Éjjeli lámpa
(apukám csinálta)

Ma erről a lámpáról lesz szó. Ezt a lápmát (no meg a párját) apukám készítette, mikor
1971-ben beköltöztünk ebbe a lakásba. Mivel előtte egy pincében laktunk, nem sok
magunkkal hozni való akadt. A formát nem az öregem találta fel, hiszen létezett
boltban hasonló kivitel. Mivel pénzünk az nem volt, ellenben apukám gyárban
dolgozott, no meg járatta az Ezermester újságot is, valamint barkácsoló hajlamú
ember volt, szóval értitek a kiindulási alapokat. Mivel a rendelkezésre álló pénz kevés
volt, a vásárolnivaló ellenben sok, ezért amit csak lehetett, apukám saját maga
készített el. No nem csak ezt a lámpát, hanem még a két nagy csillárt is.
De a csillárokról majd akkor, ha egyszer azokat is szét találnám szedni.

 

 

Jelen pillanatban itt lakik a lámpa. Illetve van egy teljesen azonos párja is a másik
éjjeliszekrényen. Ugyan már rég nem az éjjelit (bili) tartjuk az éjjeli szekrényben,
de ettől még rajta ragadt a bútoron a neve. No de minek szedek szét egy lámpát?
Egyrészt mert kiégett benne az izzó, másrészt mindjárt mutatom a többi okot is.

 

 

Le szeretném cserélni a lámpán a régiféle egyszer szigetelt hálózati zsinórt, az újabban
szokásos kétszer szigeteltre. Ugyan ép a régi kábel, meg nem is fogdossuk, de azért
nem árt az óvatosság. Ezt az ISDN NT dobozt pedig már bemutattam korábban.
Most csak azért láthatjuk, mert le szeretném róla lopni az ő hálózati kábelét.
Illetve ez nem teljesen így esett, hanem úgy, hogy letettem az asztalomra,
hogy majd valami. Hogy pontosan mi is az a valami, az délutánra annyira
kiment a fejemből, hogy mérgemben be is vágtam a dobozt a szatyromba,
majd hazahoztam. Gondoltam majd csak kiderül, hogy mit is akartam vele.

 

 

Most, hogy a lámpával kéne foglalkoznom, mindjárt rájöttem, hogy miért tettem félre.
Arra vagyok kíváncsi, hogy mi van a dobozban a törésen belül. Szóval nem is kellett
volna hazahoznom, hiszen elég lett volna mindössze kinyitni, amit a melóhelyen
is nyugodtan megtehettem volna. Már persze amíg volt. Már úgy értem, hogy
melóhely. Ez amúgy egy hibás darab. Azt mondta az ügyfél, hogy egyszer
csak elaludt a dobozon a power LED. Kíváncsi vagyok, hogy van-e
valami köze a törésnek a hibajelenséghez.

 

 

Konkrétan semmi. A törés a trafó mögött van. Ott nincs a dobozban semmi.
Illetve csak a hűtőborda. Gondoltam lelopom róla a hálózati kábelét,
de nem figyeltem oda eléggé, így hibakeresés közben egészen
véletlenül megjavítottam. Ment vissza a melóba!

 

 

Eredetileg nem itt lakott a lámpa, hanem a hallban a falon. Ennek a lámpának
a fényénél olvasgattam esténként kiskoromban. A párja a szemközti falon
volt, az öcsém ágya mellett. Bevallom őszintén, hogy a nagyszobában
milyen éjjeli lámpák voltak, míg ezeket át nem csavaroztam ide,
arról semmi emlékem sincs. Gondoltam beletúrok a családi
fotóalbumba, hátha akad valami támpont. És akadt!

 

 

No nem a bal alsó, ferdén fűrészelt farönkből készült lámpáról van szó, mert
az apukámnak már egy sokkalta későbbi kreálmánya. Hanem arról van
szó, amit a jobb sarokban látunk. Egy fa lap, rajta egy izzófoglalat,
s mellette egy vastag drótból forrasztott stilizált antennatorony.
Utóbbi akár még működőképes is lehet, bár egy darabka drót
antennának sokkal inkább beválik. A szőlőtőkéből készült,
lakkozott, dísznek szánt valami, az szintén apukám műve.
Ahogy ezt a képet nézegettem, egyszer csak leesett, hogy
az a könyvespolc volt régen itthon a hallban a könyvespolc.
Bevallom, hogy nem gondoltam volna, hogy még megvan valahol.
Például erre is jó a telek. Ami itthon már nem kell, az a telken még jó lesz.

 

 

Földeletlen konnektorba dugott földelt elosztó, amibe egy védőföldelés nélküli "T"
elosztó van bedugva. A balról érkező dugó sem néz ki valami szabványosnak.

 

 

Nem egy bonyolult szerkezet, illetve én egy kicsit alakítottam rajta.
Ha az öcsém olvasott, akkor a szemembe világított a lámpája.

 

 

Ezért ezt a majdnem átlátszatlan, a lámpa eredeti mintájával azonos tapétát
ragasztottam az üveg egyik oldalára. Ha eltekerem az üveget, akkor
a lámpa nem világít a szemembe, csak oldalra, vagy hátrafelé.

 

 

Hogy ez tényleg így volt, arra szolgál bizonyítékul ez az apukám által rajzolt felirat.
Hogy minek ráírni a gyerek nevét egy falra csavarozott lámpa hátuljára?
Hát azért, hogy festés után minden a helyére kerüljön vissza.
Ez persze csak azért fontos, mert nem esnek azonos
helyre a lámpákon a rögzítést szolgáló furatok.

 

 

A lámpa abból készült, amit épp kapni lehetett a boltban, illetve ami akadt
a gyárban. Ilyen összetevő például ez az un. plitty-platty kapcsoló.

 

 

Alig, hogy ezt a cikket megírtam, feltűnt a Vaterán ez a lámpa. Én meg elkértem
a képeket. Ha nem is pont úgy néz ki mint a miénk, de azért erősen hasonlít.
Ez a példány valószínűleg a telefongyárban (valamelyikben) készült.
Legalábbis az üvegcsövet tartó nyeles építmény engem erősen
emlékezetet, egy telefon kézibeszélő alkatrészére.

 

 

Az elektromos szerelése ennek sem egy életbiztosítás.

 

 

Kell egy darabka fa, kapcsoló, foglalat, némi vezeték, egy üvegcső, pár lemez és csavar.
Talán még az üvegcső a legnehezebben beszerezhető, de apukám ezt is megoldotta.
A Tanértnél ugyanis volt üvegfújó műhely is, ahol nem csak holmi görebeket,
hanem olyan csövet (vagy bármit) fújt a kolléga, amit csak a megrendelő
szeretne. Például fusiban még karácsonyfa díszeket is gyártottak, hiszen
minden megvolt hozzá. A szocializmusban általában úgy történt a fusi, azaz
a nem hivatalos munka, hogy vagy elbartelezték a dolgozók a rendelkezésükre
álló anyagokat, eszközöket, erőforrásokat, vagy akár egészen egyszerűen kalákában,
mindenki bedobta a közösbe amije akadt alapon készültek a fusi termékek.
Asztalos, karbantartó villanyszerelő, üvegfúvó, gépkezelő, raktáros,
műszerész. Mind összedobták amijük csak volt, s mindenkinek
lett néhány éjjeli lámpája. Avagy hazahordtuk a gyárat.

 

 

Például nálunk a karácsonyfa talpa eredetileg Samut, az iskolai csontvázat tartotta.
Persze kellett még a projecthez egy esztergályos is, aki elkészítette azt a rettenetes
fekete közbetétet, ami bármely vastagvégű fenyőt képes illeszteni a csontváztartó
állványhoz. De ez nem volt gond, ha az esztergályosnak volt autója, és szeretett
volna hozzá egy mérőműszert, amivel az akku feszültségét tudja ellenőrizni.

 

 

Apukám ugyanis épp műszereket gyártott, illletve hitelesített a Tanértnél.
Hogy aztán szégyelltük-e magunkat, hogy hazahordtunk mindent?

 

 

Nem. Nem szégyelltük. Be volt építve a rendszerbe a lehetőség és a kényszerűség.
Apukám a képen nem szégyelli magát, hanem csak a fotózás ellen tiltakozik.
Aki nem hordta haza a gyárat, nem fusizott, azt élhetetlennek nevezték.
Az jutott előrébb, annak jutott több, aki tudott élni a lehetőségeivel.

 

 

Darabka leeső alumínium lemez, lakatos által megmintázva, megformázva.
No meg egy valahonnan "megmaradt" szépségesen fényes fejű csavar.

 

 

Ekkora leeső fadarab mindenütt akad. Például tökéletesen megteszi egy akár ép, akár
törött, vagy még az is megeshet, hogy direkt eltört raklapból kivágott darab, amit
az asztalos a "szabadidejében" szépen megmunkál. Természetesen a kollégák
a festőműhelyben -már persze ha ők is akarnak lámpát- szépen lelakozzák.
De lehet színesre festeni, vagy akár politúrozni is. Bármit lehet, amit csak
a megrendelő szeretne! Illetve amit a gyár erőforrásai lehetővé tesznek.
Ha meg nem? Akkor is lehet, csak akarni kell! Erről igazán a régi TMK
munkatársak tudnának mesélni, hogy mi mindent be nem szereztek csak
azért, mert valamelyik kollégának kellett. Például a Postán, pontosabban
szólva a József telefonközpontban, ahol én dolgoztam, úgy fogyott valami
egészen valószínűtlen mennyiségű fehér festék, hogy soha semmi telefonos
holmit nem kellett fehérre festeni, csakis a kollégáknak otthon az ajtót ablakot.

 

 

A tehermentesítő kiesik a helyéről. Hogy eddig mi tartotta ott, az persze jó kérdés.
Nem mondom, hogy nem lehet menetet fúrni a fába, csak valahogy fura lenne.

 

 

Egyrészt nem tetszik, hogy az egyszer szigetelt kábel csak úgy póriasan, már úgy értem,
hogy szigetelő csövecske nélkül belefut egy fémcsőbe. Másrészt pedig a foglalatot
rögzítő anya sem mutat valami jól. Persze a lámpa eredetileg nem fektetve,
hanem álló helyzetben volt felszerelve, mikor is alul van a kapcsoló.
Szóval ez az anya a lámpa eredeti helyzetében csak úgy látható,
ha alulról nézzük a lámpát. Alulról nézve pedig minden másképp
mutat, amire kiváló példa maga a szocializmus, vagy akár a lányok.

 

 

Egyrészt épp méretes, ami jelen esetben azt jelenti, hogy nagyobb izzó nem fér bele.
Vagyis a manapság divatos energiatakarékos izzók (fénycsövek) jórészt kiestek.

 

 

Szerencsére már nem kell az egész lakást feltúrnom tartalékizzóért, mert a múltkoriban,
az UHER variocord magnó boncolása kapcsán, mikor is minden itthon található
szalagot meghallgattam, végre lett hozzá hely, hogy az összes tartalék
fényforrást egyetlen helyre koncentráljam.

 

 

Gondoltam kitekerem a tehermentesítőből a kábelrögzítő csavart.
Nem fog az neked sikerülni! Gondolta a tehermentesítő.
Hiába erőlködtem, végül sajnos neki lett igaza.

 

 

A dolgok, mikor az ember apróra szétszedi őket,
sokszor már nem olyan szépek, mint egyben.

 

 

Ez a szigetelőszalagos kötés nekem például nem tetszik.

 

 

 

Amennyiben a szigetelőszalagon átavászkodik a kapcsoló valamely
fém része, Paksig megszikráztatom az egész ELMÜ hálózatot!

 

 

A marós kimarózta a fából a kapcsoló helyét.

 

 

Már úgy értem, hogy a kapcsolónak kell némi hely az anyagban.
Ugye, hogy tisztára úgy néz ki, mint egy kishajó? Volt
is belőle egy példány a játékos dobozomban.

 

 

Részemről kifejezetten szeretem az időtálló dolgokat, ugyanis azokat ritkán
kell javítani. Ezen a porcelán-réz kombináción például semmiféle nyomot
sem hagyott az elmúlt negyven év. Ráadásul nem is természetkárosító,
mint a modern műanyagok, hiszen a réz a természetben is előfordul,
a porcelán pedig semmivel sem környezetrombolóbb,
mint mondjuk bármelyik kavics.

 

 

A foglalat alkatrészével ellentétben, ez az orosz gyártmányú dugó sérült.
Mondjuk az igaz, hogy a bakelit hiába kemény, bizonyos
esetekben törékenyebb mint a porcelán.

 

 

6 amper, 220 volt. Valóban csak volt, hiszen már 230 a hálózati feszültség.
A csavar pedig erősen rozsdásnak tűnik, pedig nem áll nálunk a víz.

 

 

Mivel nem volt szívem levágni a korábban mutatott ISDN NT-ről
a hálózati kábelét, pláne úgy, hogy közben megjavítottam,
ezért túrtam a lámpához egy másik kábelt.

 

 

Mit csinálsz Géza? Semmit. Csak kiégett egy izzó. Épp azt cserélem.
És akkor mi ez a rumli az asztalodon?
Hagyjál már...

 

 

Ezt csak a megszokás miatt. No meg mikor szokás elmosogatni
egy lámpát, ha nem akkor, mikor épp darabokban van.

 

 

Kicsit talán fényesebb mint volt. Bevallom, eszembe jutott,
hogy magát a fa alapot is lecsiszolom, újralakkozom.
Még tiszta szerencse, hogy mostanában lustulok.

 

 

Gondoltam kerítek egy oldható csavaros tehermentesítőt a beszorult helyett.
Biztos vagyok benne, hogy láttam egyet valahol, csak persze nem itt.

 

 

Találtam egy csapágyat, amit a múltkor hiába kerestem. Azt akartam vele kipróbálni,
hogy az ultrahangos mosó kirázza-e belőle a valamit, amitől kicsit megszorult
a csapágy. Majd kipróbálom, ha legközelebb mosok az ultrahangossal.

 

 

Ez egy hatalmas ötlet! A piros bigyók arra szolgálnának, hogy rögzíteni lehet
velük az orsós magnóra való orsókon a szalagot, hogy ne fussanak le a menetek
tárolás közben. Amilyen nagyszerű maga az ötlet, épp annyira silány a kivitelezés.
Konkrétan használhatatlanok ezek a kis izék, mert semmiféle orsóhoz sem passzolnak.

 

 

Szinte hihetetlen, de találtam épp illő menetes kupakot a tehermentesítőre.
Hogy nem kell rá? Tudom én azt, de akkor is örömmel tölt el.

 

 

 

Találtam egy a lyukba illő csavart is. Akarom mondani nem vicc, vagyis
jól ráéreztem az előbb, hiszen valóban menet van fúrva a fába.

 

 

Konkrétan nem gondoltam volna, hogy az "alátétek" feliratú dobozomban tartom
az órafelhúzókat, és a mutatóállítókat. Mit össze kerestem ezeket a múltkor...

 

 

Ugyan sem színben, sem pedig méretben nem illett egy sem a kólás órához,
de az egyiket azért sikerült ráerőltetnem a hiányzó ébresztőmutató
állító tengelyére. Ez is csak azért sikerült, mert a viszonylag
nagyobb lyukat valamiért korábban részben ónnal
töltöttem fel. Hogy aztán ez mivégre volt,
arra már végképp nem emlékszem.

 

 

Ezekre viszont emlékszem. Kiváló barátommal úgy gondoltuk, hogy építünk egy
Miniplex fúrógépet. Vagy ha azt azért nem is, de valami hasonlót. Persze se tok
a motorhoz, se a célnak megfelelő motor, de még csak tokmányunk sem volt.
A PIKO motor a fotón látható feltétekkel, szóval ez a tervünk nem sikerült.
Nem jó nekem régi dobozokban turkálni, mert nagyon megy vele az idő.

 

 

Gondoltam hátha a gumis dobozban láttam azt a kósza tehermentesítőt.
De persze nem...

 

 

Befűztem a lámpába a kábelt, mert miután bekötöm, ez már nem sikerülhet.
Egyrészt az egyik végén ott lesz a foglalat, a másikon pedig a villásdugó.

 

 

Nem tudom, hogy hol vettem, csak azt, hogy olcsó volt.
Hogy én tudok blankolni csípőfogóval is?
Attól még vehetek célszerszámot!

 

 

Egy asztali lámpa összeszerelése annyira egyszerű feladat, hogy szokás volt bevetni
vizsgamunkának politechnikából az általános iskolák nyolcadikos tanulóinak.
Nem dereng, hogy építettünk volna lámpát. Ellenben addig kalapáltunk
holmi puha alumínium lemezeket, míg a végén hamutartó, illetve
szalvétatartó lett belőlük. Mondjuk ahogy egy nyolcadikos
gyerek kalapál, bármi anyag hajlandó szalvétatartóvá
alakulni, csak hagyják abba az eszement püfölést.

 

 

Csak azért dugtam be, hogy lássam, rendben van a hálózati zsinór.
Nálam ugyanis bármi előfordulhat.

 

 

 

Mikor kitekertem az izzót a foglalatból, igen sajnálatos módon elkezdett
rajta lötyögni a menetes rész. Pedig az előbb még teljesen jó volt...
Kellett nekem példálózni a "bármi előfordulhat" kifejezéssel.

 

 

Addig addig piszkálgattam, míg végül teljesen leszakadt. Kár érte.
Pilácsolhatott volna szegényke még egy jó darabig.

 

 

Bevágtam a kábelt középig, ahová a kapcsoló kerül.
Aztán elindultam kétfelé a csípőfogómmal.

 

 

Mit is mondtam az előbb? Hogy jól bánok a csípőfogóval?
Mondjuk a fogónak nem lett semmi baja.
Ellenben szegény kábelnek...

 

 

Érdekesen rozsdás, illetve rohadós állaga van a kapcsolót tartó csavarnak.
Pedig nálunk nem is vizesek a falak. És remélem, hogy ez így is marad!

 

 

Miután a kábelt -amibe az előbb sikeresen belevágtam- újrafaragtam,
már szerelhettem is össze. Az elektromos része már készen is van.

 

 

Mivel nem találtam tehermentesítőt, illetve a fellelt példányok egyike sem tetszett,
ezért kapott egy egyszerű kábelkivezető gumit. Így sem lehet kihúzni belőle
a kábelt, mert bele van kötve a kapcsolóba. No meg nem is szoktuk
az éjjeli lámpát a zsinórjánál fogva lóbázni.

 

 

Kiégett izzó kicserélve.

 

 

 

Még egészen élénken emlékszem gyermekkoromból, hogy mennyire tudtam örülni
annak, mikor bekapcsoltam egy általam barkácsolt valamit, és az működött.
Bevallom őszintén, hogy ez az érzés szerencsére mindmáig megmaradt.

 

 

Ej de csúnya munka! Szóval ez a dugó nem el van törve, hanem el lett törve.
Már úgy értem, hogy harapófogóval meg lett faragva, hogy minden oda
nem illősége ellenére, belemenjen a földelt aljzatba. Hogy ki volt az
elkövető? Mikor atyám és én precízek vagyunk! Illetve atyám
már csak volt, s az az igazság, már én is erősen öregszem.

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg
a Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában...