Hózentróger
(újrahasznosítás)

Ez egy teljesen új hózentróger, amit egészen egyszerűen nincs szívem szétszabni.
Tartaléknak tartottam a melóhelyi szekrényben, csak olyan mélyen, hogy
szerencséjére nem találtam meg, mikor a másik elkezdett foszlani.

 

 

Ezt a példányt viszont minden szívfájdalom nélkül felaprítom, ez ugyanis eleve
kuka pozitív. Ha nem kidobom, hanem csinálok belőle valamit, az szerintem
nagyon szép dolog lesz tőlem. Biztos nem vagyok komplett (ezt a hangok
is megmondták), hogy lelket képzelek a tárgyaknak. Szegény éveken
át tartotta rajtam a melósgatyát, és akkor most dobjam ki? Csak
azért mert ennyire cefetül néz ki? Dehogy dobom! Inkább
keresek neki valami testhez illő feladatot.

 

 

Most épp ez a székem van. Próbálok rajta úgy ülni, ahogy úgy nagyjából a normális
emberek szoktak. Persze nem megy, de próbálom. Sajnos az van, hogy kiskorom
óta nem tudok rendesen ülni. Hol így, hol meg úgy lógok le valahol a székről.
Vagy lecsúszom róla, mint aki épp elfolyik. Ha meg egyik se? Akkor valamelyik
lábamat csavarom a fenekem alá. Hogy ezeket ne csináljam, próbálom kényelmessé
tenni a széket. Az a kispárna például arra szolgál, hogy puhábbá varázsolja a háttámlát.
Csak ugye az vele a gond, hogy csak úgy magától nem marad ott. Mikor előredőlök,
mindig leesik. Van, hogy csak addig, míg a képen látjuk, és persze az is előfordul,
hogy egészen a földig. Ilyenkor különösen csúnya dolgokat szoktam mondani.
Lényeg a lényeg, terveim szerint a hózentróger fogja megtartani a kispárnát.

 

 

A hózentróger ezen alkatelemét azonnal leselejtezem, mert ez így erősen
életveszélyesnek néz ki. Mondjuk az igaz, hogy én aprítottam bele.

 

 

Mivel nem kell az egész hossza, kivágtam az épebbnek
látszó részéből a két szükséges méretű darabot.

 

 

Mivel Andi távol, kénytelen leszek ezeket magam felvarrni.

 

 

Már majdnem sikerül a kieső részeknek is találnom valami újabb
értelmes elfoglaltságot, de aztán mégiscsak kidobtam őket.

 

 

Nekem ne volna itthon bőrvarró cérnám? Meséltem már? Nem? Nem úszod meg!
Szóval az úgy volt, hogy valamikor a 80-as évek elején, vettem egy rettenetesen
romos Java kismotort. Az ülésének például semmi hibája sem volt, ha csak az
nem, hogy nekem nem tetszett a fura szabása. Aki azt az ülést kitalálta, mit
ne mondjak, nem volt bőviben a szépérzéknek. Vettem egy kisdarab bőrt
a Népszínház utcai boltban, kissé átszabtam a szivacsot, megrajzoltam
a mintákat, meg minden, aztán szembesültem azzal a ténnyel, hogy
motorülésre műbőrt varrni, szokványos házicérnával nem lehet.
Beszélgettünk reggel a kollégákkal, kivel mi történt tegnap,
meg minden, én persze mondtam, hogy majd be kell ugranom
a boltba egy spulni cérnáért. Boltba? Kérdezte vissza a kollégám.
Minek? Beugrunk cérnáért a Május 1-be. Bementünk az Elnök utcában
található ruhagyárba, a kollégám odasétált egy varrónőhöz, és megkérdezte,
merre van a fekete bőrvarró cérna. A varrónő unottan mutatott az egyik polcra.

 

 

Szóval innen van nekem ez az egész spulni elszakíthatatlan cérna.
Nem kérdezett a gyárban senki semmit. Melósruhás embertől?
Minek? Gondolták biztos dolgozik, viszi a valamit valahova.

 

 

 

Nem varrok ám ilyen gyorsan, meg amúgy is csak azt akartam mutatni,
hogy annyira ügyes vagyok, hogy nem folyt egy csepp vér sem.

 

 

Meg vagyok elégedve magammal! Meglehet, hogy azért
érzem magányosnak magam, mert csak én érzek így?

 

 

Már majdnem eszembe jutott, hogy mire kellett a múltkor egy darabka gumi, aztán
persze mégse. Most, hogy e sorokat rovom, most, hogy a rég kidobott hózentróger
már az enyészeté lett, most persze egyből beugrott, hogy a minap javított zár
nyelvét tartó csavarhoz kellett volna. Ugyanis ha beteszem a lyukba ezt
a gumidarabkát, mielőtt még a csavart betekerném, akkor a csavar
nem fog kirázódni. Ígérem, hogy legközelebb jobban fogok
figyelni, mielőtt kidobok egy ilyen óriási kincset.

 

 

Íme a mű.

 

 

Íme a szerző. Azt a selfie mindenit! Amúgy ez is egy egész jópofa alkalmazás.
Ha orra bukok, akkor kevésbé ütöm meg az arcom. Mondjuk az már igaz,
hogy egy párnával a szemem előtt, a pofára esés valószínűsége erősen
megemelkedett, de legalább lesz valami haszna a felcsatolt párnának.

 

 

Ezentúl nem esik le a párna, mikor épp előredőlök. Masszívan áll a helyén, de azért
le lehet venni, mondjuk kimosni. Amúgy másképp is meglehetett volna oldani
a feladatot. Leszedhettem volna a kárpitot a székről, majd alágyűrhettem
volna a kispárnát, aztán már csak a visszakárpitozás lett volna hátra.
Persze megeshet, hogy így nagyon csúnya lesz. Amúgy ez nem egy
akkora probléma, ugyanis beszereztem egy szék nélküli, azaz különálló
háttámlát, kifejezetten erre a nemes célra. Végül persze
ezt az egyszerű a megoldást választottam.

 

 

Hogy hátul keresztben átfut ez a két pántlika?
Most mond már... Úgy sem látom!

 

 

A nagyobbik párnát meg a fenekem alá szoktam tenni,
nehogy elvásson az ülepem a sok üléstől.

 

 

A kép címe: megmaradt
Pedig nem maradt meg, mert kidobtam, pedig jól jött volna belőle a darabka gumi.

 

 

Amúgy jópofa dolog a hózentróger, több újrahasznosítható alkatrésze is van.
Például nálam a csatjai tartják a helyén a falvédőt.

 

 

Már úgy értem, hogy ezekkel van rácsíptetve
a pléd, az alatta megbúvó farostlemezre.

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg
a Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában...