BIT tartót faragok
(ismét megoldok egy apró problémát)

Ma egy BIT tartó alkalmatosságot fogok farigcsálni. Még jó múltkorában megígértem
magamnak, ha legközelebb leverek egyet innen a polc széléről, akkor kapni
fognak valamit, ami ezt megakadályozza. Ezt már nagyon sokszor
megígértem nekik, úgyhogy épp itt az ideje a teljesítésnek.

 

 

Nem! Nem ezt a fedőt gondoltam ki, hanem csak elkezdtem egybegyűjteni
az alanyokat, hogy lássam, mégis mennyi lyukat kell fúrnom
valamibe, amiben majd ezentúl tartózkodni fognak.

 

 

Gyanús volt nekem, hogy alig pár BIT került elő, ezért szépen akkurátusan
elkezdtem kiborogatni a dobozaimat ebbe a hatalmas műanyagtálcába,
amit épp e nemes célra mentettem meg egy korábban szétszedett
gépből, csak akkor erről a funkciójáról még nem is tudtam.

 

 

Ezt a valamit egy megroggyant irattartó mappából feszegettem ki.
Gondoltam biztosan jó lesz még valamire. Mivel eredetileg
papírlapokat fogott össze, gondolom pont jó lehet
papírlapokat összefogni. Ez a gondolat már többször is felmerült
bennem, szóval valahol kell még lennie néhány hasonló alkalmatosságnak.

 

 

Kikaptam az amúgy is elől lévő tepsiből két megfelelő méretű facsavart, majd
felfogattam velük a fényes bigyót a pinceajtó belsejére. Az autó-motor újság
csak a példa kedvéért került a csipeszbe, a valódi cél az éppen kivitelezett,
-folyton elkeveredő- műszaki rajz elhelyezése. Újabb probléma letudva!

 

 

Én meg el akartam csaklizni Anditól az éppen ilyen szemüvegét. Erre fel kiderül,
hogy nekem is van. Most már csak arra kell vigyáznom, hogy ezt a tényt el ne
felejtsem. Illetve felvenni ne felejtsem el. Akarom mondani, valami olyan
helyre tegyem, ahol megtalálom. Most például úgy el volt dugva, ha
nem borogatom ki sorban a dobozaim, rá sem akadtam volna.

 

 

Balra egy csőkulcs cserélhető feje, jobbra a hozzá kapott keresztszáras kulcs vége.
Épp csak a kettő közé illő toldó hibádzik. Szóval ezt most félredobom.

 

 

Hogy nekem mennyi félredobott státuszú szerszámom van...

 

 

Ez kérem semmi! Ez nem egy mennyiség. Ennyi bogyóchoz ripsz ropsz
kireszelek valamit. Gondoltam a szokásos elhamarkodottsággal.

 

 

Mivel eddig itt voltak, s megszoktam ezt a helyet, ezért ezentúl is itt fognak lakni.
Ahogy az valósággal lerí a képről, az elsőnek kiválasztott fadarab alkalmatlan.

 

 

Ez a rétegelt lemezdarab azonban már megteszi. Illetve én teszem meg BIT tartónak.
Persze alakítani kell rajta rendesen, de egyrészt van szerszám, másrészt van idő,
harmadrészt pedig kedv is akad. Valamint azt ugye mégsem képzelhettem,
hogy csak úgy kihúzok egy fadarabot, ami már eleve oda illik a helyre.

 

 

Konkrétan ilyen fadarab nem akadt a készletben, pedig hevernek a polcon görbék.
Annyira ügyes vagyok, hogy odatettem a polc szélére az anyagot és alulról,
egyetlen erőteljes mozdulattal, azonnal kitörtem a jelölésre felkapott
ceruza hegyét. Akadt még toll, haladok szépen apránként.

 

 

Felraktam az alanyokat, csak úgy próbaképp, hogy mégis mennyire legyenek,
illetve lehetnek egymáshoz közel úgy, hogy még könnyedén ki tudjam
őket venni a lyukakból. Illetve a lyukak még nincsenek kész,
de én azért már oda tudom őket képzelni.

 

 

Hiába volt raszter a fadarabon, mert egyrészt ferde volt a vonalazás, másrészt
pedig nem ott voltak a vonalak, ahová én terveztem őket. Szóval amit
most látunk, az már az anyag lecsiszolása után felvitt új raszter.

 

 

Az elsőnek kiválasztott fadarabnak ezennel annyi, hiszen ahogy a felső
munkadarabon áthalad a fúró hegye, mindig belekap az alsóba is.
Ez így azért jó, mert így nem tépi szét a lyuk szélét
a fúró, mikor átér az anyagon.

 

 

Ha nem esnék folyton túlzásokba, akár ennyivel is megelégedhetnék. Persze tudom
magamról, hogy én nagyon nem vagyok ilyen. Látszik is a félkész konstrukción,
hogy lesz tovább is. A hátsó lyukak kisebbek, ott meg kell emelni az anyagot.
A lyukak átérnek az anyag másik oldalára, ezért oda is kell valami borítás.

 

 

Fogalmam sincs, hogy mit kerestem, ellenben ezt az óriás csavart találtam.
Ebben az a lényeges, hogy ez már többször megtörtént, pont mint a bitek közti
turkáláskor az ő leesésük, az éppen alattuk elterülő aprófák közé. Megvan!
Már mint az van meg, hogy hol van a többi BIT. Valahol az aprófa halom
alatt. Lényeg a lényeg! Le fogok vonulni egy napra a pincébe (mondjuk
már most is eleve itt vagyok), és az összes csavaros dobozt kiborítom,
és szétválogatom. Olyan nincs, hogy tudom, hogy van, csak
nem találom! Illetve éppen, hogy most ez van.

 

 

   Gondolom nem szükséges elmagyaráznom a konstrukciót. Már csak azokat a lapokat kéne megtalálnom amit a József telefonközpont néhai indító szobájának szekrényéből mentettem meg.
  
Ez a szekrény úgy készült, hogy Kertész Pista rendelte meg (még csoportvezető korában) Hamp Gyurkától (gépész), hogy legyen mibe tennie Horákné Lujzikának (indító) a mappákat, amiben a téma szerint szétválogatott munkaelrendelések vannak. De hol vannak már ezek a kollégák...
  
Ez a szekrény a számítástechnika megjelenése előtti iratrendező volt, 3, 5, és 10 centis rekeszekkel. Egy kétajtós monstrumot kell elképzelni, pilincka lábakon.
  
Mikor a József központ átköltözött a József utca 13-ból a Páva utca 8-ba, ez a szekrény idővel (a számítástechnika előretörése okán) feleslegessé vált, s ideiglenesen a folyosón nyert elhelyezést.
  
Egyik nap reggel két furcsaság fogadta a dolgozókat. Egyrészt kedvenc kopasz portásunknak be volt kötve a feje. Másrészt a fent említett szekrény meglepően furcsán állt a lábain.
  
Egyes híresztelések szerint, az éjszakai járőröző kőrút során, a rosszindulatú szekrény támadta meg a portást, ami akár igaz is lehet. Én azért inkább a rossznyelvek terjesztette pletykában hiszek, miszerint a sötét folyósón elhelyezett szekrény, kontra alkoholos befolyásoltság okozta a becses bútor, illetve kedvenc portásunk vesztét.
  
Lényeg a lényeg! A széthullott szekrény tetejére fel voltak pakolva a kihullott polclapok, amire én azonmód a tőlem megszokott "jé faanyag" csatakiáltással reagáltam. Rendezői átkötő huzallal összecsomagoltam úgy 10 centis pakkokba a polcokat, majd apránként hazahordtam az egész kupacot.
  
Persze nem minden polc esett ki a szekrényből. Akadt néhány makacsabb lap, melyekért komolyan meg kellett küzdenem. Szóval kell legyen itthon rogyásig vékony rétegelt lemez. Valahol...
  
Ellenben már vagy egy fél órája túrom a pincét, és eddig még egy árva lap nem sok, annyi sem kerül elő! Pedig meg mernék rá esküdni, hogy a minap láttam belőlük egy egész köteggel.

 

 

Ez nem az, illetve de. Szóval ez nem az a köteg, amit az előbb említettem, hanem
ezek szóló lapok, melyeket a szerszámos szekrény háta mögé dugtam be.

 

 

Teljesen lényegtelen, hogy merre van a többi, hiszen
nekem most ez az egy szem lap is bőven elég.

 

 

Körberajzoltam, fűrészeltem, sorjáztam.
Utóbbit nagyon nem kellett volna...

 

 

Mivel az elemek összes élét lesorjáztam, így most nem simulnak össze a szélükön.
Ez szerintem nem tudatos volt, hanem inkább csak elbambultam.
Lényeg a lényeg, a mechanikai munka nagyja kész.

 

 

Először úgy volt, hogy összecsavarozom őket. Aztán egyrészt nem találtam megfelelő
hosszú, akarom mondani rövid csavart, másrészt ráuntam a pincei téblábolásra.
Miközben a rövid csavarokat keresgéltem, találtam egy rakás apró szorító
alkalmatosságot. Mondjuk ragasztót azt épp nem, mert az idefent volt
a szobában, mert azzal leginkább Andi szokott barkácsolni. Mindegy...
Elmesélem. Szóval nem egyetlen dolgot csinálok, hanem egyszerre hármat.
Egyrészt a múltkoriban bemutatott madáretetőt, ezt a BIT tartó konzolt, valamint
a másik pincében pultot az asztalra. Mikor épp ráunok valamely feladatra, vagy
mondjuk várni kell a ragasztóra, belecsapok egy másik farigcsálós projectbe.
Mikor épp mindet elunom, tervezgetem a többit. Aztán meg hülyét kapok,
mikor szét kell válogatnom a különböző projectekhez készült képeket.
A madáretető kapcsán említettem, hogy úgy mentem le a pincébe,
hogy konkrétan fogalmam sem volt, mit terveztem el előző nap,
csak a magamnak beígért farigcsálás maradt meg az agyamban.
Most viszont, hogy ezt a cikket írom, s nézem ezt a képet, beugrott.
Egy fejhallgató tartó állványt akartam faragni. Ha így haladok, sose lesz kész!

 

 

Felismertem a ragasztót a szagáról, még a szocializmusból. Úgy dereng, hogy a lányok
a gyárban (Tanért) tejfel ragasztónak hívták az állaga miatt. Talán még van is valahol
egy befőttes üveggel a régi időkből. Mondjuk teljesen mindegy mi a neve, a lényeg,
hogy van. Bár azt tudnám, hogy a Wallkyd fekete színező pasztának mi lehet
most a neve. Hogy azzal milyen gyönyörű matt feketét tudtam fújni...

 

 

Jé! Ez pont olyan lett, mint valami mézes süti.

 

 

K*rvajók ezek a szorítók! Ahhoz képest, hogy jórészt vadonat újak, csak néhányuk
volt bevetve, mikor a Terta 811-re ragasztottam vissza a műbőrborítást, három
a kezemben hullott darabokra, de úgy, hogy reménytelennek ítéltem őket.

 

 

Ha nem sorjázom le az elemek széleit, akkor össze lehetett volna őket csiszolni.
Ez egy ritka nagyon csúnya hiba! Majd legközelebb figyelek erre is.

 

 

Ez a műanyag ecset annyira ratyi, hogy egyáltalán nem kár érte.
Vagyis lakkozás után egyből mehet a szemetesbe.
Illetve benne hagyom a lakkos dobozban.

 

 

Már az első rétegtől is jobban néz ki, de én már tudom, hogy nem úszom meg ennyivel.
Mondjuk nem sietek sehova. Néhanap lemegyek, s kenek rá egy újabb réteget.

 

 

Egy idő után (ez minimum három réteget jelent) a lakk már
nem szívódik be a fába, hanem szép fényesen elterül.

 

 

Most meg az van, hogy az épp elkészült részlet annyira elüt a többitől,
annyival szebb, annyira nem illik ide, hogy kénytelen
leszek "felhúzni" hozzá a hátteret.

 

 

Na jó. Ugorjunk! Kell az a pult a másik pincébe az asztalra.

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg
a Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában...