Beszabok egy darab linóleumot a pincém elé
(csak nálam semmi sem egyszerű)

Akár órákat regélhetnék arról, hogy milyen szép, meg hogy milyen jó a múltkoriban
idevarázsolt friss betonréteg. Meg persze azt is ragozhatnám napestig, hogy én
mennyire ügyes vagyok. Csakhogy előbbi állításaimnak viszonylag kevés
a valóságtartalma. Talán kormányzati kommunikációt kéne tanulnom.
Van ez olyan szép, mint a várkert bazár. Legalábbis így távolról.
De ezt inkább nagyjuk... Illetve dehogy hagyom!

 

 

Már a betonozós cikkben is írtam, hogy kész csoda lesz, ha itt letapad a cement.
Szerintem a friss réteg alatt van egy vízzáró, olajos, lakkos, festékes réteg.
Ahogy jártam rajta pattogott, és összerepedezett. Mondjuk még így is
jobb, mint amilyen volt, csak ugye -ha nem is vagyok kőműves-
annyit azért tudok, hogyha egyszer megindult, akkor
ez bizony nem fog így megmaradni.

 

 

Közelebbről megnézve látszik, hogy néhol akár két milliméternyit kiáll egy egy letört
lapocska pereme. Ha ebbe beakad a cipőm orra, az éppen gyeketált anyag széle,
vagy a munkapad lába, akkor ez innen azonnal felrepül. Hogy ez lehetőleg
mégse történjen meg, kitaláltam valamit. Mivel a cikk címe arra utal,
hogy itt linóleum lesz, ezért túl sok újat nem tudok mondani.
Nem? Én nem? Dehogynem!

 

 

Ugyanis az a linóleum, ami az előbb látott folyosórészletre lesz leterítve, egyelőre
még ebben a pincében heverészik. Vagyis újfent belép az az örökérvényűnek
tűnő megállapítás, miszerint nálam soha semmi sem olyan egyszerű.
Most például az jön, hogy kipakolom ezt a pincét.

 

 

Hopp! Már készen is van. Erről a pincéről -ahol amúgy a motorom lakik- egy másik
cikkben ejtek szót, mert az utóbbi időben kissé elszaladt velem a ló. Már úgy értem,
hogy a cikkek hosszúsága terén. Hiába ígértem meg magamnak, hogy széttördelem
apró cafatokra a pincefelújítást, és minden lépésről külön cikket írok, ha egyszer
még így is száz képes óriások születtek. Az ekkora cikkekkel az a baj, hogy
már tenmagam sem látom át. Belefáradok, mire hibajavítás címén
újra átolvasom, aztán még egyszer, mikor beszúrom
a hiányzó linkeket.

 

 

Tudom, hogy van idelent ez a kis aranyos, és még hozzáférhető is volt, én meg
lehordtam a lakásból alkalmanként (vagy néha lent ült egy hétig is)
a családi porszívót. Persze mindennek megvan az ő oka.

 

 

 

Ezzel a porszívóval például az a baj, hogy bekapcsoláskor már többször az jött ki
eredménynek, hogy leveri a kismegszakítót. Ilyenkor persze -mivel ezek
a pincék ablaktalanok- korom sötét lesz. Először az elemlámpát
kell megtalálnom, utána meg ki kell battyogni visszakapcsolni
az áramot. Persze ha úgy állok hozzá, hogy ráérek, meg eleve
beteszem a zsebembe az elemlámpát, akkor el lehet vele lenni.
Most is így tettem. Erre fel most nem csinálja. Persze később rákezdte,
de ez lényegtelen. Most csak annyi a dolog, hogy a pince előtt ne legyen kosz, az
meg egyetlen sikeres bekapcsolással is elintézhető. Mondjuk akár azt is
megtehettem volna, hogy lazán összeseprek. Csak az ugye porol.
A porból viszont már nagyon elegem lett az utóbbi hetekben.
Majd minden nap ki kell cserélni a zsebkendőm, merthogy
a portól már hetek óta folyamatosan feketét tüsszentek.

 

 

Nagyon nézegettem, meg persze méregettem is, hogy mégis mekkora darab anyagot
kell ide beszabnom. Végül azt találtam ki, hogy bevetem ezt a szép nagydarab
kartonpapírt. Már úgy értem, hogy mintának. Ugyan nem adja ki a szükséges
méretet, azonban kiválóan alkalmas arra, hogy lássam, hogy melyik oldal nem
egyenes, illetve azt is jól megmutatja, hogy hol nem derékszög a sarok. Gondoltam
nem rajzolok semmit, mert csak nem felejtem el a méretet, míg odébb sétálok öt métert.

 

 

Persze nem csak azt néztem, hogy hol legyen ferde, hanem ki is centiztem.
Valamint kerestem, egy az adott hosszúságú vonal meghúzására
alkalmas vonalzót is, amit meg is találtam, mégpedig
a képen látható zártszelvény személyében.

 

 

Bedobtam a papírt a sarokba, majd bevakuztam a fényképezőgéppel. Most komoly,
hogy ki fogok onnan vágni egy darabot a padlóból? Hát ja. Elmentem a TTL-be,
hátha van egy ekkorka darab, de ilyen kicsit nem volt. Ilyesmit csak szelektív
hulladékgyűjtők mellett lehet találni, mint azt a padlós cikkben korábban
már bemutattam. Csakhogy az ott látott anyag, az ugye sajnos elfogyott.
Ráadásul azok PVC padlók voltak, ez meg linóleum. A PVC könnyű, és
kényes, a linóleum ellenben elpusztíthatatlan. Olyan helyre, ahol amúgy
dolgozni szoktam, már úgy értem, hogy fúr-faragok, reszelek és flexelek,
fűrészelek, oda ez az anyag a jobb. Persze ki is várhatnám a megfelelő
pillanatot, mikor is épp meglátok egy alkalmas darabot eldobva,
de ha erre várnék, akkor sosem lenne kész. Ez pedig
-mert úgy döntöttem- rögvest készen lesz.

 

 

Behoztam a steklámpát kisegítő világításnak, hogy lássak is valamit abból,
amit majd csinálok. Centi, vonalzó, filctoll, kés, jobb ezeket látni.

 

 

Már két százas izzó van ebben az alig néhány négyzetméteres helyiségben,
de a fényükből szinte semmi sem jut le a padlóig. Komolyan mondom,
ha berágat a sötétség, nekiugrok, és a végén még kifestek! Amúgy
ez szóról szóra így is történt, de az már egy másik történet.

 

 

Olyan krumpli vastag hegyű, direkt jelölőfilccel húztam be a vonalat,
hogy csak na! Ehhez képest alig látszik belőle valami...

 

 

Érdekes a mintája ennek a linóleumnak. Egyrészt becsapja a kamerát, merthogy
nem mutat semmi éles vonalat, amire fókuszálni lehetne. Másrészt viszont
a szemet is becsapja. Ugyanis ez a minta pont úgy néz ki, mint a földre
szórt faforgács. Vagyis ha épp nem akarok, akkor nem kell munka
után összesepernem, merthogy úgysem látszik meg rajta a kosz.

 

 

A kép címe: Bocsánat

 

 

Tökéletes! Csak a bal szélén kell igazítani egy kicsit. Illetve kelleni nem kell,
de attól én még kiegyenesítem. A felém eső részre viszont nem ártana
valami lefogató, bár a linóleum nehéz, mondhatni szépen kiterül
magától. No de mivel szorítsam oda a szélét? Mi lenne, ha
egyszer véletlenül valami olyasmit használnék
olyasmire, amire kitalálták?

 

 

Jó. Akkor ez parkettához való szegélyléc.
De a parkett, az már majdnem linóleum!

 

 

Mondhatnám, hogy így tökéletes, csakhogy le kell vágni
egy darabkát a balra látható szegőléc széléből.
Persze akinek villanyos fűrésze van,
az mindent aprítanivalónak néz.

 

 

Megkerestem a polcon a masinát, és a munkavédelmi szabályzatot.
Míg az előbbivel fűrészeltem, utóbbit elküldtem nyaralni.
Már csak azért mondom, merthogy ezzel a géppel
nem épp egy életbiztosítás letámasztás nélkül.

 

 

Kéne valami fadarab a küszöb alatti résbe, ahonnan a múltkoriban -kíváncsiságból-
kivéstem a betont. Erre fel mit látok? Az a fehér valami, ami kicsit srégen átvonul
a képen, az a WC tartályunk fedele. Meg voltam róla győződve, hogy évekkel
ezelőtt kidobtam. Még kifejezetten szemeztem is az építési törmelékkel,
mikor csak megláttam, hátha akad egy ilyen fedő. Magát a tartályt
azt többször is láttam, de fedőt azt még soha. Persze, mint azt
a jelen cikk is mutatja, nálam soha semmi sem olyan egyszerű.
Szóval korántsem az van, hogy kihúzom innen, aztán csak ráteszem
a tartályra, merthogy nálunk nem úgy áll a tartály, nem ott megy bele a víz,
nem ott van a töltőszelepe. Már látom, hogy ebből egy újabb farigcsálós cikk lesz.

 

 

Mivel egyik sem adta ki a hiányzó darabot, ezért összeraktam kettőből.

 

 

A szegélylécet egyelőre nem rögzítettem le, ugyanis mindkét széle épp beszorul.
Mindössze egyetlen csavar is elég lenne középre, csakhogy pont felvittem
a bőrönddel a Bosch gépet, és abban van a 12-es vídiás fúró. Majd ha
legközelebb erre jár a gép, akkor majd kifúrom azt az egy lyukat.

 

 

Addig meg csak el leszünk valahogy így is...

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg
a Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában...