Farigcsálok -2-
(polcok a spájzba)

Íme a spájzunk bal oldali polca, illetve a polcsor teteje. Első ránézésre tulajdonképpen
nincs is itt akkora rendetlenség, hogy elérje az ingerküszöböm. Amiért mégis nekiállok
a polcoskodásnak, az az, hogy mikor veszek valamit, akkor egészen egyszerűen nincs
hová letenni. Egy kiló banán még odafér, de ha vettem egy almát is, az már nem.

 

 

Szóval az nálam nem úgy van, hogy én  csak úgy hűbelebalázs módjára nekiesek egy
feladatnak, hanem szépen lassan, mint ahogy egy vonat indul be. Nem. A vonat nem
jó hasonlat, mert a vonat elindul, én meg eltévelyedem. Most is, mielőtt nekiállnék
a tényleges feladatnak, megoldok valami általában egyszerűbbet. Ahelyett, hogy
levenném a spájzban a helyről a méretet, hogy mégis mekkora polcokat kell
majd faragnom, inkább nekiállok kekszet rendezni. Ez azért jó, mert
egyrészt rendezve lesz a keksz, másrészt ha el találna menni
a kedvem a munkától, még épp időben - pont mint
aki neki sem kezdett - hagyhatom abba.

 

 

A sok keksz kiborult, én kevésbé. Talán mondanom sem kell, hogy szeretek pakolni.

 

 

Ha csak úgy beszórnám a nápolyis vödörbe a kekszeket,
akkor még egy kiló sem férne bele.

 

 

Így viszont simán belefért a vödörbe a két kiló rágcsa. Mióta megint van fogam, újra
kekszezem, mint gyermekkoromban. Képes voltam zsákszámra ropogtatni!
Most is az van, hogy amennyit kirakok belőle, annyit meg is eszek.
Nem is merek behozni a spájzból egy kilós zacskóval, mert
ha kicsit nem figyelek oda, simán beharapom az egészet.

 

 

Mivel még mindig nem jött meg a kedvem, hogy méretet vegyek a helyről,
ezért kerestem magamnak egy újabb un. "párperces" feladatot.

 

 

Kész, s még mindig tart bennem a lendület. Mese nincs! (illetve eddig csak az volt)
Neki kell állnom a tényleges feladatnak. A spájz kipakolásával kezdem.

 

 

Ez aztán az igazi  retro szatyor! Apukám kifaragta a fület fából, anyukám horgolt rá
műanyagzsinórból egy bugyrot. Ugyan rengeteg évet lehúzott szolgálatban,
de még mindig semmi baja! Hol van ehhez képest tartósságban egy
mai táska? Sehol! Mondjuk aki azt az ujjakat zsibbasztó fa fület
kitalálta, azzal elvitetnék 5 kiló krumplit egy földkörüli útra...

 

 

A terítőt lerántva, igen érdekes kép tárult elém. Mikor 1971-ben ide beköltöztünk,
apukám - alapanyag hiányában - ami csak volt deszka, mindenből építkezett.
De egyrészt a terítő mindent eltakar, másrészt vágok ide is egy lapot.

 

 

Ugyan apukámnak általában jó ötletei voltak, de néha mellényúlt. Ilyen mellényúlás
volt például ez a két rúd. Az volt a terv, hogy majd kolbász meg sonka lóg rajta.
Bérházba spájzba kolbászt fellógatni? Fellehet, csak csöpög ki belőle a zsírja.
Ami alatta van, azon semmiképp sem mutatnak jól a piroskás pettyek.
Ami az ablakban látszik, az nem a hold, hanem egy LED-es izzó.

 

 

Grrr! Mondta barátságosan a szerző. Itt ugyanis lennie kellene egy mérőszalagnak.
A múltkor vettem párat az OBI-ban, s tettem belőlük mindenhova.
Úgy érzem, venni fogok még párat, s azokat is szétszórom.

 

 

Már együtt is vannak a munkához szükséges dolgok. Egyelőre csak annyi a terv, hogy
dokumentálok (ehhez a cikkhez), majd felírom a füzetbe a tollal amit mértem.
Ha nincs kedvem tovább dolgozni, csak visszaszórom a polcnyi akármit
a spájzba, majd letagadom, hogy bármi más tervbe lett volna véve!
 Miért? A kekszrendezés, meg a paprikafűzés nem volt elég?
Nem kell mindig nagyot! Lehet ám aprókat is lépni.
A lényeg maga, a jó irányba való haladás.

 

 

Tudom, hogy már meséltem, hogy ötös voltam műszaki rajzból. Csak azért említettem
meg újra, mert ebből a skiccből nem hinném, hogy bárki is kikövetkeztette volna.
A lényeg persze az, hogy én el tudjak menni a rajzon. Kicsit hosszabb volna az
eszem, akár fel sem kéne írnom a dolgokat, hiszen ennyi számot akár meg is
jegyezhetnék arra a rövid időre, míg leérek a pincébe. Sajnos tudom
magamról, hogy rajtam néha még az írás sem segít...

 

 

Nem felejtettem el friss akkukat tenni a fényképezőgépbe, a régieket meg a töltőbe.
Nehéz is lett volna megfeledkezni a dologról, hiszen épp most merültek ki.

 

 

Ellenben magát a fényképezőgépet elfelejtettem levinni a pincébe.
Szóval hopp! Már készen is vannak méretre a deszkák.

 

 

Melyik kabátban vannak a fára jól író tollaim? Persze, hogy a bordóban!
Talán mondanom sem kell, hogy a szürkében mentem le a pincébe...

 

 

Megtaláltam a pincei polcon az elkolbászolt mérőszalagot.
Kerekednek kifelé a dolgok!

 

 

Ez a dekoritlemez - ősi nevén laminált farostlemez - (ma szalagparketta)
olyan koszos volt, hogy lemostam. Persze akkor már a többi lapot is.

 

 

Lehet, hogy vissza kéne néznem egy kontroll erejéig a tüdőgondozóba?
(amúgy a spájzablak párkányától lett ilyen)

 

 

Hogy én miket tudok alkotni a fűrészemmel meg a centiméteremmel!
No nem mintha eddig rosszul aludtam volna a csúf polc miatt...

 

 

Hogy mégis mi a (censored) (censored) írom fel, rajzolom le, ha egyszer...

 

 

Újfent előszedem a hozzávalókat.

 

 

Végül nem is vetettem be az immáron megkerült mérőszalagot, hanem
csak úgymond "ránézésre" átpettyeztem a kivágás helyét.

 

 

A lényeg, hogy én tudom, mégis mivégre a három jelölés.

 

 

Már majdnem nekiálltam a konyhaasztal sarkán kifűrészelni a pozdorjából
az útban lévő darabkát, mikor végül is győzött a lustaság.

 

 

Mert ugye géppel azért sokkalta egyszerűbb. Pláne mennyivel kényelmesebb!
Valamint a pincében nem kell magam után összeporszívózni.

 

 

Mindent szépen összekészítettem, amit fel kell hoznom a pincéből.
Polcdarab, tüzelni való papír, jegyzetfüzet, dió a madaraknak.
Gondoltam nem hagyok lent semmit. Aztán a fotómasina
valahogy mégiscsak lent maradt...

 

 

A meghatódottság könnyeit morzsolgatom...

 

 

Annyi év nélkülözés után, kezd egésszé kerekedni a spájzban a polc.
De mintha már megint el, illetve kifelejtettem volna valamit.

 

 

 

Az eredeti tervben persze szerepeltek csavarok, de rutinosan letagadom őket.
Ki ne találjuk már, hogy ez így nem elég masszív!

 

 

Íme a ráépített második lépcső. (csak úgy oda van téve, de így marad) A rajzon a nyilak
meg a "szép" feliratok azt jelölték, hogy a kivágandó deszkáknak hol kell szépnek
(él-fóliázottnak) lenniük. Ezt persze felülírták a pincében fellelt faanyagok.

 

 

Minden különösebb rendszer nélkül bepakoltam a dolgokat. Minek logikázzak velük?
Asszony ha meglátja, úgyis átrendezi az egészet. És ez pontosan így is történt!

 

 

Kicsit belekaptam a következő projectbe, miszerint kiszórom a spájzból az oda nem illő
mindenféle vackot. Majd a következő farigcsálós történetet - mint halogatós nyitás -
indítom vele. Ezt a csodát azért még beszúrom ide. Aki nem tudja mi ez, soha rá
nem jönne! Ez a valami egy üveg savanyú uborkában volt. Mikor az üvegben
fogytán az uborka, nem kell letúrni az üveg aljára, elég csak felhúzni ezt a
valamit a fogójánál fogva, s már jönnek is fel az üveg aljáról az uborkák.
Nem mondanám, hogy egy nem létező probléma megoldása,
de azért valljuk be, hogy elég erőltetett...

 

 

Már épp nekiálltam volna elrendezni a dolgokat a műanyag polcos fiókos valamin,
mikor szerencsére még épp idejében beugrott a korábbi megállapításom,
miszerint "az asszony úgyis átrendezi az egészet".

 

 

Hát nem elfelejtettem kiszerelni a teljesen felesleges kolbászlógató rudakat?
Na. Akkor most megyek, és lógatom egy kicsit a kolbászom...

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg
a Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában...