Kerékfújó kompresszor
(autóba való)

Mindig is szemeztem a piacon ezekkel a kis töppencs kerékfújó kompresszorokkal.
Ez a példány annyira alkalmi vétel volt, hogy egyszerűen nem tudtam otthagyni.

 

 

Nem szeretem ezeket a skálákat a nyomásmérő műszeren, mert sosem tudom, hogy
melyiket kell nézni, s mennyire kéne felfújnom a kereket. Mivel nem értem,
ezért úgy szoktam, hogy jó kemény legyen a gumi. Meglehet, autóhoz
azért már nem, de a biciklihez még éppen elmegy ez a filozófia.

 

 

Ha ennyire feltűnően írják rá, miszerint "nagyon erős kompresszor",
akkor ott valami sántít. Legalábbis eddigi tapasztalataim szerint.

 

 

Még nem is láttam ilyen csatlakozót újonnan. A kutakon mindig csak tropára kopott
példányokba akadtam bele. A szemközt lévő MOL kúton meg az volt a népek
szokása, hogy lelopták a csatlakozót a cső végéről. Hogy minek egy ilyen
otthonra, azt nem értem. Végül a kút főnöke berágott. Úgy oldotta meg
a problémát, hogy ezentúl nincs rajta a gyorscsatlakozó a cső végén,
hanem azt külön kellett elkérni a kutas embertől. Persze aki nagyon
akarja, az így is el tudja vinni, csak így azért pofátlanság. Persze úgy is...

 

 

Ugyan egy kissé karcos az oldala, ellenben az érintkezőin látszik, hogy teljesen új.
Szóval maximum ha hányódott valahol.

 

 

Ez a szerkezet túl sok áramot eszik ahhoz, hogy
ez itt egy fordulatszám-szabályozó legyen.

 

 

De nem is az, hanem csak egy kapcsoló.

 

 

 

Egyből elindult, mikor rákapcsoltam a feszültséget, majd kisvártatva hanyatt esett.
Mondjuk én is. Ez a kompresszor ugyanis úgy volt 200 forint, hogy az eladó
300-ra tartotta, de mindeközben biztosra mondta, hogy sajnos rossz.
Szóval néha tényleg nem érteni az eladók üzletpolitikáját.

 

 

A hátulján nem csak hűtőlyukak, de még egy csőfogó bilincs is található.
Ha így teszek mint a képen, akkor vihetem, mint mondjuk egy retikült.

 

 

 

Majdnem elfelejtettem megnézni, hogy tényleg jó-e. Mert ugye attól, hogy zakatol,
attól még simán lehet, hogy fújni azt nem fúj. De ez a kis masina kétszázért
még fújni is tud! Na most hogy bízzak meg így ezentúl az eladókban?

 

 

Tudtam én, hogy nem sok minden lakik benne...

 

 

Ennyi az egész. Motor, áttétel, kompresszor. Itt legalább nincs meg az a becsapós
kinézet, ami a másik típusnál van. Annál ugyanis úgy néz ki, mintha hatalmas
motor lenne benne. A műanyagburkolat úgy van kiképezve, hogy az ember
a vastag hengeres részből arra asszociál, hogy a motor is vastag. Persze belül
abban is ugyanez van. Ez legalább kívülről is filigrán. Ahogy mondani szokták:
Nem ígér sokat, de azt legalább hozza! No meg mire számítottam kétszáz forintért?
Persze újonnan biztosan nem ennyibe került.

 

 

A teljes belső tartalmat, konkrétan nem tartotta semmi!
Persze minek is, ha elég a dobozt amúgy is összefogó három csavar.

 

 

Gondoltam megnézem, hogy mi adja a motorban azt a rettenetes nyikorgó hangot.

 

 

 

Persze nem a motorból jött a korábban hallott borzasztó nyikorgás,
ő ugyanis teljesen csendben jár. Konkrétan még a szaga is új!
Amolyan gépzsír plusz áram járta kontaktus szaga van.

 

 

Egy kerékfújó kompresszornak ennél azért sokkal
komolyabb belső felépítményt képzeltem el.

 

 

Ha nem is esik ki a helyéről a dugattyú, de azért majdnem.

 

 

 

Ráadásul ez a része adja a nyikorgó hangot is.

 

 

Konkrétan érdekesnek tartom a zsír elhelyezését. A képen látott helyre elhelyezve
ugyanis nem ken semmit! Ha kereket nem is fogok vele fújni, de mondjuk festeni
azt még tudnék vele. Van a pince mélyén egy kézi hajlakk szóróm, azt biztosan
meg tudja fújni. Azért vagyok benne biztos, mert egyszer már használtam egy
autóba való légkürt kompresszoráról. No de mikor festek én le bármit is...

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg
a Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában...