Hallgatóbetétek
(telefonokból)

Annyi minden szétszedni való van hátra, hogy azt sem tudom, hogy hova kapjak.
A szobámat gondoltam elsőnek "kitakarítani" ebből a szempontból, de ez már
valóság, vagyis egy évek óta futó project, aminek ugyan már vannak látható
eredményei, ellenben az is tisztán látszik, hogy még távol a project vége.
Ha ki sem tehetném innen a lábam, akkor is ellennék több mint egy
évig a polcokra halmozott, fiókok mélyére rejtett lomjaimmal.
Persze nem sajnáltatom magam, hanem dicsekszem. Azzal azonban
valamiért már kevésbé, hogy hiába a rengeteg felhalmozott szétszedtem
alany, mindig kerítek hozzájuk valamit. Most például egészen ügyes voltam,
mert a képen látható hallgatók mind itt voltak körben, csak összegyűjtöttem
őket egy bemutató erejéig. Ezek mind telefonba való hallgató betétek.
Mindbe belenézünk, aztán van ami megmarad, van ami nem.

 

 

Mindeközben Andi megollózott, majd végtelenített néhány nadrágot.
Az eredmény egy körben zsebes valami, amibe anyukám
pakolhatja a mindenfélét, kertészkedés közben.

 

 

Ez a mackó meg hogy van felöltöztetve? Minek egy medvére tepsi fogó kesztyű?
Akkor most ő fog főzni? Vagy mi van? Én inkább levetkőztetem a hallgatókat...

 

 

Gondoltam elsőnek belenézek a hallgatós dobozomba, melyben az alanyok laknak.
Szóval az első kép, az igazából már csak a most következő válogatás utáni
maradékot ábrázolja. Ennyi elég is mára a fotók időbeli sorrendjéről.

 

 

Ha már úgyis szétborítom a hallgatós dobozt, át kéne hogy rendezem a sorokat.
Mondjuk kéne egy külön doboz a kishangszóróknak, meg egy másik a hallgatóknak.
Gondoltam mi lenne, ha bevetném a feladatra az IKEA áruházban vásárolt fiókos
szekrénykéket? Csakhogy minden fiókja teli! Gondoltam lemegyek a pincébe,
mert ott még van üres fiók. No de hogy hová fogom őket tenni? Arról sajnos
egyelőre még értelmetlen volna beszélni, mert konkrétan fogalmam sincs.
Ugyanis ha levinném a két megtöltött fiókot a pincébe, akkor ezentúl
le kellene mennem, ha kell egy hallgató, vagy egy hangszóró.
Mondjuk nem szokott kelleni...

 

 

Volt egy olyan projectem, melyben az volt a célkitűzés, hogy rendbe szedem a néhai
mosókonyhát. Ez aztán rendesen félbe is maradt, mert konkrétan belefáradtam
a festésbe és a betonozásba. Aztán csak nem hagyott nyugodni, hogy ott áll
félbe a pince, s nekifutottam még egyszer. Amit a képen látunk, az már
a harmadik nekifutás előszele, vagyis a felhalmozott lomok mindenféle
elvek szerinti elrendezése. Illetve a rendezés lehetőségének megteremtése,
mégpedig néhány újabb szekrény beszerzése által. Ha már úgyis itt vagyok, át
kéne tenni a szekrényeket a bicikli mögül a másik pincébe. Már csak azért
is, mivelhogy oda valók. Én meg ugye épp oda tartok az apró fiókokért.

 

 

Megvagytok! No nem a pincében elhelyezett őrzővédő mackókról van szó, hanem
a fiókos szekrénykékről, amin ülnek. Mondjuk nálunk mindenen mackók ülnek,
szóval ez nem egy használható iránymutatás. A bal sarokba belógó piros
előlapos, általam barkácsolt kisrádiót már bemutattam, az alatta
elterülő néprádiót azonban még nem. Majd egyszer...

 

 

Áthoztam a szekrényeket. Az lesz a gond a "pince három" néven futó rendezkedési
project fotózásával, hogy nem fogok tudni eléggé hátramenni a témától, hogy
átlátható legyen a lomtenger. Jelen pillanatban már ott tartok, hogy már
konkrétan mozogni sem lehet! Csak egy kicsit idegesítő, hogy úgy el
van foglalva a teljes asztal, hogy nem tudok rajta szétpakolni mondjuk
egy dobozt, amit már eleve nem tudok kihúzni a helyéről, mert hiába a sok
szép polcosom, ha elé van pakolva. Ezt a rendezkedős projectet majd valamikor
a nyáron fogom kivitelezni, mikor kint meleg van, a pincében meg kellemesen hűvös.

 

 

Ha nem is volt egyszerű feladat, de kiszabadítottam két üres fiókot.
Akkor most már igazán jöhet az a rendezkedés!

 

 

Első nekifutásra úgy szétraktam a lomokat, hogy valósággal beterítették az egész asztalt.
Több évtizednyi gyűjtői tevékenység eredményét látjuk. Ezzel az a baj, hogy kezdetben
elég volt egyetlen kishangszóró, vagy egy szem hallgató, hogy jól elkísérletezzen
az ember, aztán meg hiába a felhalmozott rengeteg kincs, ha egyszer nem
csinálok belőlük semmi értelmeset. Vagy értelmetlent. Vagy akármit...

 

 

Végre egy jól átlátható, bár meglehetősen rossz helykitöltési tényezőjű elrendezés.
Hogy aztán mikorra lesz megépítve bármiféle rádió a hangszórók mögé?
Rajtam nem múlik! (nem a sz*rt nem) Én kérem már elkezdtem!

 

 

Szóval az nem úgy van, hogy csak úgy hörcsög módjára összeharácsoltam a rengeteg
alkatrészeket, hanem igenis csináltam is velük valaha ezt azt. Ezt a szerencsétlen
mikrofont például megkínoztam. Tomi barátom autójába készült egy megafon,
s a kísérletezés egyik részeredményeként maradt meg ez a részben feltárt
mikrofon. Érdekes, de a megafon kapcsolási rajzára a mai napig
emlékszem, ellenben hogy mit beszéltünk meg
mára Andival ebédnek...

 

 

Bevallom őszintén, nem emlékszem a projectre, melynek
keretében ily csúfosan megnyitottam ezt a hallgatót.

 

 

Erre emlékszem. Ez egy jópofa -bár nem különösebben szép hangú- fejhallgató
volt, aminek zörögni kezdett az egyik oldala. Szétkaptam, mert csak
a helyet foglalta, mint ahogy ez a felesleges maradvány is.

 

 

Ezekből még lesz valami! Vagy nem. Az elülső furcsaság egy tekercselt membránú
Szovjet fejhallgató maradványa, a hátsó három pedig a mobiltelefonok autós
kihangosítóhoz való hangszórói. Utóbbi mögé már álmodtam is egy rádiót.
Persze az, hogy mikor építem meg az első egy diódás vevőmet, az még nagyon
a jövő zenéje. Bár -mint azt épp az előbb említettem- már nekiálltam az alapozásnak.

 

 

 

Ha már úgyis elől van, gondoltam ráhallgatok a hangjára. Ahogy így fülelek, meg
kell állapítanom, hogy ebből a hangszóróból semmiképp sem lesz egy széphangú
készülék. Ellenben épp megtenné mondjuk kifejezetten beszédhangra, illetve
Morse jelekre. No de akarok én építeni rövidhullámú vevőt? Öreg vagyok
én már az ilyen bonyolult kérdések megválaszolásához...

 

 

Ezek a gumi alkatrészek -a rendezkedés folyományaként-
csodák csodája, végre átkerülnek a gumis dobozomba.

 

 

Ezek így ahogy vannak, mennek a szemetesbe. Mielőtt kidobtam volna, búcsúzóul
azért még meghallgattam a nyáklapra szerelt, telefonmikrofonból kibontott
piezo betétekből megálmodott, és sajnálatos (pontosabban szólva
sikertelen) módon megvalósított magassugárzó panelemet.

 

 

 

Mivel magassugárzó akart lenni, csak annyi volna a dolga, hogy ciccegjen. Cicceg? Ja...
A hangminőségről elég csak annyi, hogy a panelt később sehová sem építettem be.

 

 

Ezek a nem telefon mikrofonok annyira nem ide valók, hogy menten
le is szedem a szekrény tetejéről az egyéb mikrofonos dobozom.

 

 

Miután végre a helyükre tettem őket, a feladat már csak annyi,
hogy el ne feledjem, hogy ezentúl merre is laknak pontosan.

 

 

Megveregettem a vállamat! Még ilyen szép rendet...
Ráadásul addig addig rendezgettem a sorokat, míg
a végén nem kellett levinni a fiókokat a pincébe.

 

 

Mondjuk az igaz, hogy a rádió alkatrészes fiókomból doboz lett, de mint az címkéből
kiderült, ez már úgyis a negyedik. Gondoltam -ha már úgyis nyomtatok egy egész lapot-
megelőlegezem magamnak, hogy igencsak nagy valószínűséggel megtöltök
még néhány dobozt alkatrésszel, mire odajutok a rádióépítéshez.

 

 

Ha már úgyis felteszek egy újabb dobozt, épp itt volna az ideje egy kis pókhálózásnak.
No de jöjjenek már végre azok a szerencsétlen hallgatóbetétek!

 

 

A bal oldali 35, a kúpos hátú 120, a bakelithátú 72, a hátul mágneses 86,
míg a dinamikus (középen lent) 150 ohmos. Mindez kb. lényegtelen,
hiszen eddigi tapasztalataim szerint a hallgatók csereszabatosak.

 

 

 

Mielőtt még lyukra futnék, kipróbálom az összes hallgatót. Ugyan kicsit mindnek más
a hangja, de telefonba, beszédátvitelre, mind teljesen megfelel. A teszthez azért
választottam a Dawn-tól a Tie A Yellow Ribbon Round The Old Oak Tree
című nagysikerű örökzöldet, mert ez konkrétan egy akkora sláger, hogy
egészen egyszerűen bármiféle hangkeltő eszközön képes keresztültörni.

 

 

Ez egy régi típus, még a CB35-ös készülékbe passzol.
A balra kilógó apró pucuka biztosítja elfordulás ellen.
A mágnese pedig szemlátomást kilóg belőle a hátulján.

 

 

1953? Még 10 évet kellett rám várnia a világnak.
Hogy aztán érdemes volt-e, az egy jó kérdés...

 

 

A hallgató membránja kopott. Valószínűleg kísérleteztem már vele, ami azért
is valószínű, mert az amúgy nehezen leszedhető perem, ami
a membránt eredetileg rögzíti, már nincs meg.

 

 

Két sorba kötött tekercs van benne. Itt és most nem is mennék bentebb, mert teljesen
átlátható a működése. Mágnes, vasmag, vasmagon tekercs, vasmag előtt membrán.

 

 

A következő (balra látható) hallgató nagyjából azonos felépítésű.

 

 

A csereszabatosság miatt, még az elfordulást gátló pöcök is ugyan ott van rajta.

 

 

Az első műanyag a bakelit néven ismertté vált anyag.

 

 

Ennek a hallgatónak még megvan az eleje.

 

 

Az eleje, ugyan nem tudom miért, de lecsavarozható. Ha belegondolok, egy hallgató
elejét (membránját), egészen az élettartama végéig nincs értelme lecsavarozni.

 

 

Majdnem olyan, mint amit az előbb láttunk, csak ebben kicsit másképp áll a vasmag.
Illetve az elrendezés egyszerűsítése folytán ebbe a konstrukcióba elég egy tekercs.
Ezek a hallgatók, bár ránézésre pont olyanok mint a 2000 ohmos betétek, sajnos
nem alkalmasak detektoros rádióhoz, mégpedig az alacsony impedanciájuk
miatt. Persze ha teszem azt teker hozzá az ember egy illesztő trafót...

 

 

1965 második hava. Három hónap híján már két éves voltam.
Vagyis számszerűen én vagyok az öregebb.
No nem mintha számítana...

 

 

Ez a furcsa kúpos jószág már nem bakelitből, hanem valami modern műanyagból van.

 

 

Ha jól olvasom a számokat 1989-es évjárat.

 

 

Összeszereléskor egyszerűen összepattintották, s mivel ez a műanyag
viszonylag törékeny, ezért nem lehet roncsolás nélkül megbontani.

 

 

A kép címe: Formáció
Például rácsaphatok vele valamire. Mondjuk egy légyre. Ezt ki is próbáltam.
Elrepült. No nem csak a légy, de a csavarhúzó végéről maga a hallgató is.

 

 

Mivel az emberi hang jól érthető átviteléhez nem szükséges különösebb minőség,
ezért egy ilyen tölcsér forma fém membrán is tökéletesen megteszi.

 

 

Ugyan szól mint a többi, de ez valahogy olyan gyengécskének mutat.

 

 

Alumínium membránra peremezett vaslemez darabka.
Mondjuk ha így is működik, akkor ugyan miért is ne?

 

 

Úgy össze van építve, hogy nem látszik, hogy hogyan fogok odaférni.
Éppen ezért az eddigiekben már jól bevált rombolást választom.

 

 

Szétszedéskor az erőltetés általában beválik.
Ha mégsem, akkor jön a gondolkodás.
Csak ugye azt nehezebb, mint
ész nélkül pusztítani.

 

 

Két kicsinyke tekercsecske...

 

 

Ez meg egy szép nagy rombolásocska.

 

 

Attól, hogy ennyire lepusztítottam szerencsétlent, attól még működőképes maradt,
csak a hiányzó összetartó mechanikai elemeket majd nekem kell pótolni.
Már úgy értem, hogy kézzel. Már úgy értem... Nézd a videókat...

 

 

 

Tessék! Nem megmondtam? De!
Ha hozzáér a membrán az őt "meghajtó" mágneses körhöz, igencsak randa hangja van.
Ez persze nem is csoda, hiszen ez nem egy rendes üzemállapot. Mint ahogyan az sem,
ha az eredeti membránt lecserélem valami másra. Ha az a "valami más" szintén
mágnesezhető anyag, és rezonálni is képes, akkor ugyan úgy megszólal
vele a hallgató, mint az eredeti membránjával.

 

 

 

Nem megmondtam? De!
Természetesen fordítva is működik a dolog.
Mármint úgy, hogy a membrán van rögzítve, és a hallgató rezonál rajta.

 

 

 

Na jó. Akkor az egész rezonál. No de mi mást várhatna az ember
egy ideiglenesen hangszóróvá avanzsált villanybojlertől?
Még jó, hogy nem a mosógépet bírom megszólalásra.

 

 

 

Nem-e? De! Bár először nagyon nem mutatkozik muzikálisnak, de aztán mégiscsak
megtalálta vele a közös hangot a meghajtás. A lényeg, hogy a mosógépet borító
terítő épp megteszi elválasztásnak, s így már sokkalta szebben szól a muzsika.
Na kinek van otthon zenélő mosógépe? Hát hogy éltek ti? Csórók vagytok...

 

 

 

Gondoltam kidobom a maradványokat, és akkor beugrott! A szemetes is vasból van!
Mondjuk elég ócska hangja van a mosógéphez képest, de ez természetes, hiszen
egy mosógéptől tisztaságot várunk el, míg egy szemetestől ezt azért nem.

 

 

 

Az öntöttvas, mivel merev és nehéz is, ezért nem igazán képes a hangfrekvenciás
tartományban rezonálni. Vagyis nem szól. Amit hallunk, az a hallgató
maradványának zörgése a nagytömegű merev felületen.

 

 

 

Gondoltam miért is ne zenélhetne egyszer egy jót a porszívónk, mikor eddig
még mindig csak üvöltve süvöltött. Nincs valami szép hangja,
de ezt most valahogy nem tudom a szemére vetni.

 

 

 

Mit ne mondjak? Nem valami muzikális a virágállványunk.
Mondjuk az is igaz, hogy kevés olyan hülye van mint én.
Már úgy értem, hogy aki betonvasból készít membránt.
Merthogy a vékony lemezek biztosan jobban szólnak.

 

 

 

Ilyen vékony lemez például a lendkerekes lemezautó. Bár a lendkerék az éppen
hiányzik belőle, de ez a hangképet hallhatóan egyáltalán nem zavarja.
Engem már mondjuk annál inkább. Ennyi bödön zenélés után
valósággal élvezet lesz visszatérni a hangfalaimhoz!

 

 

 

Azért előbb még kérek egy kis időt, de csak azért, hogy kipróbálhassam
a kóla óra csengőharangját. Nem csak hogy én, de még maga
a hallgató is eldobta magát a kapott eredménytől!

 

 

 

Gondoltam le kéne már zárni ezt a mindent megzenéltető projectet, s a gondolat
hatására egyből beugrott, hogy még meg sem hallgattam, hogy mi erről
a véleménye az ajtózárnak. Sajnos félbeszakadt a hozzászólása.

 

 

Természetesen az a Goldstar rendszerkészülék is lesz a szétszedtemben,
amiből ezt a hallgatót kitermeltem. Csak jussak már egyszer oda!

 

 

Sokkvédő dióda a kivágott alkatrész. Belülről két (vagy több) szembefordított
diódából áll, ami egy bizonyos szintnél megfogja a hallgatóra jutó feszültséget, így
nem lövi ki a membrán keltette hangnyomás a dobhártyánkat. Mondjuk elektronikus
belsejű készüléknél ez kevéssé valószínű, de attól még nem árt felkészülni a jelenségre.

 

 

Remélem az csak egy védőfólia, és nem a membránja ilyen gyűrött.
Mondjuk mindegy, mert bőven van másik pusztítható alany.

 

 

Már peremezem is kifelé az alumínium burkolatából.

 

 

Először a hallgató hátlapja engedett.

 

 

Mivel nem engedte, hogy az egyéb részeihez hozzáférjek,
ezért a megszokott módon tovább erőszakoskodtam.

 

 

Attól, hogy ennyire leromboltam, attól még maradt
benne annyi élet, hogy így is meg tudjon szólalni.

 

 

 

Meglepően jó hangja van, csak egy kicsit mintha zörögne. Ez a zörgés három okból is
bekövetkezett. Egyrészt már nem tartja a membránt a pereménél semmi. Illetve csak én.
Másrészt ahhoz, hogy akkora hangerővel szóljon, hogy azt a kamera mikrofonja jól hallja,
ahhoz rendesen túl kell vezérelni a szerencsétlent. Itt fejezem ki köszönetemet az után
épített QUAD405-ös 2x100 wattos végfokozatom felé, hogy ilyen szépen elviselte
a kimenetére kapcsolt mindenféle oda nem illő dolgokat. Harmadrészt pedig
elfelejtettem lehúzni a Winamp hangszínszabályzójában a mély hangokat,
melyekkel aztán végképp nem tud mit kezdeni az apró hangszórócska.

 

 

 

Gondoltam meghallgatom mi van akkor, ha lehúzom a mélyhangokat.
Kevésbé zörög, jobban cicereg. Hagyjuk is szerencsétlent...

 

 

 

Illetve ugyan tudtam én azt, hogy a hangszórót körbeölelő tekercsnek nincs
semmi különösebb funkciója, ha az eszközt épp hangszórónak
használom, de attól még kipróbáltam tekercs nélkül is.

 

 

Ez volt a tekercs, mely a membrán szélén futott körbe. Akkor van szerepe, ha ugyanezt
a betétet mondjuk mikrofonnak használjuk. Ilyen esetben un. búgáskiegyenlítőként
funkcionál. Illetve mint hallgató, telefon-kihangosítóhoz, vagy nagyothalló
készülékhez is megfelelő elektromágneses térerőt generál.

 

 

Szép ez a cséve nélküli lengőtekercs.

 

 

Ez a hallgató -persze az apró műanyag membrántól eltekintve- teljesen
hangszórószerű felépítményű. Akarom mondani, már csak volt.

 

 

Megpróbáltam még az eddigieknél is mélyebbre hatolni, de ellenállt.

 

 

Jöjjön akkor a kedvencem, a CB67-es mintájú hallgatóbetét.

 

 

Íme egy korábban már megkínzott példány.

 

 

Ez egy úgynevezett lengőnyelves (más források szerint rezgőnyelves) meghajtás.

 

 

Az alul látható vaslemez darabka rezeg a tekercsbe tolva. A két réz lemezke támasztja
ki a csévében, hogy legalább úgy nagyjából középen legyen a lemez.
Vagyis azért, hogy legalább egy kicsit tudjon mozogni.

 

 

Ez a mágneses kör - illetve annak csak az egyik fele - a mágnesekkel.

 

 

A másik fél a hallgató felépítményének az elejére van csavarozva.

 

 

Amit ezen a képen látunk, az a membránt a lengőnyelvvel összekötő tengely.
A membránra ragasztva, a lengőnyelvre forrasztva van.
Bárhol leválik, elhalkul a hallgató.

 

 

Gondoltam letekercselem a lakkozott szigetelésű huzalt a hallgató csévéjéről.

 

 

Ha volna macskánk, átadnám neki szeretettel.

 

 

Nem ám állatkodásból kifolyólag szedtem le a meneteket, hanem tervem van!
Mégpedig az, hogy áttekercselem, csakhogy vastagabb huzallal.

 

 

Ugyan fogyóban a készlet, de mivel már nem igazán tekercselek, nem nagyon.

 

 

Az átmérő nullanegyvenötöst választottam, mert egyrészt ezt még látom,
másrészt pedig viszonylag jól meg tudom fogni a töppedt ujjaimmal.

 

 

Olyan mértékben volt gyári hibás - konkrétan lyukas - a cséve,
hogy inkább bontottam helyette egy másikat.

 

 

Gyanúsan kevés lett rajta a menet, de így marad.

 

 

Ezt az apróságot elsőre kihagytam. Illetve betettem én,
de a kettő közül csak az egyik maradt meg benne.

 

 

Mindjárt meglátjátok, hogy milyen jópofa játékot eszeltem ki.
Ha valamihez hozzányomom azt a kilógó kis
pucukát, akkor az meg fog szólalni.

 

 

Ha nem teszik az erősítőmnek a különösen alacsony impedancia, akkor majd szól.
De tényleg! Ugyanis épp az ilyen esetekre van rajta egy "problem" feliratú LED.

 

 

 

Természetesen így magában, már úgy értem, hogy membrán nélkül, éppen hogy
csak cicceg. Ez persze nem is csoda, hiszen mint az az eddigiekből világosan
kiderült, ha nincs ami a levegőt megmozgassa, jelen esetben a membrán,
akkor hang sem lesz semmi. No de ha odateszem én azt a membránt?
Akkor bizony csuda dolgokat fogunk hallani! Az előző videókhoz
képest itt annyi a különbség, hogy mivel ennek a "motornak" a kimenete
nem változó mágnesesség, hanem eleve mechanikai mozgás, ezért ezzel a fura
instrumentummal bármit meg tudok szólaltatni, ami akár csak egy kicsit is
képes rezonálni. Vagyis bármi szólni fog, ami legalább valamennyire
is megfelel a membrán fogalmának. De jöjjön már maga a játék!

 

 

 

Berezgethető elem például az asztali lámpa feje, egy fa ajtó lapja,
magának az asztalnak a lapja, egy tábla katedrálüveg az ajtóban,
vagy maga az ajtó kerete, a fásszekrény farostlemez ajtaja,
az éjjeliszekrény, vagy a banklámpa feje.

 

 

 

Könyvszekrény üveg ajtaja, nagyszobaajtó, Hi-Fi torony oldala, a szoba padlóját
képező parketta, egy hangszóró membránja (ha már egyszer épp erre van
kitalálva), darab farostlemez a középső fiókból, AKAI GX630-as
magnón unatkozó NAB magos szalagorsó, kilincs, mosógép.

 

 

 

Szennyes tartó doboz. (talán még neki van eddig a leginkább zenei hangja)
A kád ellenben furán szól, mint ahogy a csempézett fal sem jeleskedik
a rezonálásban. Ellenben a bojler burkolata, és villanydoboza igen.

 

 

Az egészen eddig olvasással elütött időn felül ők a mai nap többi áldozatai.

 

 

Persze azért szépszámmal akadtak túlélők is.

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg
a Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában...