23AE típusú 12 voltos mini elem
(apróság a polc széléről)

Megint morgok magamban (sajnos már magamon kívül is) az egyre inkább elharapódzó
rendetlenség miatt. Mindenhova mindenféle dolgokat pakolok, aztán csodálkozok,
hogy bárhová is nyúlok, mindig leverek valamit. A kék öngyújtó az néha kell
(zsugorhüvelyhez), a körömvágónak is lehet itt a helye, de az a picike elme,
akarom mondani elem (persze mindkettő stimmel), meg a csuda tudja honnan
idehullott RJ45-ös plug, nem való ide. A plug megy a telefonos dobozba, az elemet
meg szétszedem. Mivel nem sok minden van benne, nem lesz egy hosszú cikk.
Gondoltam nekiugrok, s pár perc alatt már meg is vagyok a fotókkal. Persze
nem így történt. Mert ugye miért is kéne azt a szétszedést elkapkodni?

 

 

Másnap reggel felébredvén elcsodálkoztam. Egyrészt senki sem szedte szét helyettem
az elemet éjszaka, másrészt pedig az elém táruló látványon. Rendesen belebambultam
a jelenségbe, de nem jöttem rá az okára. Mint a résnyire nyitva hagyott fürdőszobaajtó
kontúrján látszik, a nap (velem ellentétben) már felkelt. No de miért csak a polc sarka
van megvilágítva? Az egész szobám sötét (persze velem együtt), csak az a kis ficak
világlik. Végül persze kiderült, hogy a másik szobában a falon lógó egyik kép
üvege tükrözi ide a fényt. Még csak 40 éve lakom itt, szóval épp itt volt
az ideje, hogy megfejtsem e rejtélyt. Meg persze rá is csodálkozzak...

 

 

Gondoltam -ha már úgyis világosság- elteszem jövő szezonra a karácsonyfa-égősort.
Persze először az elem felé indultam, csak útközben -mondhatni-
elcsábultam a könnyebb ellenállás irányába.

 

 

Bizonyos okokból kifolyólag egyes elektronikáknak nem elég a gombelemek nyújtotta
1,5 voltos feszültség, illetve kényelmetlen lenne elemcserekor egy marék gombelemet
belepilinckázni az elemtartóba. A probléma megoldása ez a miniatűr 12 voltos elem.
Illetve valójában telep. Az elem az ugyanis egy cella, a telep meg több.
Tehát helyesen góliátelem, illetve zsebtelep.

 

 

Az Úr megteremtette az embert, aki idővel megsokasodott, majd egy részük kínaivá vált,
s legyártotta az emberek környezetéhez (működtetéséhez) szükséges mindenféle
tárgyakat. Ez persze nem így történt, de ezer év múlva visszanézve, csak
a tárgyakon található made in feliratokat olvasgatva, hihetően hangzik.
Mint ahogy az is, hogyha ezt a telepet tölteni kezdjük, fel fog robbanni.

 

 

Először a nejlon ruhájától szabadítottam meg, mert én úgy tanultam, hogy nem
rontunk neki ajtóstul a "háznak", hanem a behatolás előtt illik levetkőztetni.
Persze meglehet, hogy ezt a lányokkal kapcsolatban mondták. No de az
a jó az ilyen életbölcseletekben, hogy univerzálisan felhasználhatók.

 

 

Óvatos erőszakot alkalmazva nekiálltam lefejteni az aranyszín lemezburkolatot.
Ehhez persze -a lányok vetkőztetésével ellentétben- szerszám kell.
Bár ahogy a melltartókapcsokra gondolok...

 

 

Ezekről az apróságokról a kabátját széttáró mutogatós bácsi jutott az eszembe.
Mert ugye mit kell kérdeznie a kislánynak, mikor a mutogatós bácsi széttárja
előtte a nagykabátját? - Tessék mondani, van az az izé felnőtt méretben is?

 

 

Nyolc darab 1,5 voltos cellából áll, ami épp kiadja a 12 voltot. Amúgy ez az elem egy
egészen picinyke multiméterből származik, amit a polcon való rendezkedés közben
találtam. Persze őt is egyből (hát persze) szét akartam szedni. Ez egy veszélyes
pillanat volt, mert egyszer régen azt mondtam magamnak, hogy majd akkor
hagyom abba a szétszedtem cikkek írását, ha egyszer valamit véletlenül
másodjára szedek szét. Szerencsére még épp idejében észrevettem
(ez konkrétan úgy történt, hogy rákerestem a google-el), hogy
a Maxwell MX-25 multimétert már korábban szétszedtem.

 

 

Gimbelem, gombolom, LR930-as gombelem.
Amúgy nem csak attól robban ám fel, mikor megpróbáljuk feltölteni, hanem attól is
ha tűzbe dobjuk. Pedig anyukám már egészen jól kitanulta, hogy az asztalomon
található apró szemetes tartalmából mi mehet tűzbe (cserépkályha), s mi nem.
 Eme cikk alapján mi már tudjuk, hogy mi van belül egy 12 voltos elemben.
Anyukám pedig ezentúl tudja, hogy a fényes kicsi valami az nem mindig
alátét, s ha épp gombelem, akkor tűzbe dobva az bizony pukkanni fog!

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg
a Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában...