet, de mint gyerek, részemről nagyon is jól elvoltam az ilyesmikkel.

 

 

Mint azt már említettem, nincs se kommutátor, se leszedő gyűrű, hanem egyszerűen
csak a tengelyvég az elektromos kivezetés. Természetesen jól el van szigetelve.

 

 

Ezt most nem szedem szét, mert nincs különösebb értelme.
Ha kitekerném a csavarokat, akkor sem látnánk sokkal többet.

 

 

Jé! Olajozólyukak...

 

 

Itt látszik jól, hogy miről beszélek. A vékonyka csövecskék elvezetik a perselyekhez
a kenőanyagot. Nem kell szétszedni az egész induktort, ha tegyük fel kezd
megszorulni, hanem elég csak a lyukakon keresztül beolajozni.

 

 

Ez meg azért áll ilyen hülyén, mert mikor majdnem elejtettem, ijedtemben
belemarkoltam. Ezt sem szedem apróbbra, mert így is látszik miből van.

 

 

Mint ahogy a szétszedésének, az összerakásának sincs semmi trükkje.
Legalábbis mire észbe kaptam, már újra egyben is volt.

 

 

Kicsit összezsíroztam a csavarhúzóimat, meg szegény fehér hátteret.

 

 

 

Miután újrakentem (amúgy csak kontakt sprayt kapott), már egészen könnyedén jár.
Eddig ugyanis nagyon oda kellett fogni az asztalhoz, hogy meg tudjam tekerni.

 

 

Már úgy voltam vele, jöhet a zárókép, mikor is eszembe jutott még valami. Mi lenne,
ha rápróbálnék egy elektronikus készüléket a kurbli másik végére? Kell egy
darab telefonvezeték, meg valami csatlakozó, amire rá tudok menni
banándugóval, vagy krokodilcsipesszel. Nekem ne volna itthon?

 

 

A gondolatot ismételten tett követte.
Ez egy ilyen fura nap.

 

 

 

Épp csak meglököm egy kicsit az évtizedekkel ezelőtt készült induktor karját, s már
meg is csörgeti a Panasonic készüléket. Na ja. Nem változtak a szabványok.

 

 

 

Ha már úgyis elől volt minden, rápróbáltam a szobából a CB55-ös készüléket is.
Ezt is szépen megcsörgeti. Miért is ne tenné? Ez neki a dolga!

 

 

Mivel összeszerelve kisebb helyet foglal, mint
így darabokban, ezért összeszerelem.

 

 

Majd elfelejtettem megmutatni! Az induktort négy csavar tartja.
Már persze csak akkor, ha betekerem őket.

 

 

A készülék zsinórját - hogy ne lógicáljon - beledolgoztam a készülékbe.
Hogy később fogok-e erre a tettemre emlékezni? Vagy morogva
keresem az eltűnt vászonzsinórt? Ki tudja mit hoz a jövő?

 

 

A néhai Pálma Gumigyár kollektívája innen, ezen jó ötven évet megélt,
s köszöni még jól van állapotú gumiláb mellől csókoltatja a Philips
művek gumitrutymává avanzsáló ékszíjakat készítő mestereit!

 

 

 

A készülék, ha fel van emelve a beszélő, önmagát is meg kellene csörgesse.
Ez a funkció eddig azért nem működött, mert bele volt szorulva
a készülékbe az automata villája. Illetve még most is bele
van szorulva, csak egy próba erejéig kipiszkáltam.

 

 

Idővel persze majd lekerül a telefon a pincébe, a többi kincsem közé.
Míg ez be nem következik, jól el lesz a cipőkkel az előszobában.

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg
a Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában...