Telmo vonallopásgátló
(kicsentem belőle egy alkatrészt)

Elsőre dupla konnektornak nézné az ember, azonban mind a cikk címe, mind pedig
a dobozka feliratozása elárulja, hogy másról van szó. Ez egy un. vonallopásgátló,
amit a Telmo cég gyárt. (vagy legalábbis gyártott) Nem csak így magában áll,
hanem van egy párja a telefonközpontban. Ha a belső egység rá van kötve
a központban a telefonvonalra, ez a dobozka pedig a vonal másik végén,
vagyis kint az ügyfélnél ücsörög, akkor nem lehet a vonalról útközben
telefonálni. Vagyis a központ, és ez a dobozka között nem lopható
a telefon vonal. Ha valaki rácsimpaszkodik, a vonallopásgátló
rendszer nem hagyja, hogy felépüljön a hívás. Akit érdekel
a szerkezet részletes leírása, az itt elolvashatja.

 

 

Nehéz volna összekeverni, hogy mit hová kell bedugni.

 

 

Nem, nem kell belekötni semmiféle kábelt, hanem csak azért van itt
ez a lyuk, mert a doboz maga eredetileg egy kettős LAN aljzat.

 

 

Még csak lyukat sem kell fúrni a felerősítéséhez, mert a kétoldalas
öntapadós rögzítő lapocska már eleve rá van ragasztva a hátára.

 

 

A teteje nem csavaros, hanem lepattintós. Miután felragasztottuk a falra,
érdekes eset volna leszedni a tetejét. Persze nem kell ilyet tennünk,
mert ugye minek? Ha bedöglött, akkor ki kell cserélni, és kész.

 

 

Nem sok minden van benne. Illetve inkább úgy fogalmazok, hogy nem
igazán tartalmaz az én szintemen újrahasznosítható alkatrészeket.

 

 

Ezek, mivel semmi tervet sem sikerült ácsolnom hozzájuk, kiestek a játékból.
Próbáltam ötletelni, hogy mivégre nekem egy ekkorka doboz, de sajnos,
mint ahogy az az utóbbi időben egyre gyakrabban előfordul, semmi
értelmes sem jutott az eszembe. Amúgy meg nem kár érte, mert
van belőle másik. Először úgy volt, hogy találtam ezt, meg egy
ennél egy kicsivel szögletesebb változatot. Azt gondoltam ki,
hogy az egyiket feláldozom a "szétszedtem" oltárán. Mondjuk így
magában állva, vagyis a központi egysége nélkül, amúgy sem jó semmire.

 

 

A modern elektronika nem olyan, mint az ósdi. Ezeknél az újmódi holmiknál
nincs meg a lehetősége annak, hogy az alkatrészek újrafelhasználásával
valami mást alkossunk. Az SMD alkatrészek sajnos már eleve nem
hasznosíthatók újra, vagy csak komoly nehézségek árán.

 

 

Ez a lap a valóságban gyufaskatulya méretű. A bal felső sarokban látható, 104 feliratú,
amúgy 100 kiloohm értékű ellenállás olyan piciny, hogy konkrétan eltakarja a Weller
páka hegye. Nem állítom, hogy még soha semmit sem csináltam SMD alkatrészekkel,
mert van olyan hely, ahova kifejezetten jól jött. Például a frekvenciamérőm bemeneti
fokozatába nem való drótlábú alkatrész, mert például egy darabka alkatrészláb, száz
megahertzen, tekercsnek számít. Van még tervbe véve pár elektronika megépítése.
Valahol ott akadok el velük, ahol régen is. Doboz. Az az én mumusom! Pedig már
van annyi szerszámom, tapasztalatom, hogy könnyedén legyártok bármi formát.
Persze, ha már abban a kérdésben sem jutok dűlőre magammal, hogy hogyan
nézzen ki, akkor az már régen rossz! Visszatérve az SMD alkatrészekhez,
néhány betervezett készülék, felületszerelt alkatrészekből megépítve,
akkora lenne, hogy szükségtelen bedobozolni. A rádiójavításhoz
szükséges modulált zajgenerátor, SMD alkatrészekből
megépítve, ráfér a 9 voltos elemhez való
csatlakozó papucsára.

 

 

Addig addig nézegettem szegény panelt, míg végül csak megtetszett belőle valami.
A "valami" jelen esetben, az előtérben látható nagykapacitású kondenzátor.
Erre az alkatrészre van egy falhasználási ötletem, amit ha nem vagyok
rest, mindjárt neki is állok megvalósítani. Amúgy felettébb lusta
vagyok, de azért megcsinálom. Vagy épp azért csinálom meg,
mert lusta vagyok? Majd mindjárt kiderül, mikor elmondom.

 

 

Nem vagyok teljesen hülye. (dehogynem) Egyáltalán nem azért dugtam rá a panelt
a telefonvonalra, hogy kipróbáljam, hiszen tudom, hogy a központi egysége nélkül,
így magában állva, nem ér semmit. A próba csak arról szól, hogy mennyire
töltődik fel a kondenzátor, illetve, hogy meddig tartja a töltést.

 

 

Öt volt körüli feszültségre áll be, ami csak szépen lassan csökken le, mikor elveszem
tőle az őt feltöltő telefonvonalat. Épp ez kell nekem! Ugyanis azt találtam
ki, hogy beszerelem ezt a kondit az előszobában található órába.

 

 

Onnan jött az ötlet, hogy már megint kimerültek benne az akkuk. Persze attól, hogy
az akkukkal párhuzamosan kötök egy kondenzátort, attól még pontosan ugyan
úgy ki fognak merülni. Ellenben, ha nem hagyom az akkukat lemenni nullára,
csak mondjuk annyira, mint most látható, vagyis az óra, még ha haloványan
is, de még mutatja az időt, nem fogja elfelejteni a beállításait arra a rövid
időre, míg kicserélem benne frissre, a már megfonnyadt akkukat.

 

 

Az óra eredetileg három volt feszültségre lett tervezve (két ceruzaelem), ezért
a merült akkukról nem csoda, hogy már csak halovány kijelzést produkál.

 

 

Alapvetően halványan látszanak a számok, de azért lehet játszani a ránézési szöggel,
hogy mégis láthatóak legyenek. Csak ugye kinek van kedve azzal szórakozni,
hogy honnan látszanak normálisan a számok, mikor csak arra
voltam kíváncsi, hogy épp mennyi az idő.

 

 

Rákötöttem a tápegységemre, s ettől mindjárt rendesen látszanak a számok.
Természetesen, mivel akkumulátor van az órában, s míg játszottam vele,
közben az akku feltöltődött, ezért látszanak rendesen a számok.
Így viszont pont nem tudom megmutatni, amit akarok.

 

 

 

Kivettem az akkukat, hogy látható legyen, mit okoz a tápfeszültség változása.
Ahogy mondom be a feszültségeket, látványos a hatás a kijelzőn.
Jópofa jelenség, csak nem vagyok rá kíváncsi. Nekem csak
annyi kell, hogy jól láthatóan mutassa, mennyi az idő.

 

 

Illetve tessék! Épp elő is jött a probléma, amit ezennel orvosolni fogok.
Csak néhány másodpercre maradt energiaellátás nélkül,
és máris elfelejtette a pontos időt. Skandalum!

 

 

Ide kell beszerelnem a kondenzátort, ami képes ellátni energiával az órát arra
a rövid időre, míg kicserélem benne a punnyadt akkukat töltöttre. Hogy
a pozitív és a negatív vezeték is piros? Mit érdekli ez a kínaiakat...

 

 

Adtam egy hatalmas ónpacát a kondenzátor lábainak, hogy majd jól
megmelengetem, minek hatására szépen kiesik a másik
oldalon. Legalábbis ez volt az elképzelésem.

 

 

Aztán csak harmadjára sikerült úgy betámasztanom a csavarhúzót,
hogy sikerüljön vele kicuppantani a lukból a kondér lábait.

 

 

5,5 volt 0,047 farad, vagyis 47.000 mikrofarád.

 

 

Feltöltöttem, majd félredobtam egy kicsit az asztal sarkára, s később rámértem.
Mivel percek múlva is volt benne töltés bőven, szerintem
meg fog felelni a neki kiötlött célra.

 

 

Bevallom őszintén, hogy rezgett a léc, de egészen egyszerűen nem vitt
rá a lélek, hogy én meg csak azért is fekete vezetékkel
 kössem be a kondenzátor pozitív lábát.

 

 

 

Íme az eredmény. Hiába veszem ki az órából az egyik akkut, az óra, mintha misem
történt volna, ketyeg tovább. Ha azt gondolod, hogy a digitális óra nem ketyeg,
akkor tudok mutatni egy olyat, ami de! Amúgy nem állítom, hogy az óra idő
beállítási mizériája volt életem megrontója, de azért csak jobb ez így...

 

 

Legalább valami hasznosult a panelből. Amúgy elgondolkodtam, hogy mégis honnan
a csudából van nekem ilyen. Bevallom őszintén, hogy a telefonfülke vonalait kivéve,
élőben sosem találkoztam Telmo vonallopás-gátlóval. Ez meg ugye ráadásul teljesen
új is volt. Meg két darab is akadt belőle a lomosban. Szóval az úgy volt, hogy ültünk
a főnöknél, valami megbeszélésen, mikor is megjelent a Telmo cég embere. Valódi
menedzser stílusban beszélt! Hozott egy egész doboz ilyen külső egységet, melyet
épp most mutattam. Úgy adta át nekünk, mintha mi rendeltük volna. Persze nem,
bár tudtuk, hogy mi ez, illetve központilag rendelte a cég. Ráadásul oly érdekes
formán beszélt az ember, hogy én azt hittem, hogy a főnök ismeri valahonnan.
A főnök meg azt hitte, hogy Matyival beszélték meg a dolgot. Ellenben Matyi
(művezető) meg volt róla győződve, hogy a Ferinek (hibaelhárítási csoportvezető)
hozták a dobozt. Feri viszont úgy érezte, hogy Géza (létesítési csoportvezető), azaz én
vagyok a megszólított illetékes. Miután a Telmo embere elment, tisztáztuk egymás
között, hogy ezt az embert eddig még egyikünk sem látta. Mivel a jelenlévők
mindannyian tiltakoztak a doboz elhelyezését illetően, a raktárosunknak
pedig szintén nem kellett, merthogy se szállítólevele nem volt, se
cikkszáma, így a doboz Attilához került, aki a kábelrendező
csoportvezetője volt. Aztán egyszer, vagy fél év elteltével, újra
megjelent egy egész doboz vonallopásgátló a főnök asztalán. Lujzika
azt mondta, hogy aki hozta, azt állította, hogy mi tudunk róla. Ekkor mondta
a főnököm, hogy ezt a dobozt most tegyem el én, de ha lehet, akkor nagyon. Ha jól
számoltam, ennek már több mint tizenöt éve! Nekem ne mondja senki, hogy nem
csinálom, amit a főnök mond! Most, mikor eljöttem a cégtől, és elhoztam az
évek során felhalmozott kincseimet, megtaláltam a dobozt. Szóval nem
két darab van ebből az izéből, hanem sok! Legalább tudom, hogy
hol keressek itthon nagykapacitású kondenzátort. Amúgy
kíváncsiságból benéztem a kábelrendezőben az asztal alá.
 Természetesen ott is van ebből a bigyóból egy egész dobozzal.

 

 

Valahogy olyan szomorú, hogy szerencsétlen soha nem végezte dolgát...

 

 

 

Gondoltam legalább az öntapadós kétoldalas akármi
csinálja egyszer azt, amire megalkották.

 

 

Kicsit szégyellem magam, hogy egy ilyen High-Tech
holmiból csak ennyit méltóztattam megtartani.

 

 

Nem tudom, hogy mire lenne jó, és van is belőle másik, így rövid úton
a vödörben végezte szerencsétlen. De más, megörökítetlen
tárgyakkal ellentétben, legalább megmutatta magát.

 

 

Miért halvány már megint az a k*rva LCD?
Ja. Hogy az akkukat nem töltöttem fel?
Mindenre azért én sem gondolhatok!

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg
a Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában...