Farigcsálok -1-
(egy akkutartót és egy távtartót a fürdőszobába az akasztók alá)

Íme az egyes számú probléma. A tápegységem előtt ücsörgő tartalék akkuk egyrészt útban
vannak, mikor bedugom a tápba a banándugókat, másrészt pedig szétgurulykáznak.
Ez nem egy olyan halálosan nagy probléma. Mondhatni együtt lehet vele élni.
Ellenben nem is egy megoldhatatlan feladat. Mindenem megvan hozzá,
ami csak kell. Ráadásul olyan meleg van, hogy kénytelen vagyok
lemenni a fáspincébe hűsölni. S ha már úgy is ott vagyok,
akkor igazán csinálhatnék is valami hasznosat.

 

 

Például egy ilyen elemtartót, csak persze kisebbet.

 

 

Íme a kettes számú probléma. A törölközőket tartó akasztósor közvetlenül az ajtóra
van csavarozva. A törölközők persze épp jó helyen lógnak, csakhogy rásimulnak
az ajtóra s ettől nem száradnak rendesen. Ez sem egy megoldhatatlan feladat.

 

 

Mindössze egy -a cetlin megadott méretű- fadarab kell az akasztósor alá.

 

 

Hogy mennyivel jobb idő van lent a pincében, mint fent a lakásban... Sokkal!
Ez a fadarab is sokkal hosszabb, mint kéne. Utóbbi problémán sokkal
könnyebb segíteni, mint a nyári dög meleg okozta hő sokkon.

 

 

Befogtam a hosszú fadarabot a satupadba, majd a körfűrésszel levágtam belőle a két
szükséges darabot. Érdekes jelenség volt, hogy miután áttoltam az anyagon
a körfűrészt, az továbbra is egyben maradt. Aztán persze gyorsan
rájöttem, hogy a körfűrész tárcsája nem lóg ki a gépből öt centire s így
nem vágta át teljes mértékben az anyagot. A maradék vékony részt kivégeztem
kézifűrésszel. Még mindig szebb (egyenesebb) felületet kaptam, mintha dekopír fűrésszel
dolgoztam volna. Amit a képen látunk, az már a csiszológép. Nem is tudtam milyen jó
egy ilyen gép, míg anyukám haza nem hozta a telekről, mondván talált nekem egy
ilyet a szerszámosban. Jó atyám -Isten nyugosztalja- mindenféle szerszámot
összevásárolt, csak sajnos már nem igazán csinált velük semmi hasznosat.
Én -már amennyire tőlem telik- próbálok valami értelmes feladatot adni
a gépeimnek. Egyben persze magamnak is. Na! Dolgozzak csak tovább!

 

 

Azért írtam rá a fadarabra, hogy "így", mert a felülete nem valami szép. Ez valamiből
bontott, egyszer már felhasznált anyag, amit a másik pincében találtam.
Szeg és csavarnyomok vannak rajta. Persze a felirat később el fog
tűnni, mikor lefestem a fát, de addigra már nem is fog kelleni.

 

 

Azt mondanám, hogy kicsit nagy ez a fadarab a négy akkucellához.
Ha nem tetszik az eredmény, akkor majd csinálok egy kisebbet is.

 

 

Na jó. Akkor legyen eleve kisebb. Úgyis csúnya volt az anyag vágatlan széle.

 

 

Nagyon dolgozott a gép! Szintúgy elmondhatom, hogy nem is tudtam, hogy milyen
jópofa dolog az egyből hatalmas zsákfuratot készítő szerszám, míg nem vettem
egy készletet a Lidl-ben. Az volt a tervem, hogy majd valamibe én is modern
bútorzsanérokat szerelek. Ha megérjük, akkor egyszer meg is valósítom...

 

 

Ha már úgyis benne volt a gépben a szerszám, besüllyesztettem vele a törölközőtartó
távtartót tartó két csavar fejének helyét. Ezt a hülye egy mondatot...

 

 

Nézegettem a készülő akkutartómat, s egyszer csak úgy döntöttem, hogy ne legyen már
ennyire szegletes! Persze reszelgesse kerekre az éleket a rosseb, mikor van itthon flex.

 

 

Kiadtam a flexnek az utasítást, hogy legyen a fahasáb oldala íves.
S így is történt. Bár minden ennyire egyszerűen menne...

 

 

A famunka oly gyorsan elkészült, hogy alig ment el vele valamicske idő. Az idő valójában
azzal telt, hogy a viszonylagos helyszűke miatt folyton el kellett pakolnom az előszedett
szerszámokat. Mennyivel egyszerűbb (és persze gyorsabb) a munka mondjuk egy olyan
műhelyben, ahol minden mindig folyton elől lehet. Persze nem morgok, hiszen másnak
pincéje sincs, nemhogy ennyi szerszáma. Ellenben a problémái másoknak is ugyanezek.
Vagy mások fiókban tartják az akkukat? S a törölközők sem az ajtóról lógnak?
Vagy nem is problémáznak az ilyen dolgokon? Ki tudja azt kérem...

 

 

Az akkutartó faerezettel mutat jól, ezért lakkozom. Az uborkásüvegben a lakk
olyan öreg, hogy már 10 éve nyugdíjba ment a raktáros, akitől kaptam.

 

 

A fa ilyen szépre sötétedik a lakktól. Vagy csúnyára.
A lényeg, hogy sötétedik s nekem így teszik.

 

 

A törölközőtartó-távtartót -mivel fehér ajtóra kerül- fehérre festem. Ez a fehér festék
meg olyan öreg, hogy alig bírtam átdöfni a jó fél centi vastag bőrt, ami a dobozban
a megmaradt festék felett keletkezett. Csak miután rákentem a fára, akkor
jutott eszembe, hogy mi van ha döglött? De szerencsére nem.

 

 

Felhoztam, s letettem száradni a virágállványra.

 

 

Természetesen ezt a fehéret is. Aztán este, félhomályban, csak forgott az agyam,
hogy mégis mi a csuda lehet az a fehér izé, ami kilóg a virágállványból.

 

 

Estére kicsit lentebb ment a hőmérséklet, gondoltam dolgozok egy kicsit.
A fadarabka alján dudorodó lakkcseppeket terveztem lecsiszolni.

 

 

Természetesen ilyesmit csakis éjjel szabad csinálni!
Különben honnan tudnának róla a szomszédok?

 

 

Egész éjjel nyitva volt az ablak s az enyhe huzatra rásegítendő járt a ventilátor. Sajnálatos
módon, mivel kint sem hűlt le a levegő, ezért bent sem. Amit a képen látunk, azok
a paradicsomaim. Először úgy nézett ki, hogy semmi sem lesz belőlük, most
meg nem lehet tőlük kilátni az ablakon. Ezt persze csak azért írtam, mert
először (évek óta gurulnak szét az akkuim) úgy nézett ki, hogy az akkutartó
fadarabból sem lesz semmi. És még mennyi ezzel megegyező státuszú tervem van...

 

 

Természetesen amit keresek, az a doboz legfelül lakik a polcon.
Hozok egy széket s leszedem.

 

 

Mikor valamikor régen rendet csináltam, először úgy nézett ki, hogy egyes dobozok
nagyon csekély tartalommal fognak bírni. Később persze, ahogy szépen sorban
gyűjtöttem / bontottam a lomokat, egyre inkább teltek a dobozok. Például
potméteres dobozból már három is van. De gumisból is van már kettő.
Ahogy így elnézem, kellene nyitnom egy újabb dobozt a filceknek is.

 

 

Mindenféle színű és méretű filceim vannak, még öntapadósak is! Utóbbiakat azért
vettem, hogy rászögeljem őket a hokedlik lábaira, hogy mikor apukám úgy
áll fel az éjszaka közepén a konyhában a székről, hogy közben tol is
rajta egyet, ne ébredjen már fel az éktelen zajra az egész ház.

 

 

Addig addig nézegettem a filcdarabokat, míg végül rájöttem, hogy nekem tulajdonképpen
nem is filcre, hanem gumira van szükségem. Még szerencse, hogy öntapadós
gumi is akadt a dobozban. Mondjuk a dobozra eleve "gumi" van
írva, nem pedig filc, de ettől ugye még bármi megeshet...

 

 

Ellenben az akkusor a polcszéléről többet le nem eshet! Kicsit krumpli. Kicsit elnagyolt.
De az enyém! Már éppen valami díszítésen gondolkodtam a nagyon üres elejére,
mikor is hírtelen felindulásból, még éppen idejében nyakon vágtam magam.

 

 

Ide álmodtam meg. Kifejezetten jól mutat a restancialista és az elemlámpa között.
Persze az a lista, az nem az igazi lista, hanem csak egy egészen lerövidített változat.
Már eleve ezen a képen annyi szétszednivaló bújik meg, hogy jobb nem is beszélni
róluk! Ott van például balra fent az a műszer. Abból egy igen furcsa mérőműszert
szeretnék építeni. Mögötte van egy botkormányba való videójáték. Olyan régóta
ül a polcon, hogy kb. annyi idős lehet, mint maga a szétszedtem projekt.
Valamint ott a napelemes töklámpás, amit szintén szét kéne...

 

 

Kicsit feldobja az amúgy komor hangulatot a fenyőszín fadarab. Egyszer múltkor, mikor
már a sokadik fotó sem sikeredett egy tárgyról, már majdnem ott tartottam, hogy
varázsolok körbe valami legalább nagyjából fényvisszaverő fehér drapériát.
Például matt fehér lepedő. Majd ezen gondolat mentén haladtam tovább,
s rájöttem (mondjuk nem volt nehéz, csak eddig valahogy nem tudatosult),
hogy az asztalomon a pult fekete deszkából van. Ha lecserélném a márványos
feketére laminált pozdorját világos fenyőre, már ettől sokkalta világosabb volna az
asztalomon! Be is szaladtam az OBI-ba, ott ugyanis igen szép fenyőanyagokat lehet kapni.
Először igen fellelkesült hangulatban nézelődtem, majd kisvártatva lelohadt a téma
iránti lelkesedésem, mikor is megláttam az árakat. Persze nem olyan sok az
a pár tízezer forint, de akkor még ott van az átépítéssel járó munka.
Úgy döntöttem, hogy ezt a fenyődeszkás átépítős projectet majd
legközelebb. Már úgy értem, mikor legközelebb át kell szabnom
valamiért az asztalt. Időnként veszek egy új (és persze egyre nagyobb)
monitort, ami valami furcsa módon sosem akar beférni az asztalba a régi helyére.

 

 

Annyira fellelkesültem, hogy felszabadult a tápegységem előtti polcszakasz, hogy
nekiálltam megoldani egy másik, szintén régebb óta húzódó problémát. Ha épp
úgy alszom, hogy kilóg a lábam a takaró alól, valamibe mindig belerúgok.

 

 

Az ott ni! Az a pici fekete izé a tettes! Illetve -mint ahogy az mindig lenni szokott-
nem ő, hanem én. Merthogy én tettem oda a szerencsétlent.

 

 

Azért írtam szerencsétlent, merthogy mindig csak rugdosom szegénykét.
Amúgy kétszeresen is szerencsétlen ez a hangfalacska.

 

 

Nem elég, hogy én rugdosom, de már eleve szét van törve. Szóval az úgy volt, hogy épp
bicikliztem hazafelé, s egyszer csak egy suhanó hangot hallottam, melyet egy tompa
puffanás követett. Nem, nem én estem el! Az eset (illetve ez a hangfal) úgy esett,
hogy valakinek nem tetszett, s egyszerűen kivágta szegényt az ablakon. Én meg
ugye -mint minden lomok befogadója- nem tudtam ellenállni az elém pottyant
kísértésnek. Szóval az úgy van, hogy szoktam színesíteni a cikkeket nem odaillő
dolgokkal. (szokásos mellébeszélés esetének fennforgása) Ezekhez a kitérőkhöz
természetesen vannak képek, esetenként képsorok is. Csakhogy ezeket megtalálni...
Mint például most azt a képet, amin az látszik, hogy ez a hangfalacska hever az avarban.

 

 

Ezen kép fellelésére például ráment az időmből úgy jó fél óra. Miközben én az egymásra
hagyingált helyrenevezetlen (ezen szeretnék változtatni) képek között turkáltam, addig
ő egy "utcán talált fekete kishangfal" nevű mappában sunyított. Azt találtam ki, hogy
akkora rendet fogok tenni, hogy még! Kiválogatom a képeket, helyrenevezem őket,
majd írok hozzájuk egy html fájlt, hogy könnyebben megtaláljam amit keresek.
Hogy ez lesz kész előbb, vagy a hangfal mögé építendő rádió? Az jó kérdés!

 

 

Merthogy "rádiót építek" feliratú dobozomból már három is van. Valamint nyitottam
egy negyediket s egy fiókot is. No de hogyan készülne el bármi is,
ha folyton mellébeszélek? Mert ugye épp most is...

 

 

Pedig már csak annyi van hátra ebből a projectből, hogy a helyére teszem ezt a darab fát.

 

 

Először levettem a régi akasztósort, ami persze egyben az új is. Mindeközben a háttérben
ott somolyog a Philips N4504-es magnó, ami egy a mainál sokkalta fiatalabb project.
Lesz. Már úgy értem a törölközők már több mint 40 éve lógnak az ajtón, míg a
magnó még csak pár éve ücsörög a polcon. Pedig ha kipofoznám, akkor
meg tudnám rajta hallgatni apukám régi szalagjait, melyeket levihetnék
a pincébe, majd a felszabaduló fiókba összehordhatnám a lakás különböző
 távoli részein szétszórt tartalék izzókészletünket. Szóval azt akartam mondani,
 hogy vannak igen bonyolult, egymással szövevényesen összefüggő projectjeim is.

 

 

No de maradjak csak meg a mai -amúgy igen igen egyszerű- feladatnál.
Rá kell csavarozni a fadarabra az akasztósort.

 

 

Ezzel a fúrógéppel konkrétan ágyúval verébre esete.

 

 

Nemcsak nagy, nemcsak hogy erős, de nehéz is! Három kilót már nehezen tart meg
az ember csuklóból úgy, hogy a fúró hegyét pontosan tudja irányítani. Ez a gép
ha megszalad, akkor már nem süllyeszt a fúró, hanem átszalad az anyagon.
Persze ki is lehet ékelni a fúrót egy ráhúzott csődarabbal, és akkor nem
lesz baj, de én akkor is a hálózati táplálású csavarbehajtóra (mint
fúrógépre) szavazok. Azért hálózatira, mert olyan akkus fúrógép
talán nem is létezik, aminek fel lenne töltve az akkuja! Van itthon
egy modernebb, meg egy régebbi is, de pont olyanok mint a gazdájuk.
Ha valamit dolgozni kéne, mindig azt mondják, hogy ki vannak merülve...

 

 

Nem mértem, hanem csak úgy találomra beljebbfúrtam a lyukat.
Szerintem tökéletes! Ellenvéleményt pedig nem fogadok el.
Szerencsére nincs is kitől, mert az anyag nem szól bele.

 

 

Először azt találtam ki, hogy bejelölöm, majd előfúrok. Meg egyéb hasonló
-faanyag esetében teljességgel értelmetlen- precizitás. Aztán hagytam a csudába
a találmányaim -s mint ahogy az összes asztalos- egyszerűen betekertem a csavart.

 

 

Szédítő ez a haladás! A múltkor a törölközőtartó, most meg ez...

 

 

Mindössze ennyi volt a cél.

 

 

A lényeg, hogy a törölközők teljes hosszukban elállnak az ajtótól.
Így ugyanis meg tudnak száradni.

 

 

Annyira fellelkesültem, no meg továbbra is meleg van, s ez okból ma is le kéne menni
a pincébe hűsölni, hogy azt találtam ki, hogy mi lenne, ha a pendrive is
egy fadarabban ülne. Ülhetne mellette például a kártyaolvasó is.

 

 

Meg mondjuk a körömvágóm is. Hogy a famunka ment az agyamra?
Vagy a meleg? Az eredményt tekintve persze mindegy...
A lényeg, hogy már át is neveztem a cikket
famunka 1-re. Vagyis reszelek tovább...

 

 

Tulajdonképpen már készen volt a cikk, de valahogy nem hagyott nyugodni a látvány.
Ez a valami, ez kérem tényszerűen nem szép! Nem csúnya, csak nem szép.
Elővettem ezt. Meg azt. Valamint némi drótot és csavart. Csak a
szépérzékem, az nem akart előkerülni... Mondjuk sose volt.

 

 

Nem tetszik, nem tetszik... Én is kék gyöngyöt szerettem volna, nem pedig sárgát.
Kicsit steampunk? És akkor mi van? Ne szóljál be! Nekem így teszik!
És azt még nem is mutattam, hogy mit szereltem az oldalára!

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg
a Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában...