Ágyátalakítás
(bekeményítettem)

Az történt, hogy a hátam kipukkadt. Kezdődő porckorongsérv. 1 doboz papír (kb. 10 kilo)
arrébbvitele 20 méterrel, úgy egy hónapra kicsinálta a hátam. Ha vigyáztam rá, nagyon
kerülgettem a munkát (ebben sok éves rutinom van), akkor idővel helyrejött. Sajnos
legutóbb már nem. Ráuntam a problémára, s elmentem az orvoshoz. Részemről én
itt és most mellőzném a magyar egészségügy bugyrait. Elég legyen annyi, hogy a
betegségemről többet tudtam meg az Internetről, mint bármely orvostól. Mivel
alapvetően műszaki ember vagyok, gondoltam megjavítom a hátamat. Vajon
mit tudok kezdeni házilag egy gerincsérvvel? A körzeti orvosom szerint az a
legfontosabb, hogy egyrészt ne terheljem, másrészt ne rontsak rajta tovább.
Meg kell várni míg elmúlik a fájdalom. Illetve ki kell küszöbölni a kiváltó okot.
Várni tudok. Fekszem, ücsörgök, sokat alszom, heverek, mozizok. Amilyen jól ment
a lazítás eleinte, olyan borzasztóan nehéz lett a második hét után. Egyrészt már éreztem,
hogy javul a hátam, másrészt eluntam a semmittevést. Gondoltam gyorsítok kicsit
a javulási folyamaton. Mit ír az Internet? Mit mond az orvos? Feküdjek egy
a mostaninál keményebb felületen. Erről a keményebb felületről fog
szólni ez a történet. Először is áttettem az ágyamról a matracot
a szoba közepére. Nincs itt valami jó helyen, de sehova
máshova nem fér. Tehát nem ugrálhatok. Már eleve
nem tanácsos fájó háttal, illetve hely sincs hozzá.

 

 

A matracra jön egy kellemes bárány burkolat. Valamiért jó rajta aludni. A bárányok
is milyen ügyesen alszanak a bőrükben! No meg valószínűleg nem
véletlenül kell bárányokat számolni elalvás előtt.

 

 

Kell még két kispárna. Az egyiken alszom, a másik általában a hónom alatt van.

 

 

A paplan ilyen melegben felesleges, de ha szétszedem az ágyam, csak kell tenni valahova.
Amúgy jó volt rajta aludni. A hátamnak legalábbis jót tett. Ellenben a nyakam...
Reggelre kicsit be volt állva a nyakam és a vállam is. A kis és a gyűrűs
ujjaim konkrétan nem is mozogtak. Kellett hozzá jó pár nap,
mire hozzászoktam az új pozícióhoz. Fog ez menni!
Vagy itt döglök meg a szoba közepén...

 

 

Felborítottam az ágyam, illetve csak a matracos részét. Nézegettem s töprengtem.
Ebből mi lesz? Sejtésem szerint valami a mostaninál keményebb felület.
Öreg már ez az ágybetét, ki van feküdve benne a helyem rendesen.
Mondhatni nem csoda, ha nem tetszik a hátamnak ez a felület.

 

 

 

Hiába a komoly derékfájás, én már csak megmaradok komolytalannak.
Most is hogy megtaláltam a leglényegtelenebb részletet...

 

 

Fogtam a centit, jól meglóbáztam, s közben felírtam a látott számokat.
Igazából az ágykeret mérete a lényeg. Erre kell tennem valamit.
Hely konkrétan nincs több, tehát nagyobb semmiképp sem
lehet amit csinálok. Nézegettem az Interneten a dolgokat,
hogy mégis mit lehet kapni méretre. Leginkább matracot.

 

 

A boltban kapható matracokkal az a baj, hogy azok vagy egy sík felületre, vagy legalább
egy masszív, de azért kicsit rugózós un. ágykeretre lettek tervezve. Hogy az IKEA
áruházban látott dolgok egyszerűen nem illenek ide, az egy dolog. Hogy ezek
a matracok mennyibe kerülnek, az egy másik dolog... Persze tudom én,
hogy az egészség a legnagyobb érték. Szóval mivel nem találtam olyan
megoldást, hogy megmondom mekkora legyen, majd kihozzák, így nekem
magamnak kell valamit kieszelnem. Apróbb probléma, hogy épp nem nagyon
ugrálhatok, hiszen a hátam egyelőre nem terhelhető. Még a bevásárlószatyortól
is becsillan néha a szemem, mikor egy kézzel akarom vinni. Hülye egy állapot ez...

 

 

Így néz ki az eredeti matrac alja. Vagyis ez a fából készült keret van az epeda alatt.
Ha lebontom róla a matracot, akkor ezt a keretet deszkával lefedve,
majd a matracot ráhelyezve, már készen is vagyok.

 

 

Nem is oly rég mentettem meg a bezúzás elől két szekrényajtót. A melóhelyen hevertek
egy sarokban. Szóval az úgy volt, hogy még egyszer nagyon régen, mikor a céges autó
még Barkas névre hallgatott, szerettem volna építeni valamit fából. Valószínűleg a
mélyládám volt az, de ez most mindegy. Gondoltam egyet, illetve sokkal többet
is gondoltam, de a sok gondolkodás után végül csak beevett végre a fene egy
lapszabászatba. Először a boldogságtól csillogott a szemem, majd kisvártatva
(az árak megszemlélése után) valami mástól. Gondoltam akkor szerzek bútorlapot
valahonnan máshonnan. Konkrétan úgy megraktam a kocsit a melóhelyen szétesett
bútorral, hogy csak na! Elindultam hazafelé. Hogy, hogy nem, de igen! Épp lomtalanítás
volt a VIII. kerületben. A Leonardo utcánál az egyik szemétkupac konkrétan csak
laminált bútorlapból volt. Sok mindennek ellent tudok állni, kivéve talán a
kísértést. Az egészet beraktam a kocsiba. Már rég elkészült a mélyláda,
az asztalomra a pult, éjjeliszekrény, szekrényekbe polcok, új polcok a
virágállványra, pincei polcos újraburkolása, szerszámos szekrény ugyanide,
meg ki tudja még mi minden, mikor is ráuntam a rengeteg fadarabra, s az összes
értékelhetetlen méretűt (kb. mind) felaprítottam. Hetekig aprított bútorlappal tüzeltünk.
Aztán persze hiányzott, hogy darab deszka nem sok, annyi sincs itthon. De mint az
látszik, már megint van. Sajnos nem csak hogy kicsik, de kevesen is vannak.

 

 

Ezek itt vagy túl vastagok, vagy túl vékonyak, vagy egészen formátlanok.

 

 

Azokból ott szemben, azokból egy pult készülne a pincei asztalra. Valami olyasmi,
mint ami fent a lakásban is van az asztalomon. Persze nem kapkodom el...

 

 

Tollat akartam ragadni a számoláshoz, mikor is még éppen idejében észrevettem a reám
leselkedő veszélyt. Vajon ki helyezte el a kép közepén látható bonctűt a tollak
között? Pláne hegyével kifelé! Még ha épp törött is kicsit, akkor is...

 

 

Ezek a számok jöttek ki. Kell két 85x65 és egy 85x60 centis deszka.
Vagy pozdorja. Vagy OSB lap. Vagy bármi, ami kibírja a súlyom,
és lapos és merev. Tehát a vaslemez jó, az akasztókötél nem.

 

 

Újabb ötlet. Mi lenne, ha így ahogy van, leburkolnám. Tehát ezentúl alul lenne az epeda.
Tudom, hogy ez hülyeség. Illetve semmi értelme sincs egy deszka alá epedát tenni.
Az egészben az az éca, hogy így nem kell leszednem a fakeretről az epedát.
Nem magával a munkával van a baj, hiszen épp ráérek, hanem velem.
Mivel épp a hátam beteg, ezért nem valószínű, hogy képes lennék
levinni a pincébe ezt a valamit úgy, hogy túléljem az attrakciót.

 

 

Mivel semmire sem jutottunk, végül beágyaztunk. Már úgy értem, hogy Andi is segített
gondolkodni. Ez azért jó, mert ha nem találunk ki semmit, akkor egyértelmű, hogy
ő volt a hibás. Mindig ezek a nők... Szóval azért kell asszony a házba (Kőműves
Kelemen szerint például már közvetlenül a falakba is), mert egészen
egyszerűen nem lehet mindenért a kormányt hibáztatni.

 

 

Andinak nem tetszett a cigánybútor a szoba közepén, ezért letakarta.

 

 

Nem tudom eldönteni, hogy miből legyen a burkolat az ágyamra, ezért lementem
a pincébe, majd rugóztam kicsit a problémakörön. Illetve mint azt a képen
látjuk, épp egy pozdorjából készült szekrényajtón. Nem mondom,
hogy nem hajlik a súlyom alatt, de úgy érzem, hogy bírja.

 

 

Találtam egy darab -az ágybetét alsó keretével megegyező méretű- fahasábot. Mi lenne,
ha mégis a két szekrényajtóból, meg az egyéb pincében fellelt fadarabokból dolgoznék?
Már csak azért is, mert ha veszek is faanyagot, akkor az nem csak hogy pénz, no de
hogy jön haza? Persze... Tudom... Tehertaxi... De én nem olyan típusú családból
származom, hogy ne szeretném magam megoldani a problémáimat.

 

 

Nem éretlen paradicsom, hanem eleve ilyen sárga. Életem első saját ültetésű
paradicsomtermése. Persze ha tányérra teszem, akkor látszik a valódi mérete.
Tehát igen nagy biztonsággal megállapíthatjuk, hogy ma nem lecsó lesz ebédre.

 

 

Mivel csak gondolati síkon mozogva nem jutok előre, ezért elkezdem a gyakorlatban.
Aztán csak lesz belőle valami...

 

 

Az ágybetét konkrétan olyan nehéz, hogy ezzel a háttal esélytelen lett volna felemelnem.
No de nem is kellett! Azt találtam ki, hogy nem emelem fel. Merre kell vinni? Le?
Akkor meg minek emelgessem? Így ahogy látod, letoltam a második emeletről
a pincébe. Nulla megterhelés. Inkább csak vissza kellett fogni, nehogy nekem
lerohanjon, vagy pláne nekimenjen a frissen festett falunknak a lépcsőházban.

 

 

A minőségi tanúsítvány hiányos. Ennyi idő után persze nem is csoda. Szerintem már
több mint 20 éve ezen az ágyon alszom. Illetve valamikor fel volt
újítva (új epeda), de már ennek is húszon éve...

 

 

Olyan nagy hely nincs a pincében, de azért elférek. Szépen lassan komótosan
-meg ne erőltessem magam stílusban- húzogatom ki a szögeket a fából.
Míg itt vagyok lent, addig sem fent rohadok a dög meleg lakásban.

 

 

Először az összes leszedett bizbasz, kihúzott szeg, mind ebben a fiókban volt, de kicsivel
később -egy jól irányzott mozdulattal- felrúgtam a hokedlit. Az ágyról leszedett
valószínűtlenül masszív zöld kárpit még biztosan jó lesz valamire. Például
tipikusan kárpitnak. Úgy is rászorulnának a székeink. Vagy valami...

 

 

Innen már nincs visszaút! Mondjuk eleve vissza sem tudnám vinni a lakásba.
De persze nem is akarom...

 

 

Ugyan nem látszik, de olyan a simasága, mint mondjuk Magyarország hegy és vízrajza.
Voltak már gondok ezzel az ággyal. Hol felül bújt ki belőle egy rugó,
hol meg a végén valami (alig elpusztítható) acélos izé.

 

 

Az ott nem kosz, hanem valamiféle ragasztónak a nyoma.
Ellenben a lyuk, az kérem egy lyuk.

 

 

 

Ez viszont kosz. Illetve poratka. Eddig minden nap ezzel a húszmillió izével aludtam.
Egy spontán de bensőséges ünnepség keretében elbúcsúztam tőlük.

 

 

Az a farostlemez nem kell oda. Úgy is kisebb, mint az ágykeret...

 

 

Idáig jutottam. Ez volt a cél. Aztán elkezdtem tervezgetni, számolni, majd bementem az
OBI-ba. Aztán ki is jöttem. Valami olyasmit mondott az ember az OBI lapszabászat
részlegén, hogy 4-12 nap határidőre vállalják az általam elképzelt feladatot, ami
egy OSB lap adott méretre történő felaprítása lett volna. Mindezt úgy, hogy jól
láthatóan épp a semmittevés ősi tudományát gyakorolták. Direkt figyeltem őket
egy darabig. Annyira látványosan nem csináltak semmit, hogy ott is hagytam őket.
Nem akarom bántani a barkács áruházakat, mert szeretem őket. Aki járt Ezermester
boltban a 70-es 80-as években, az tudja csak igazán, hogy mi az a "nincs". Az OBI-ban
meg van. Mondjuk az érdekes, hogy egy időben úgy volt, hogy eladót, pláne készségest
azt nem lehetett találni. Mondjuk polcról árulnak, diszkont áruház, no de akkor is! Még
annyi tévelygő embert egy áruházban, akik amúgy -ha már egyszer bejöttek- akkor
potenciális vevők. Aztán pont erről a témáról volt egy cikk, talán az Indexen.
Azóta az eladók kiszolgálnak az OBI-ban. Bevallom, hogy engem először
még zavart is, hogy folyton rákérdeznek, hogy mit keresek, mikor én
szeretek nézelődni. Szóval ha az OBI-ban nem igazán akarnak
kiszolgálni, akkor átmegyek máshova. Nem úgy van ez
már, mint az Ezermester bolthálózat idejében...

 

 

Belelapoztam az Internetbe s kerestem egy -a lehetőségek szerint- közeli lapszabászatot.
Még este felhívtam őket. Van OSB lap? Hogyne lenne! Méretre vágják? Természetesen!
Mennyi idő? Mit szeretnék? Elmondom. 10 perc. Persze ők ebből élnek. Szóval nem
is csoda, hogy az A.B.H System kft. az OBI-val szemben egy tisztább, szárazabb
érzés. Reggel odakarikáztam a megadott címre. Kicsit ugyan keringtem, mert
épp átrendezték a bejáratot, de azért odataláltam. Leadtam a rendelést. Azt
mondták, majd szólítanak ha kész. Nem volt 10 perc. Felrakom és hajrá!

 

 

Máskor leesik az a k*rva lámpa magától! Most bezzeg
nem jöttem rá, hogy hogyan kell leszedni...

 

 

Szóval az úgy volt, hogy egyben nem fért volna fel a bicajra a 85x190 centis OSB lap.
De ez még csak hagyján! Hiába fért volna fel, ha egyszer nem tudom mozgatni.
Két út volt. Kihozatom taxival a táblát (illetve a leszabott méretet), fel egészen
a második emeletre, vagy felvágatom akkora darabokra, hogy mozgatni tudjam.
Illetve hogy felférjen a biciklire. Talán mondanom sem kell, az utóbbi megoldást
választottam. Sejttettem, hogy jól meg lesz rakva a bicikli, de azt, hogy ennyire...

 

 

Bevallom őszintén, hogy nem mertem rá felülni. Egy igencsak óvatos, mindössze néhány
méteres "felállok a pedálra" próbálkozástól eltekintve szépen hazatoltam. Fél óra se
volt. Először úgy néztem, hogy nem fog beférni a kapun, de mégiscsak befért.
Valamint a spárgával való -amúgy igen trehányul kivitelezett- kötözés is
kitartott. Biciklit tolni még fájós háttal is lehet, az nem egy terhelés.

 

 

Ő egy potyautas tücsök.
Bevallom, éreztem is, hogy van egy kis túlterhelés...

 

 

Újabb magasságokba emelkedett a fotóművészetem. Látjátok? Nem? Akkor tájleírás:
Fehér háttér előtt toporgó fehér mosógépből fehér hab tör elő.

 

 

 

A mosógépből pedig fekete víz. Persze ez nem is csoda, hiszen a kárpitot nem igazán lehet kimosni,
míg rá van szegezve az ágyra. A mindenféle trükkös gépek sem segítenek, mert ők
sem tudnak mit kezdeni az ágy mélyén lakó több milliónyi poratkával.

 

 

Csak sikerült megsebesülnöm, pedig olyan óvatosan bántam a sok szeggel meg deszkával...
Mikor odébb tettem a lecsupaszított epedát, egy törött rugóvég állt rajtam bosszút.
Mondjuk én meg több mint húsz évig nyomtam.

 

 

Nem azért szárad a lebontott kárpit a kályha tetején, mintha be lenne gyújtva, hanem
csak azért, mert csak itt volt ekkora, illetve ilyen nehéz anyagnak elegendő hely.

 

 

Végül 22-es OSB mellett döntöttem. Nem sokkal drágább, de biztosan masszívabb.
Az egész anyag megvolt vágással együtt egy tízesből.

 

 

Ez csak egy skicc, hogy vajon kijönnek-e egy táblából a nekem szükséges fadarabok.
Végül úgy döntöttem, hogy fel sem használom az epeda alól kibányászott keretet,
hanem csinálok egy újat OSB-ből. Kiadja a lap! A hosszúkás és egy kisebb
négyzet alakú leeső részt már el sem hoztam. Szerencsére a rövid
hosszúkásakat igen, de erről majd kicsit később...

 

 

30-as, 35-ös, 40-es, 45-ös.

 

 

Végül a negyvenes mellett maradtam, mert ez biztosan nem ér át az anyagon.
Mert ha a 45-ös csavarnak ha átér a hegye...
Nem vagyok én fakír!

 

 

Itt derült ki, hogy milyen jó, hogy a három leeső -amúgy nem szükséges- vékony csíkot
is elhoztam. Két széle meg két közepe, az összesen négy. Én meg hármat írtam.
Néha, mikor minden alaposságom ellenére kicsit elszámolom magam, no
akkor aztán nagyon mellé tudok lőni!

 

 

Még tiszta szerencse, hogy a leeső csík volt a hosszabb, így csak le kell vágnom
belőle a fölös részt. Hogy számoltam el magam? Írjuk a meleg számlájára...

 

 

Most, hogy már megvan minden szükséges darab, már csak össze kell őket csavarozni.
A munka mindig így néz ki. Már csak ez, már csak az...

 

 

Nem azért bánok kesztyűs kézzel az anyaggal, nehogy baja legyen, hanem azért,
hogy nekem ne legyen bajom. Az OSB lap alapvetően préselt, illetve
összeragasztott fadarabokból van, s mint ilyen, szálkás tud
lenni. Nekem meg nincs kedvem tűpárnát játszani.

 

 

Nem a kép közepét kell nézni! Az egy rámpa, hogy Márti be tudja húzni a mélyhűtő
kocsit a fagylaltokkal a boltba. Szóval most már értitek, hogy mi az a rajz középen.
Ellenben, hogy körben mik azok a számok... Erre speciel néhány nap elteltével
már nem jöttem rá. Valószínűleg valami olyasmi lehet, hogy hová kellenek
a lyukak. Illetve ez biztos, hiszen most jönnek a lyukak.

 

 

Ripsz ropsz, kilyuggattam az összest! A nagyja már egybe is van csavarozva.
Már csak az alulra -mechanikai védelemül- elhelyezett csíkot kell rászerelni.

 

 

Már a fél pincét kihordtam az előtérbe. Ilyenkor kifejezetten jól jön, hogy két fúrógépem
is van. Nem kell cserélgetni a fúrót meg BIT-et. A kék Makita a fúrógép, a nagyobb
(és persze erősebb) Bosch a csavarbehajtó. Mert ennyi csavart kézzel betekerni...

 

 

Az asztalos szorítóknak is találtam feladatot.
Ha nem is asztalost, sem nem asztalt, de legalább egy leendő ágyat szorítanak.

 

 

Most van kész! Persze egy apróbb probléma azért van vele. Konkrétan az, hogy nem
tudom mozgatni a súlya miatt. Illetve a súlya még csak hagyján, hisz annyira azért
nem nehéz, hanem a hátam! Na az ami nem bírja. Szóval nem csak azért raktam
össze darabokból, mert egyben nem tudta volna elhozni a bicikli, de én sem!

 

 

Miután olyan szépen összecsavaroztam, menten szét is szedtem. Így egyenként
-ha igen óvatosan is- de szépen darabonként felslattyogtam velük a lépcsőn.

 

 

Sorba raktam az elemeket a nagyszobában, majd megbíztam a háttérben megbúvó babát
(ki a gyermek Dajka Margit), hogy vezényeljen a medvéknek összerakáskor.
Persze tudtam én, hogy nem jók ezek a szőrmókok semmire...

 

 

Sikerült egyetlen csavart sem elhagynom.

 

 

Két elem már fent is van. Nem kapkodom ám el. Hol alszok, hol meg ebédelek egy kicsit.
Egyrészt túl meleg van dolgozni, másrészt pedig vigyázok a javulófélben lévő hátamra.
Micsoda nagy dolog ez a hátfájás! (csudákat az) Konkrétan mindent rá lehet fogni!

 

 

Már csak az a vékony csík hiányzik. Meg persze egy hatalmas adag szakértelem.
Asztalos, ha látja, amit én itt szerencsétlenkedek, biztosan lesajnál...
Persze én is pont így vagyok az asztalos telefonszerelésével.

 

 

Készen is van. Mivel körben dupla a pereme, ráadásul jó szélesen, ezért még erősebb
is, mintha csak egy vágatlan lap volna. Legalábbis én ezzel bíztatom magam...

 

 

Már csak ki kellene vinni a helyére, de így egyben ez nekem túl nehéz. Már épp valami
görgős megoldáson törtem a fejem, mikor is egy óvatlan pillanatban -mondhatni
a munka hevében oda sem figyelve- egyszerűen áttoltam a másik szobába.

 

 

Így kell állnia, hogy különösebb erőfeszítés nélkül a helyére tudjam tenni. Már persze
csak azért mondom, mert az előbb lazán idetettem fordítva. Úgy is rá lehetne
tenni az ágyra, csakhogy úgy nem tudnám szépen ráengedni, csak ejteni.

 

 

 

Így viszont szépen óvatosan tudom lefektetni. Természetesen
a pucsítás a feladatnak, s nem az olvasóknak szól.

 

 

Ez kérem teljesen jó! Ez persze nem igaz. Az eredeti keretben alul volt egy mélyedés.
Ebbe a mélyedésbe fogott bele az ember az ujjával, mikor felnyitotta az ágyat.
Persze így is fel lehet nyitni, de mivel a lap alja (illetve a széle) teljesen
sík, így nincs mibe betámasztani a darab lécet, amivel az ágybetétet
szoktam kitámasztani, mikor az ágyneműtartóban turkálok. Majd
kap egy vékony lécet odacsavarozva, ha odaérek a problémához.

 

 

Ennyi munkát pazarolni egy ilyen egyszerű feladatra...
Mondjuk adott feltételek mellett...

 

 

Teljesen masszív! Nyugodtam csoszoghatok a tetején.
Abból a papucsból meg egyszer úgy is szabok egy másikat...

 

 

Hogy ne a deszkára kerüljön a matrac, ráterítettem egy szép kockás plédet.
Sok értelme nincs, hacsak az nem, hogy így nem látszik az OSB lap széle.

 

 

Végre nem a szoba közepére vetett szivacson kell majd aludnom.
Tud ám az embernek hiányozni a megszokott ágy.
Illetve majd megszokom ezt is...

 

 

Most jön a bárányom.

 

 

Párnák.

 

 

S végül az ágyletakarónak használt pléd. Ez így maga a paradicsom!
De éreztem én, hogy valami nem stimmel...

 

 

Néhány nappal később Andi elárulta, hogy az nem az én plédem. Az enyém ott van
a maci alatt. Ugyan hasonló a két pléd mintája, csak az enyémen nincs macska.
De nem erről szól ez a kép, hanem a porszívóról. Merthogy takarítani is kell.
Mivel nem lakkoztam a fát, az OSB meg szálkásodik a szélén, lett itt ez az.

 

 

Hogy ne jöjjön ki a szálka a lap széléből, illetve, hogy ne is látszódjon, vissza kéne rá tenni
a kárpitot. Miért találok én ki mindig ilyen feladatokat? Ugyan immáron épp
50 éve ismerjük egymást, de valahogy akkor sem értem magam...

 

 

Szegény gombszemű állat meg azt nem érti, mire fel kapta ezt a kesztyűt.

 

 

Íme az új, mégpedig az ágyra pontosan illeszkedő méretű, azaz 85x190 centis szivacs.
A vastagsága 15 centi, mert az eddig használt 10 centi alatti szivacs kevés volt.
Konkrétan az volt vele a baj, hogy reggelente, ha nem is mindig, de sűrűn
előfordult, hogy a lefekvéskori állapothoz képest igencsak törődötten
ébredtem fel. Ez egy teljesen alap szivacs, semmi extra rugózás.
Voltak a boltban ennél sokkalta komplexebb megoldások is.
Az áruk láttán sajnos (vásárlás helyett) én is sokszorosan
 összetett mondatokban törtem ki.

 

 

Ez a terv. Mármint nem az, hogy Andi oda pucsít a szoba közepére, hanem az, hogy
visszakerül az ágyra az eredeti huzata. Hogy szegezve, ragasztva, vagy gumizva?
Mindenféle közbetétekkel, vagy csak úgy? Majd csak összehozzuk valahogy...

 

 

Én mindenesetre kipróbálom, hogy milyen alvás esik az új szivacson.
Gondolod viccelek mi? Hát nem! Én akár így is tudok aludni.

 

 

Persze így feküdni azért biztonságosabb. Minden projectnek van egy vége, mikor az ember
azt mondja, hogy kész! Ez vagy azért van, mert elkészült, vagy pedig azért, mert ki.
Én most az utóbbi változatnál kötöttem ki. Vagyis ugyan az ágyam még nincs
kész, én azonban már igen. Elegem lett ebből a projectből, azonban ez
nem olyan, hogy félbe lehetne hagyni. Persze lehetne, csak azért
ez mégiscsak arról az alkalmatosságról szól, amin nap mint
nap (amilyen lusta vagyok, akár többször is) alszom.

 

 

Ez a jelenlegi rétegsorrend. Andi azt találta ki, hogy van neki elrejtve egy erre a méretű
szivacsra úgy ahogy illeszkedő, 12x90x200-as méretű szürke huzata.
Ez azért jutott eszébe, mert neki kellett volna megvarrnia
a néhány helyen már elszakadt eredeti zöld kárpitot.

 

 

A k*rva életbe! Nem. Alapvetően nincs semmi baj. Ez már az új szivacs, az új huzattal.
Csak azért káromkodom, mert nem készült róla felvétel, amint hárman, mintegy
tíz perc alatt felkínlódjuk a kissé szűk huzatot a szivacsra. Pedig micsoda
jó kis burleszkbe hajló time lapse videó lett volna belőle...

 

 

Ha nappal nem is -hiszen rálóg az ágytakarónak használt pléd- de éjjel kilátszik az OSB
lapok széle. Ez nem egy akkora hiba, amivel ne tudnék együtt élni.
Ha nagyon zavar, legfeljebb lekárpitozom valamivel.
Pont megtenné a régi zöld huzat, amivel
a szobai székek lesznek felújítva.
Na kész! Itt a vége! befejeztem!

 

 

Mivel a szobán nem látszik semmiféle változás, ezért joggal tehetjük fel a kérdést:
Mit csináltál mostanában Géza? Á... Semmit...

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg
a Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában...