Furcsa formájú rádiós ébresztőóra
(elsőre fel sem ismertem)

Szegény háttérnek használt fehér papírom annyira elkoszolódott, hogy csúnyán
mutatott volna rajta a ma boncolandó rádió, ezért most tiszta lappal,
pontosabban szólva egy még nem összekoszolt háttérrel indulok.

 

 

Lőttem ennél sokkalta részletgazdagabb vakus képet is, de az előszoba hangulatát
leginkább ez a borongós adta vissza. Lényeg a lényeg! Eldöntöttem, hogy
a kesztyűnek sapkának épített polcot ezennel visszaszerzem! Hogy
miért húzok (akár évekig) néhány szem előtt, akarom mondani
útban lévő szétszedést? Ha tudnám, tán nagyobb lenne a rend.

 

 

Hogy néz már ki ez a rádió? Bevallom őszintén, hogy elsőre nem is ismertem fel,
hogy ez az. Valami máshoz guggoltam le, csak aztán az eladó elbődült, hogy
százával. Gondoltam -ha már úgyis olcsó- megnézem, hátha akad valami
kedvemre való. Elsőre hőmérőnek, vagy tán termosztátnak gondoltam.
Mivel termosztátból már szedtem szét analógot, digitálist, és brutálist,
így félretettem. Ekkor mondta ki az eladó a következő -rám mindig
különösen nagy hatást kifejtő- eladást segítő varázsmondatot:
Há mé nem viszed el százé azt rádijót?

 

 

Ráadásul nem csak úgy egyszerűen rádió, hanem még óra is van benne. Legalábbis
ezekből a feliratokból erre következtetek. Csak ugye annyira ügyes az előlapja,
hogy nem látszik rajta a kijelző. Ha épp nincs bekapcsolva, fel sem tűnik a
dobozban az óra. Mondjuk a hangszóró, illetve még a hangszóró rácsa
sem látható. Szóval nem csoda, hogy nem ismertem fel elsőre.

 

 

Nem csak az eleje furcsa, akarom mondani jól megtervezett, hanem a háta is.
Az órásrádiók háta ritkán van ennyire megcifrázva. Mindenféle lépcsők
meg ívek vannak benne. Valamint ide hátulra került a hangszóró.

 

 

Kicsit utána olvastam, és ha jól értettem, akkor ez a cég először Jolanda néven
futott, aztán átváltottak a már jobban ismert Levis névre, amiből az ismert
farmermárka nevével való hasonlóság miatt idővel First lett. A Levis
feliratú elektronikák -legalábbis amiket én láttam- igencsak bóvli
kategóriájúak voltak. A mostani weblapjuk -bárhogy is nézem-
nem valami bizalomgerjesztő.

 

 

A cég weblapjával ellentétben, maga a rádió egészen jó kiállású.
Meglehetősen egyedi ez a forma. Nem csúnya, csak szokatlan.

 

 

Valószínűleg az élgombokra a Tesla B4 magnóm recsegő hangerőszabályzó
potméterével történő mélyreható megismerkedésem
okán nézek kissé ellenséges szemmel.

 

 

Ez a kapcsoló a hullámváltó.

 

 

Ez meg az üzemmód választó.

 

 

Ez pedig egy életveszélyes kötés a hálózati kábel tövében.

 

 

A készülék gumilába -az egyszerűség jegyében- egy csíknyi vékony gumilap.
Mindegy ez, csak ne rázódjon le a készülék a polcról.

 

 

Az apró ajtó mögött az áramszünet esetére az óra továbbjárását biztosító elem,
illetve csak az elem hűlt helye látható. De mi van az alatta lévő,
jól láthatóan különálló műanyag lapocska mögött?

 

 

 

Hiába rángatom a fogómmal, nem jön ki.
Sebaj! Akkor majd meglesem belülről.
Később meglestem. Nincs ott semmi.

 

 

Mivel a rádió külseje -finoman szólva is- koszos volt, gondoltam legalább a skála
átlátszó (illetve éppen hogy nem) plexi forgatógombját letörlöm spirituszos ronggyal.
Gondoltam látszódjon már belőle valami, mikor lefotózom. Ha már úgyis benne volt
a lötyi a rongyban, toltam egyet a készülék dobozán is. Mikor megláttam a rongyot,
illetve az ő bordóra történt színeváltozását, megállt bennem az ütő. Egyszer régen
ugyanis már előfordult, hogy véletlenül nem az alkoholos, hanem a toluolos
(ez utóbbi oldja a műanyagot) üvegcsét kaptam le a polcról, aztán
annyi is lett a felületnek, amit meg akartam tisztítani.

 

 

Ez egy meglepő jelenség, bár egyszer régen már láttam ilyet. A műanyag nem
anyagában színezett, illetve anyagában csak pirosra, amin van egy bordó réteg,
amit old az alkohol. Magát a műanyagot nem oldja, az teljesen sima marad, miután
a bordóságot ledörgöltem róla. Mikor valamikor rengeteg évvel ezelőtt -egy "kedves"
reklámblokkot követően- kivágtam a szobából a tévét, gondoltam mielőtt leteszem
a pincébe, búcsúzóul lepucolom. Fekete alapon furcsa csillogó színe volt az
elejének, amit néhány perc alatt lehozott a denaturált szeszes rongy.

 

 

Szokatlanul néz ki a rádió skálája, de tulajdonképpen nem csúnya. Én a részemről
adtam volna bele még egy csomó színt, de ez akár utólag is megoldható a feliratos
lapocska cseréjével. Az a mocsok ott alul, az viszont nem kívül van, hanem belül.
Mivel a gombot hiába erőltettem, nem jött le, ezért felmerült bennem a kérdés:
Mégis hogyan kerültek azok a mocsokpöttyök belülre?

 

 

 

Mielőtt még szétszedném, nem ártana kipróbálni minden részét. Már persze csak azért,
hogy később tudjam, hogy mi volt eredetileg is rossz, illetve mit csesztem el benne
esetleg tenmagam. Ehhez képest mindösszesen idáig jutottam el a vizsgálatban.
Az URH része szól, de hogy középhullámon megy-e, azt már nem néztem meg.
De ez semmi! Mivel a rádió háttal van, ezért az óráját sem látjuk. Ebből kifolyólag
fogalmam sincs, hogy mutat-e valamit a számkijelző. Hogy én milyen alapos vagyok...

 

 

A manapság divatos "mindent egy lapra" után kissé szokatlan, hogy ebben mindjárt
négy nyáklap is van. A felsőn van a rádió, az alatta lévőn pedig az óra. Az alsó
panelen vannak a nyomógombok érintkezői, és van még egy negyedik lap is
(csak az ezen a képen épp nem látszik) amin az óra számkijelzője ücsörög.

 

 

A trafót csak azért fényképeztem le, hogy legyen miről lelesnem összeszereléskor,
hogy mégis hová a csudába való a balra látható formátlan fekete műanyag idom.

 

 

Nagyon úgy nézem, hogy ez bizony egy csótány csontváza. Tulajdonképpen
stimmel a csontváz mint meghatározás, hiszen a rovarok nem belső,
hanem külső vázas élőlények. Jó. Akkor legyen kitinpáncél...

 

 

Már majdnem sikerült kitépnem a forgókondenzátorból a tengelyét, mikor egyszer
csak mégis úgy döntöttem, hogy megkeresem a gombot rögzítő csavart.
Ahogy sejtettem, az ezüst színű takarókupak alatt volt elbújva.

 

 

Ebben a szép fehér gubóban valószínűleg egy pók lakott. Illetve kelt ki belőle.
Gondolom ő ette meg a csótány maradékát. Illetve ezek ketten szarták össze
a rádió belsejét. Hogy én miket haza nem hozok... Egyszer egy Philips
csöves magnóban találtam egy nagyon szép színű pókot, a múltkor
meg a pedálokkal hoztam fel a pincéből egy csúnya kövéret.

 

 

Szokatlanul sok csavar tartotta a paneleket az előlapban.

 

 

Még egy fél rovar, illetve ami még kihullott a rádióból körítésnek.
Úgy tele van szarva szegény készülék, hogy bevágom a csapba és kimosom.

 

 

A mosóvíz nem lett különösebben piszkos, hiszen a rovar kaki nem igazán
nagytömegű kosz, hanem egyszerűen csak gusztustalan. Hogy mit eszik
egy csótány a rádióban? Egyrészt tetszik neki, hogy meleg van benne.
A hálózati trafó ugyanis egy kicsit fűt. Másrészt a hatlábúak egészen
másképp állnak az élelemhez, mint egy ember. Az ember képes éhen
halni, ha nem talál a közelben egy Burger Kinget, míg a csótány vígan
elnyammog három napig egy ujjlenyomaton. A rádió tekercseit
mechanikailag rögzítő méhviaszról nem is beszélve!

 

 

Az alsó idomról ledörgöltem az utólag felvitt színt, míg a felsőről még nem.
Ez vajon hogy jött ki? Odaszólt a megrendelő a gyárba, hogy nem ilyen
színű bigyót rendelt? Erre fel a kínaiak (merthogy úgyis mindent ők
gyártanak) átfestettek három vödör műanyagtücsköt bordóbbra?

 

 

Nemhogy szegény porrongyomat, de a hófehér lepedőpapíromat is kivégeztem
a ledörgölt bordó mocsokkal. Az egész rádió nem ért annyit, mint ez a papír.
Amúgy onnan van ez a szép nagy fehér lap, hogy egy fél fűtésszezonban
papírral fűtöttem, és az ilyen nagyokat kimentettem a kupacból.

 

 

Ebben az az érdekes, hogy ez a pöcök, ez kérem mosogatás közben tört le.
Ennyire azért nem kefélek durván! Legalábbis az asszony
erre eddig még sosem panaszkodott.

 

 

A rádió alkatrészeit -száradás címszóval- a lakás különböző részeire pakoltam szét.
A hálózati kábelt például az AEG 300-as kismagnóra lógattam fel.
Andi meg erősen be van aludva a bal alsó sarokban.

 

 

Végre van egy kis hely a polcon, ahová letehetek egy félkész projectet.

 

 

Na jó. Bevallom. Csaltam egy kicsit. A nagy fehér pakkot levettem a polcról,
és áttettem az asztal felső pultjára, az akkutartó alkalmatosság mellé.
Amúgy egy elektromos gramofonmotor van a papírba tekerve.

 

 

A rádió maradék részei a paprikapalántás doboz tetején száradnak, közvetlenül
a madáretető mellett. Mit ne mondjak, ritka vendég nálunk a rend.

 

 


Most jön az, hogy összerakom

Mikor másnap reggel lerámoltam a száradt zoknikat a kályha tetejéről,
megláttam a palántázó alkalmatosságon heverő rádiómaradványokat.
A ruháskosárnak kellene a kályha mellett lennie, a palántázó
meg ide a virágállványra való. Itt tényleg nincs rend.

 

 

Előkaptam a -már nem is annyira- fehér papírt, majd ízlésesen ráhalmoztam
az alkatrészeket. Persze azt is lehetne, hogy így ahogy van besöpröm
a kisvödörbe, de mivel épp beteg az órásrádióm, nem
ártana egy működő cseredarab.

 

 

Néha olyat is látok, hogy a készüléken belül az összes csavar egyforma méretű.
A nyolcféle csavar logisztikai költségei ugyanis meghaladják az
egyféle csavar tervezésének mérnöki munkadíját.

 

 

Kezd visszaalakulni eredeti formájára. Ez egyébként egy nagyon jó játék!
Meglehet, ha annyi pénzem lenne, amennyi nincs, nem szétszedném
a dolgokat, hanem mindenféle építőkészleteket szerelnék össze.
Már úgy értem, hogy hobbyból, mint a többi normális ember.

 

 

Mivel a gombok egymással nem csereszabatosak, ezért alaposan
meg kellett néznem, hogy melyiküket hová teszem vissza.

 

 

Ezeket a rugós érintkező papucsokat nem szabad kifelejteni!
Mondjuk a rádió ezek nélkül is működik, de nyomógombok
hiányában az órát nem lehet beállítani.

 

 

Már majdnem úgy voltam vele, hogy műszerzsinórok a konnektorba,
krokodilcsipeszek a trafóból kilógó drótokra, és jöjjön egy próba,
de ma valahogy különösen alacsony szintre zuhant bennem
a halálvágy. Illetve úgyis be kell kapcsolni a pákát,
merthogy a hangszóró mindkét vezetéke
leszakadt a panelról.

 

 

A hálózati kábel kapott egy forrasztott plusz zsugorcsöves kötést.

 

 

A hangszóró vezetékeit pedig ide kellett visszaforrasztanom.
A piros vezeték nagyon ócska, alig van benne némi réz.

 

 

Ez a panel az óra.

 

 

Ez pedig a rádió. A jobb oldali IC a hangerősítő, a bal oldali pedig maga a rádió.
Ugyan ott van a bal alsó sarokban két szűrő, de eddigi tapasztalatom szerint
ezek nem képesek teljes mértékben pótolni a KF transzformátorokat.
Hiába utálom őket, a tekercs az tekercs!

 

 

A hullámsávváltó és az üzemmódváltó kapcsoló belülről.
Illetve ezek csak az ő gombjaik.

 

 

Eszem ágában nem volt kiszedni őket a helyükről!
Viszont ki kellett, merthogy szorultak.

 

 

Egy darabig nézegettem, hogy mégis mitől szorulhatott be, mikor tegnap még
semmi baja sem volt. Kicsivel később viszont eluntam a nézelődést, és
bekentem a csúszó felületeket kevéske savmentes vazelinnel.

 

 

A változatosság kedvéért most a hangszóróról szakadt le a piros vezeték.
A belseje nagyon vékony, és mintha koszos, illetve oxidált volna.
Tologattam neki a Weller pákát, de alig futotta be az ón.

 

 

Ezek itt az un. "fura fejű" hármas csavarjaim. Valami olyasmit szerettem volna
találni, amivel pótolhatom a rádió hátuljából kilógó fekete antennavezetéket.
Egy szépfejű csavaros szorító, vagy valami. Természetesen semmim sem
alkalmas az adott feladatra. Először banánhüvelyre gondoltam,
de az sajnos nem fér oda.

 

 

Mondjuk az igaz, hogy a rádió háta tiszta egy merő lyuk.
Vagyis nem feltétlenül szükséges pont azt az egy
lyukat felfúrnom, amit bejelöltem pirossal.

 

 

Teljesen lényegtelen, hogy eredetileg itt ment ki az antenna drótja.
Mivel nem fér ide a banánhüvely, ezentúl majd máshol lesz.

 

 

Addig addig turkáltam ebben a másik dobozban, míg csak rá nem akadtam egy
banánhüvelyre. Mivel majdnem rend van, a banánhüvelyes doboz pedig
lent van a pincében, ezért volt némi esélyem a sikertelenségre.

 

 

Mikor kiszedtem a polcból a szortimenteket, mindjárt két dolog is eszembe jutott.
Egyrészt az, hogy ezek egyáltalán nem ide, hanem a Hi-Fi torony aljába valók.
Másrészt pedig az, hogy igazán megcsinálhatnám már azokból a folyton
eldőlő kartonlapokból, a csavaros dobozokba az osztólemezeket.

 

 

Végül is minden itt volt a kezem ügyében.

 

 

Kicsit ugyan elüt a készülék többi részétől,
de szerintem jól meglesznek egymással.

 

 

Ez itt a hálózati kábel tehermentesítője.

 

 

Ezzel a résszel nem boldogultam. Csinálhatok bármit, a meglévő elemekből ez jön ki.
Szerintem innen hiányzik egy hosszúkás műanyag alkatrész. Ha jól teszem le a rádiót,
akkor míg csak fel nem emelem, stabilan elvan a kábel. De ha felemelem, majd
leteszem, azonnal keresztbeáll. Mondjuk ez azért nem egy akkora gond.
Nem söröskorsó ez, hogy emelgetni kelljen!

 

 

 

Bár a panel felől nézve a rádió rész nem volt igazán bizalomgerjesztő,
ellenben meglepően normálisan működik. Ezen a videón teljesen
úgy néz ki, mintha nem mutatna az óra, de az csak azért van,
mert arcba lőttem a kijelzőt a százas izzós lámpámmal.

 

 

 

Amennyiben visszaveszek a fényerőből, rögvest
láthatóvá válnak a kijelző mutatta számok.

 

 

Ugyan a két széle az eredeti bordóból téglavörösbe váltott,
de ettől függetlenül ez egy kifejezetten szép készülék.

 

 

Ráadásul úgy néz ki, hogy az órája is tökéletesen működik. Nem azt mondtam, hogy
tökéletesen működik, hanem csak azt, hogy úgy néz ki. Szerintem kitikkadhatott
a tápban a szűrő elkó, vagy eleve gyengécske a tápegység, mert olybá tűnik,
mintha a kivilágított szegmensek számával együtt csökkenne a fényerő.

 

 

Lehet, hogy mégiscsak a krómozott banánhüvelyt kellett volna beszerelnem?
Már majdnem ott tartottam, hogy keresek egy banándugót, meg egy darab
vezetéket antennának, mikor is rájöttem, hogy ez sajnos
nem fér oda, ahol a mostani órám lakik.

 

 

Nem, nem szexuális aktus, hanem csak a nyúllal takartam el a kijelzőt.
Illetve lehet, hogy ezt az órát már b*szhatom, merthogy kétszeres
sebességgel múlatja az időt. Egyszer majd ebbe is belenézünk.

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg
a Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában...