Biztonsági öv
(találtam)

Gondoltam épp itt az ideje, hogy újra szétszedjek valamit. Ezt persze sokszor szoktam
gondolni, s mint az a cikkek mennyiségéből kiderül, cselekedni is. Szóval keringek
a lakásban, hátha akad valami kedvemre való szétszednivaló. Azt kell mondjam,
hogy valósággal tobzódok az alanyokban! Például mindjárt az előszobában
találtam egy alkalmas alanyt, mégpedig egy biztonsági öv formájában.
Persze ez nem pontosan így történt, ugyanis nem itt találtam.

 

 

Hanem a fűben. Kibicikliztem a ligetbe, hátha van egy kis bolhapiac, de nem volt.
Vagyis sikeresen megúsztam, hogy bevásároljak egy (illetve több) lomot.
Erre fel mi történik? Hazafelé találok egy kincsecskét a fűben.
Nem hagyhattam ott! Avagy szegény embert ág is húzza...

 

 

Gondoltam nekiállok, s gyorsan szétkapom. A biztonsági öv érdekes is, nem is szedtem
még szét (mint mondjuk rádiót), meg ilyenek. Aztán ahogy jött a lelkesedés, egyből
alább is hagyott. Mivel az előbb nagyon belejöttem a keringésbe, azt gondoltam
ki, hogy rendet rakok. Persze nem nagyon rendet, hanem amolyan felületes
módon, ahogy szoktam. Már úgy értem, hogy csak a szokásos, időnként
szükséges, "visszaszerzem a lomoktól az általuk elfoglalt vízszintes felületeket"
játék következik. Ezek a kijelzők például mit keresnek a tápom előtt? Konkrétan arról
van szó, hogy ígértem párat valakinek egy épülő órához. Ha nem is nixi, de nem is
LED, mert ez speciel EF kijelző. Persze az, hogy kinek ígértem, azóta már rég
elveszett a bittengerben. Valamint az alig látszó gumiláb sem oda való,
hanem a szekrény legtetején megbúvó dobozba. Futás a székért!

 

 

Ahhoz képest, hogy rekkenő nyár van, a téli kesztyűm az előszobában hevert.
Bevágtam a szennyesbe, mert ráfért egy mosás.

 

 

Ez szintén az előszobában volt. Az persze jó kérdés, hogy mit keresett a Lenovo
T400 papírja az előszobában. Persze a válasz egyszerű. Oda tettem le.
Úgy kb. fél éve. Zsupsz! Be velük rögvest a laptop táskájába.

 

 

Előtte azért még elgondolkodtam, hogy szedtem-e már szét optikai egeret.
Balra az a valami egy kártyaolvasó, mégpedig PCMCIA portba való.
Mivel PCMCIA valamit is boncoltam már, ezért ő is megússza.

 

 

Gondoltam egészen addig keringek a szétszórt lomokkal körbe körbe, míg bele nem
fáradok a rohangászásba, s akkor majd végre szívesen ülök le szétkapni
ezt a biztonsági övet. Mivel még mindig volt bennem lendület
bőven, ezért szaladgáltam még egy kicsit a lakásban.

 

 

Például találtam az előszobában még valamiket a laptophoz.

 

 

Meg ezt a szegecsnyomó készletet. Valamire kellett volna, csakhogy nem volt itthon.
Aztán mikor épp nem kellett, de még emlékeztem rá, hogy egyszer már hiányzott,
megláttam a LIDL áruházban. Veszélyes helyzet! Mint az látható, bevásároltam.

 

 

Ezt a telefont Szuda Zoli nyomta a kezembe, mégpedig azzal a felkiáltással,
hogy nem jó. Én meg egyből rávágtam, hogy nem kell! Illetve azt,
hogy én nem vállalom a javítását. Erre Zoli: Jaj nem...
Ajándékba adom... Hát... Ha csak úgy nem...

 

 

Találtam egy rakat papírt a szobában az asztalon. Megálltam előtte, s elgondolkodtam,
hogy vajon hogyan került oda a kupac. Mivel mostanában rajtam kívül senki sem járt
erre, ezért biztos lehettem benne, hogy én voltam a tettes. Már majdnem bevágtam
a tüzelős szekrénybe a papírkupacot, mikor is beugrott, hogy nehezéknek van ott.
Valamikor réges-régen bekerült a pénztárcámba egy ötpengős. Ez olyan régen
történt, hogy úgy emlékszem rá, mintha mindig is ott lett volna. Iszonyú
állapotban volt szegény! A minap is úgy került elő, hogy rendezkedtem
a középső asztalfiókban, s ott megtaláltam egy korábbi tárcámat. Mielőtt
kidobtam volna -hiszen a tárca menthetetlenül szétszakadt- jól belenéztem.
Be volt gyűrődve az ötpengős a legaljára. Rettenetes gyűrött és kopott, de nem
volt szívem kidobni, ezért kimostam és kisimítottam. Ezen művelet eredményét
látjuk most száradni a virágállványon, hiszen mégiscsak jobban mutat egy
bankjegy itt a napon, mint egy rakat nehezéknek használt papír alatt
az asztal sarkán. Jó... Akkor nem megy nekem ez a rendrakás...

 

 

A telefont sikerült eldugnom az IKEA fiókos szekrénykék mellé.
Nincs nagyon elrejtve. Ha keresem, akkor meg fogom találni.

 

 

Ellenben a lyukasztó és szegecselő készlet? Az kérem sose lesz meg!
Pedig ott van a képen, a hasaló mackó alatt. Mondjuk ez nem egy
támpont, hiszen nálunk minden egy maci alatt vagy mellett van.

 

 

Ahogy kiléptem az előszobába, majd lefelé néztem, ez a kép fogadott. Lesz hová
letennem a bevásárlószatyrot. Elérzékenyültem... Aztán elgondolkodtam,
hogy az a nagy csomag WC papír vajon miért nem a helyén, vagyis
a sloziban ül a polcnak használt létrán? Ahogy így törtem a fejem,
egyszer csak felnéztem. Na ez az, amit nem kellett volna tennem!

 

 

Ahogy felnéztem, a sálaknak, sapkáknak, kesztyűknek épített polc látványától,
illetve attól a ténytől, hogy a nevezett polcon minden van, kivéve persze
a sálat, sapkát, és a kesztyűt, egyből elmúlt minden meghatottságom.
Lesz még az előszobával munkám rendesen, mire teljesen letisztul.

 

 

Kipiszkáltam a műszeres dobozt a legmélyebb sarokból, s beledugtam a korábban
mutatott EF kijelzőket. Ugyanis az előbb -pusztán lustaságból- csak egy polccal
tettem őket odébb. Elfáradtam a kerengésben. Szeretnék végre leülni!
Vagyis épp itt az ideje, egy biztonsági öv szétszedésének.

 

 

Olyan formátlan, hogyha nem mondom meg mi ez, szinte nem is látszik.

 

 

Gondoltam kiterítem, hogy jobban látszódjon.
Ez az akcióm sem sikerült.

 

 

Foszló biztonsági öv? Nem egy megszokott látvány, hiszen ez az anyag
valami elképesztően erős. Szerintem valami elnyírhatta.

 

 

A csatlakozója használható. Hogy mire? Ez egy jó kérdés. Ha magát a csatlakozót
még nem is, de a biztonsági övet egyszer már sikerült hasznosítanom,
mint elpusztíthatatlan vállpántot a szerszámos táskámhoz.

 

 

Nem kár érte, nyugodtan kivégezhetem, hiszen eleve nem működik. Egyáltalán nem
akar belőle kijönni az öv. Márpedig azt a részét én meg fogom tőle szerezni!

 

 

Mennyi sok betű meg szám... Értelmezze aki akarja!
General Motors, meg 1990-ben készült.

 

 

Erről az oldaláról ép rajta a burkolat.

 

 

Erről az oldalról viszont beteg.
Konkrétan el van törve.

 

 

Ez a felirat belőlem azt váltja ki, hogy teljesen öntudatlan módon...

 

 

...azonnal előkapom a fiókból a kisebbik középső csavarhúzóm.

 

 

Az tudtam, hogy rugó van benne, hiszen valami erő visszatekeri az övet a spulnira.

 

 

Azt azonban nem tudtam, hogy a frászt hozva rám ki fog ugrani a helyéről.
Mondjuk oda volt írva, hogy ne piszkáljam. No de számít az nekem?
Nem! Még csak az kéne, hogy beijedjek mindenféle feliratoktól.

 

 

 

Mit ne mondjak, unalmas egy játék...

 

 

Ez a része meg gusztustalan. Még tiszta szerencse, hogy
csak belül zsíros, így nem kente össze az új szőnyeget.

 

 

Az ilyen apró alkatrészekre nem különösebben kellemes érzés rálépni
a puhatalpú mamuszomban, de az elmúlt évtizedek alatt már
megszokhattam, hogy nálunk sohasem sima a padló.

 

 

Rendeződjetek csak bele szépen a kisvödörbe. A vödörben elhelyezett nehezékekkel
meg szoktam lepni anyámat. Megpróbál a hátam mögött odaférni a szemetes dobozkához,
miközben azt mondja: Maradj csak, elférek. Persze nem fér el. No meg a vödröcskét sem
mindig sikerül elvinnie. Pláne olyankor nem lehet távolról kiemelni a helyéről, mikor
beleszórok három kiló trafólemezt. Vagy a másik fura szokása anyámnak, hogy
a dobozkában található papírokat telente beszórja a kályhába, mondván
annyival is kevesebb a szemét, és több a meleg. Múltkor, mikor
a 12 voltos mini elemet boncoltam, anyám megtanulta, hogy a kerek
fényes dolgok azok nem mind alátétek, hanem lehetnek gombelemek is.
Abból jött rá a dologra, hogy több erős pukkanás hallatszott a cserépkályhából.

 

 

Az előbb elrepült innen a fedő, de szerencsére nem kent össze semmit.

 

 

Ellenben ez a lemezke pofára esett az asztalomon. Mindegy...
Úgy is ráfért már az asztalomra egy alapos lemosás...

 

 

Na ez az érdekes a biztonsági övben!
Mármint az automatika.

 

 

Piszkálgattam, hátha beindul, de nem tette.

 

 

 

Kicsit eljátszottam vele, hátha rájövök, hogy mi lehetett a hibája.
Nem engedi el az övet, csak ha belepiszkálok a csavarhúzómmal.
Amúgy nem vagyok ám ennyire ügyetlen, csak a kamerán keresztül
nézve valahogy nehezebben találom meg a dolgokat a csavarhúzómmal.

 

 

Ha így akarta, hát legyen. Akkor most nagyon belepiszkálok.
Ez meg miféle furcsa csavar már megint?
Illetve szegecsnek nézem.

 

 

Gondoltam, ha csak próbaképp is, de megjavítom.
Rögeszmés téveszmés egy hozzáállás...

 

 

Megvagy! Majd én mindjárt kiegyenesítelek!
Gondolta a szerző újfent tévesen.

 

 

Mert mint azt a csálén elhelyezett bevágások mutatják,
az előbb látott részletnek gyárilag ferdén kell állnia.

 

 

Gondoltam hátha mágneses ez a valami.
De nem, hanem csak nehezék.

 

 

Szeretem a fogaskerekeket. Ugyan nem értem őket, de attól még szeretem.

 

 

Nézegettem, hogy melyik része mit csinál. Honnan hová a rugó, meg mikor melyik
racsni lép be, de valamiért alábbhagyott az érdeklődésem. Talán az lehetett
az ok, hogy nem láttam át a szerkezet működését. Persze úgy, hogy
éppen nem működik, szóval erős hátránnyal indultam.

 

 

Hiába vagy olyan szép, akkor is ki foglak dobni!

 

 

Kihúztam belőle az összes övet, s elgondolkodtam. Most akkor mi legyen?
Levágjam a gurtniról a vasat, s legyen itt a vége?

 

 

Lehet itt még bentebb menni, ezért erőltettem még egy kicsit.
Természetesen nem a képen látható módon nyílik.

 

 

Ez meg pláne nem volt egy kulturált megoldás!

 

 

Úgy kellett volna, hogy először visszahúzok az övből egy arasznyit.

 

 

Majd kitolom belőle a képen látható tengelyt.

 

 

Kidobom. Persze amint ezt megteszem, ha nem is azonnal, de biztosan azután, hogy már
elvitték a ház elől a kukát, rögvest beugrik, hogy mire lenne jó. Ha az eredeti rögzítő
csavar helyén keresztül odacsavaroznám a falhoz, valamint a párját is elhoztam
volna a fűből, akkor a kettőn seprűnyelet keresztüldugva egy kábeltartó rudat
kapnék eredményül. Persze ez hülyeség, de valami igényem azért volna rá.
A pincében van egy nagycsomó kábelem, csak mivel nem lógatva vannak, hanem
tömszködve, ezért átláthatatlan a készletem. Elsőnek rendbetettem a pince belső végét.
Második ütemben a maradékot. A harmadik ütemben pedig elterítettem a lomjaim
a polcokon és a szekrényekben. Kéne még egy pult az asztalra, aztán meg egy
rudazatos valami, amire fellógathatnám a kábeleimet. Az a baj a terveimmel,
hogy mire mindnek a végére jutnék, nekem is végem lesz. Mondjuk az igaz,
hogy míg odáig elérek, egyáltalán nem fogok unatkozni. Már ha megérem.

 

 

Gondoltam elvágom a cérnát a tapétavágó késemmel. Hát persze... Gondolta a cérna.
Ugyan végül én győztem, de komoly küzdelem volt! Rohadt erős egy anyag!

 

 

A biztonsági öv kiterítve olyan hosszú, hogy majdnem átéri hosszában a szőnyegünket.
Tudom, hogy ez nem épelméjű hosszmegadás, ellenben sokkalta
több betűből van, mint az, hogy 2,5 méter.

 

 

Gondoltam majd jól megszenvedek vele, mire levágom a fölös részt. De nem!
A kés cérna párbajjal ellentétben, az olló kontra öv mérkőzés
három fogás után az olló győzelmével végződött.

 

 

Mikor megláttam, hogy a vágás után egyből elkezdett szétfejtődni az anyag,
gondoltam megnézem, hogy éghető-e. Úgy olvad, hogy csak na!
Ahogy végighúztam az öngyújtót a szélén, azonnal
fixálódtak a bomlásnak indult szálak.

 

 

Balra három marad, jobbra kettő megy.

 

 

Gondoltam szétkapom ezt a részt is, de egyrészt nem találtam rajta fogást,
másrészt pedig ez így egyben jó. Ha valaha akarom használni
valamire, akkor milyen jó lesz, hogy nem vertem szét.

 

 

Ez nem volt egy különösebben nyereséges nap,
hiszen csak alig pár csavart zsákmányoltam.

 

 

 

Rezonál a langyos víz, oldódik az Ultra.

 

 

Gondoltam miért is ne vetném be a feladatra az ultrahangos mosót? Egyrészt nincs
kedvem a csapban misimosizni, másrészt pedig biztosan megharagudna a mosógép,
ha vasdarabokat dobálnék bele. Erre a problémára hallottam a múltkor egy jópofa
megoldást. A koszos fém alkatrészeket bele kell dobálni egy vastagabb zokniba,
s úgy már mehetnek is bele az automata mosógépbe. Ez egy nagyszerű ötlet,
de úgy döntöttem, hogy most akkor sem akarok másik mosógépet venni.

 

 

Két nap telt el a képek készítése óta, de én már most nem emlékszem, hogy mit akartam
mondani a kép címével. Üres? Mi üres? A virágállvány az üres, de hogy jön ez ide?
Aztán rájöttem, hogy azt akartam mondani, hogy ez egy veszélyes állapot,
mert az ekkora szabad helyet én bizony rögvest belakom lommal.

 

 

Meglepően tiszták lettek az alkatrészek.

 

 

Ezen felbuzdulva beledobtam az Ultrás vízbe az öv csatját is. Mint az látszik,
oldódik róla a kosz rendesen. Az öv, az tulajdonképpen szövet, ami már
majdnem ruha. Vagyis akár zoknit is moshatnék az ultrahangosban?
Mondjuk nem akarok, csak úgy kérdeztem...

 

 

Ha megszáradnak, valamint az övet is kimosom a mosógépben a feketékkel (mert nem
fért be az ultrahangosba), akkor majd szépen összefűzöm, illetve összetekergetem
a maradványokat, s jól elrejtem a kacatos dobozomban. Ugyanis azt találtam
ki, hogy az olyan lomokat, melyek a "talán majd még kell" besorolást kapták,
ilyen szép színes STB dobozokba rakom, s leviszem őket a pincébe. Szám szerint
ez lesz a tizennegyedik doboz! Több mint egy tucatnyi dobozra való lomot hordtam
le a pincébe, ami egyrészt igen jó dolog. Másrészt viszont az a helyzet, hogy ez
a felszabadító hadművelet a szobámon szinte semmi nyomot sem hagyott.
Pontosan akkora a kupi, mint tegnap, tegnapelőtt, tavaly, vagy öt éve.
De nem panaszkodom. Valószínűleg az van, hogy így szeretek lakni.

 

 

Hetek teltek el, mire végre kimostam a biztonsági övet, mert mindig megfelejtkeztem róla.
Aztán újabb hetek teltek, s immáron nem a mosás szükségességéről, hanem magáról
arról a tényről felejtkeztem el, hogy van nekem egy kimosott biztonsági övem.
Csak néztem, hogy mi az a fekete, ami a virágállványról lóg kétoldalt lefelé.
No nem mintha az ultrahangos mosónak a virágállványon volna a helye...

 

 

Mindig szét akart szaladni, ezért megkötöztem.

 

 

A többi alkatrészek azóta is ugyanott porosodtak a sarokban, ahová letettem őket.
Még tiszta szerencse, hogy a lomok nem mennek maguktól sehova.
Ha megtennék, akkor lenne csak igazán nagy a kupi!

 

 

Gondoltam legyen végre rend. Persze nem lett, hanem csak úgy gondoltam.
Mert hogyan is néz ki a sarok?

 

 

Hogy a dobozba beszórtam, ami épp belevaló, az nem sokat segített azon, hogy két
orsós magnó is ücsörög a sarokban. Mondjuk a lengyel Uwertura már átesett
a csavarhúzóimon, már csak el kéne bontani. Ellenben az UHER variocord
azt várja, hogy végre meghallgassam rajta az összes fölösleges szalagom.

 

 

 

Én meg mit csinálok mindezek helyett?
Lövöldözök a biztonsági öv csatjával.

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg
a Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában...