Ezermester rádió
(egy ezermester rádiója)

Ezt a csomagot hozta nekem a postás. A doboz tartalma Barna Zsolt ajándéka.
Ezúton is köszönet érte! Amúgy a postás ember is olvassa a szétszedtemet.

 

 

Kedves Olvasó! Már csak egy kép választ el tőle, hogy magad is belásd,
miszerint ennek a különösen biztonságos csomagolásnak,
jelen esetben különösen nyomós oka volt.

 

 

Mert ha ez mondjuk megsérült volna?
Dunának szaladok, az biztos!

 

 

Ez a készülék annyira csúnya, annyira esetlen, hogy a csúfságát jelző mutató
körbeért a skálán, újra átment a null vonalon, és egy kicsit már szinte szép.

 

 

Nem állítom, hogy még sosem láttam rádiót ilyen oldalarányú dobozba szerelve, de
az speciel a szovjetunióban készült, ami mint tudjuk egy hatalmas ország volt,
ahol már csak a nagy számok törvénye alapján is, bármi megtörténhetett.

 

 

Az a kilógó kék drót, az pont olyan, mintha rám öltötte volna nyelvét a készülék.
Mondjuk nem szólhatok egy szót se, hiszen én is épp az előbb csúfoltam ki.

 

 

Akkor most nekiállok, és elmesélem, hogy pontosan mi is ez a doboz. Már úgy értem,
hogy csak maga a doboz. Ezt a dobozt üresen lehetett kapni az Ezermester boltban.
Kifejezetten azért hozták forgalomba, mert más doboz nem lévén, szerencsétlen
amatőrök nem tudták mibe szerelni a készülő rádiójukat. Szappantartóba,
ételes dobozba, vagy valami hasonló műanyag alkalmatosságba
épített akkoriban mindenki. Persze aki ügyes kezű volt,
faragott magának dobozt fából. Amúgy van is egy ilyen
amatőr rádióm a polcon. Aztán lehetett még dobozt készíteni
mondjuk műanyag lapokból, vagy végső esetben akár papírból is,
mint a Franzis rádiónál. Időnként persze ki lehetett fogni az Ezermester
boltban gyári készülékdobozt is. Például Madison, vagy Tünde, esetleg Orionton.
De ilyesmi csak olyankor volt kapható, mikor épp kifutott egy széria, és bent
ragadt a raktárban feleslegben egy csomó doboz. Létező megoldás volt
még az is, hogy egy elektroncsöves táskarádió dobozába építkezett
az amatőr. Amúgy ilyen készülékem is van, mégpedig
egy általam átépített Terta 406 képében.

 

 

A készülék hátlapja teljesen csupasz. Már úgy értem, hogy nincs rajta levehető
teleptartó fedél. Eredetileg a süllyesztett lyukakba tekert csavarokkal lehetett
összefogatni a doboz két oldalát. A harmadik nagyobb lyukon csavarhúzóval
benyúlva, egy a dobozban található trimmer potmétert lehetett beállítani.

 

 

A szocializmusban a "létező igények kielégítése", sajnálatos módon egy igencsak
komoly problémakör volt. Valahogy úgy működött a rendszer, olyan volt az élet,
hogy jobban járt az ember, nyugodtabb volt a lelke, kevésbé idegesítette magát,
ha a felmerült igényei helyett inkább valami olyasmit akart, amit lehetett is
kapni a boltban. Vagyis értelmetlen volt olyasmit akarni, ami nem volt.
Tehát a manapság megszokott "szeretnék egy olyat, hogy mondjuk..."
helyett úgy kellett megfogalmazni a kívánságot, hogy azt mondtuk, hogy
kérek egy olyan dobozt a polcról. Például ha valaki megpróbált volna ilyen
dobozt kérni, mint ami ezen a képen látható, de mondjuk úgy, hogy legyen már
rózsaszín, mert lánynak lesz, akkor ez az ember igen nagy valószínűséggel mind
a mai napig iskolapéldája volna az őrült vevőnek a kereskedelmi oktatásban.
Amúgy meg azért vannak a doboz oldalán ezek a lyukak, mert ez
a doboz a Videoton rádió építő készletének része.

 

 

Konkrétan ez az a készlet, de emlékeim szerint létezett nagyobb kiszerelésben is.
A szocializmusban nem volt olyan, mint a kapitalizmusban, vagyis az, hogy
valaki csak úgy egyszerűen alapít egy vállalkozást egy keletkezett piaci
igény kielégítésére. Mondjuk az igaz, hogy a rádió építő készlet azért
született, merthogy igény volt rá. Hogy milyen is volt valójában, azt csak
akkor tudnám bemutatni, ha volna ilyenem. De szerencsére nincs, úgyhogy ezt
most megúsztam. Szóval mivel egyszerűbb volt egy már meglévő fröccsszerszámot
újra felhasználni, mint legyártani egy újat, ezért az Ezermester bolthálózat rendelt
a Videotontól az ő rádióépítős dobozukból, a Videoton helyett természetesen
Ezermester felirattal. Szóval ahogy akkoriban mondták:
Valami van, c... de nem az igazi...

 

 

Ez a két forgatógomb gyári, amit vagy direkt az amatőröknek gyártottak, vagy csak
még nem jöttem rá, hogy melyik készülékről származik. Többféle méretben is
lehetett kapni a villamossági boltokban. Illetve volt belőle négyes és hatos
tengelyre való is. Ellenben nem létezett belőle más színösszeállítás, csak
amit a képen látunk. Fekete műanyag, fényes kupakkal. Ha nem tetszett?
Akkor vehettél a boltban mondjuk VEF rádió gombot. Már ha épp szerencséd
volt, és lehetett kapni. Ha valami szép gombot akartál? Akkor gyártottál
magadnak kedvedre. Lásd példának a múltkor mutatott erősítőmet.

 

 

A hangszínszabályzó gomb egy gyári masináról származik. Ezt a violinkulcs dobta
ki megfejtésnek. Visszatérve a múltból a jelen készülékhez, természetesen ahogy
a kezembe kaptam, egyből megtekergettem a gombjait. A másik két gombjával
könnyedén boldogultam, ez viszont feladta a leckét. Aztán kicsit erőltettem,
amitől engedett. Először megijedtem, hogy eltörtem benne valamit, mert
egy kattanás hallatszott belülről. Aztán mikor Kinyitottam a dobozt,
megnyugodva vettem tudomásul, hogy jelen esetben
rendjén való volt a kattanás.

 

 

Már úgy értem, hogy az ott balra egy kapcsoló. Aztán egy potméter következik,
amit egy távol-keleti rádiópanel követ. A sort egy orosz hangszóró zárja le
a jobb szélen. Készül az én rádióépítős oldalam is (még ezt a túlzást),
és majd ott is lesz olyan project, miszerint feltámasztok, illetve
újradobozolok egy rádiópanelt. Vagy akár többet is, ha úgy
hozza kedvem. Szerintem annyi alanyom (maradvány rádiópanel)
van félretéve ehhez a projecthez, hogyha most nekiállnék, valószínűleg
életem végéig kitartana! Ez mindjárt két dolgot is jelent. Egyrészt valóban
sok panel lett begyűjtve. Másrészt pedig ritka nagyon lassan dolgozok!

 

 

Ez az orosz hangszóró sokkal jobb minőségű annál, mint amit a Videoton rádió építő
készlethez eredetileg adtak. Utóbbiban ugyanis rémesen gyenge minőségű volt
a hangszóró! No nem mintha a távol-keleti készülékek hangszórói
annyira jeleskedtek volna a minőségükkel...

 

 

Hogy miért kellett átdobozolni? Gondolom azért, mert a panelhez eredetileg tartozó
doboz eltörött, szétesett, szétmállott, vagy akár egyszerűen elveszett. Most, hogy
ebbe így belegondoltam, van is valahol egy általam csak "málló dobozosnak"
nevezett kisrádióm. Szoktam így, vagyis valami látványos tulajdonságuk
alapján nevet adni a készülékeimnek. Például van olyan rádióm, ami
a keresztségben kiérdemelte tőlem a "nagyon koszos" nevet.
De hogy nekem mindenre van valami példám...

 

 

Szerintem ez a potméter mindenképp jobb, mint a zsebrádió eredetije.
Hogy finoman fogalmazzak, a rádiókba szerelt potméterek
egyáltalán nem az örökkévalóságnak készültek.

 

 

Ez a kapcsoló jelenleg nem csinál semmi értelmeset, hiszen mindössze a hangerő
szabályzó potméterhez tartó jel útját szakítja meg. Mikor odébb kapcsolom?
Elhallgat a rádió. Ha mondjuk lenne a dobozka oldalán egy csatlakozó,
akkor ennek a kapcsolónak a felhasználásával, illetve az ide bekötött
vezetékekkel lehetne másra használni a rádió hangfrekvenciás erősítőjét.
Tudom is én... Kaputelefonhoz, lemezjátszóhoz, vagy éppen próbaerősítőnek.

 

 

A rádió alkatrészkészlete, a tranzisztorokat illetően igencsak vegyes felvágott.
Van az a balra látható nagyobb fekete gombóc, meg vannak kisebbek is,
mint a jobbra elterülő kettő, akik éppen összefejeltek, illetve barna
pöttyel lettek megjelölve. A sárga kondenzátor idegen alkatrész.
Gondolom úgy kerülhetett ide, hogy az eredeti kondenzátornak
egyszerűen levált a lába. Némi melegítés hatására szokásuk volt.

 

 

A panel képen látható sarkán a HF erősítő komplementer tranzisztorpárosa ücsörög.
Abból a tényből, hogy az egyik tranzisztor műanyag, a másik meg fémtokozású,
máris következtetést vonhatunk le, miszerint mégis mennyire lehetnek ezek
egymásnak komplementerei. No nem mintha ez számottevő mértékben
rontana egy zsebrádió minőségén, hanem csak úgy mondtam.
Amúgy a használati próbák során kiderült, hogy
igenis idegesítően torzít!

 

 

Bevallom őszintén, hogy először értetlenül néztem. De hogy nekem ebben mekkora
rutinom van! Szóval nem jött át elsőre a konstrukció lényege. Valami olyasmi
kérdés merült fel bennem, hogy mégis mi a csuda lett kikötve spárgával
ehhez a tengelyhez? Persze ennek lehet oka tudat alatt, hogy mivel
nincs a készüléken skála, első gondolatra a skálahúr is felesleges.
Illetve nem skálahúr, hiszen nincsen skála, hanem ez egy áttétel
a forgókondenzátor, és az őt forgató gomb mögötti tengely között.

 

 

 

Érdekes elgondolás, mert ennél azért sokkalta bonyolultabban szokták a húrt
tekergetni, de mint az a videón látható, tökéletesen működik. El sem tud
szakadni, ha túltekerjük valamelyik végállásban, mert olyankor simán
csak megcsúszik. Ami a háttérből jön, az persze nem ennek a rádiónak
a hangja, hanem valami ősrégi táncdalfesztivál szól a PC hangszóróiból.

 

 

A rádiófrekvenciás rész tranzisztorai fémkalaposak. Mint ahogy a korábban
mutatott példányokon, ezeken sincs semmiféle típusjelölés, hanem csak
egy-egy színes pötty utal arra, hogy milyen pozícióba alkalmasak.
A három fémtokos tekercs közül a bal oldali kettő KF, azaz
középfrekvenciás transzformátor, a jobb oldali
pedig a helyi oszcillátor tekercse.

 

 

Ugyan teljesen felesleges volt, hiszen egy ilyen KF nem hangolódik el, de attól
még levakarásra került róluk a porvasmagokat eredetileg rögzítő viasz, majd
újra be lettek hangolva. No nem én, most, hanem már eleve így érkezett.

 

 

Kicsit nem figyeltem oda, és már szét is csaptam! A pusztán vizes ronggyal történő
áttörlés semmiképp sem lett volna elég, a hangszórórácsba nőtt kosz miatt.

 

 

Ez a darab rézfóliájától megfosztott nyáklap, csak egy amolyan segéd szerelőlemez
a rádióban. Azt beszéltem meg magammal, hogyha szerelgetés közben leszakad
valamelyik vezeték a rádió paneljáról, akkor leveszem róla a panelt.
De ha nem, akkor nem erőltetem a dolgot.

 

 

A réz csavarokkal az a baj, hogy idővel szép (?) zöldes patina nő rájuk.

 

 

Szerencsére tudom, hogy patina ellen Sidol az orvosság.

 

 

Szerintem ezek a gombok sokkal jobban mutatnak fürdetés után, mint még előtte
koszosan. Hogy honnan ered nálam ez a mindent kimosok láz? Talán úgy
eshetett, hogy még zsenge gyermekkoromban sokat üthették a fejem
a Mosó Masa mosodája című örökbecsű művel. Amúgy megvolt
nekem itthon ez a könyv. De ha agyoncsapnának, akár egy
az idők folyamán vízkövesedett Mosó Masa mosodája
példánnyal, akkor sem lennék képes idézni belőle!

 

 

Kicsit féltem, hogy mosogatás közben megsemmisítem az Ezermester feliratot,
ami korábban néhányszor már előfordult. Legutóbb azt hiszem épp
szegény Orionton rádió skáláját sikerült elmosogatnom.

 

 

Jaj! Már csak azért is jaj, mert ahogy ezt a képet elnézem, én már egészen biztosan
tudom, hogy már megint mellé fogok beszélni! Aki rendszeresen olvassa ezeket
a szétszedős cikkeket, az látott már pár dolgot. De olyat, hogy egy dobozon
így, vagyis a kétfelé nyitási vonal mentén legyenek elhelyezve lyukak,
szerintem erre még sosem láttam példát! Ez egyszerűen nonszensz!
Legalábbis a szerelvényeket rögzítő lyukakkal együtt biztosan az.

 

 

Tegyük fel, hogy a bal oldali lyukban egy tuchel aljzat van, a középső téglalap
alakúban pedig egy kapcsoló. Vagy nem kellenek oda a kicsi lyukak, mert
a csatlakozók a készülékben található panelhez vannak rögzítve, vagy
ha betekerjük a csavarokat, akkor a csavarok egyből a doboz két
felét is összefogják. Persze ha nem húzzuk meg őket rendesen,
akkor nem. De akkor se a tuchel, se a kapcsoló nem fog valami
stabilan állni. Ha mégis megtalálnánk húzni a csavarokat? Akkor
igencsak érdekes művelet lesz a telepcsere, amihez a dobozt eredetileg
összetartó hátlapi két csavar kitekerésén kívül, ezt a négyet is meg kell majd
lazítani. Ez egy hatalmas konstrukciós hiba! Tulajdonképpen az egész szocializmus
így épült fel. Mondhatni minden el volt egy kicsit b*szva. Pont mint a Tanú című
filmben a magyar narancs. Kicsit sárga, kicsit savanyú, de a mienk! Gondoltam
megmutatom, hogyan is nézett ki a dobozhoz, illetve a rádióépítő készlethez
eredetileg adott hangszóró. Úgy voltam vele, hogy egészen biztosan kell
belőle lennie valahol egy kósza példánynak, merthogy még élénken
emlékszem rá, hogy nem is olyan régen láttam. Lebóklásztam
a pincébe a hangszórós szekrényemhez, de nem volt
benne. Ha már úgyis ott voltam, kihúztam
a "kisrádiók" feliratú fiókom.

 

 

Kipakoltam belőle, aztán meg vissza, de ebben sem volt a keresett hangszóró.
Ellenben láthatjuk, hogy a korábban tett állításommal, miszerint van itthon
rádiópanelem bőven, mennyire nem túloztam. És ez még nem minden!

 

 

Ugyanis a képen látható, az előző fióknál vagy háromszor nagyobb papírdobozban
is rengeteg rádióépítésre váró roncs lapul. És ez még biztosan nem az összes,
mert valahol kell lennie még egy doboznak, amiben az Orionton rádióhoz
való két végfok paneleket dugdosom. Amúgy az a fekete ott balra, a két
papír halom között, az is egy rádió. Meg mertem volna rá esküdni, hogy
már korábban belenéztem. Ez amúgy igaz is, csak még nem publikáltam
a róla szóló cikket. Viszont az apukám által számomra épített műszert már
mutattam, mint ahogy az asztalra épített pultról is meséltem már. Valahogy
úgy kéne, hogy szétrakom ezt a két csoportot. Mert ugye táblázat ide,
ellenben kihagyó emlékezet oda! Néha úgy érzem, hogy egyre
inkább nehezemre esik nem belekeveredni a cuccaimba.

 

 

Mert ugye itt van mindjárt példának ez a Neywa kisrádió. Ez a készülék a közismert
Sokol rádióval ellentétben valóban zsebrádió. Már úgy értem, hogy ez tényleg
zsebméretű. Vannak távlati terveim, miszerint egyszer úgyis bemutatom
a Sokol rádiót. Már csak azért is, merthogy van itt elszórva néhány
alany. Akkor majd megemlítem a Neywát, mint valóban zsebrádiót,
amit aztán be is mutatok. Ellenben azt, hogy van belőle itthon, speciel
azt nem tudtam. Ez egészen biztosan így van! Mármint az, hogy sajnos nem
emlékszem rá, mert már kétszer is majdnem vettem ilyet a piacon. Addig addig
turkáltam a dobozaimban, hogy már minden egyéb relikvia előkerült, csak épp
a keresett hangszóró nem. Leültem a székre és elgondolkodtam, hogy mégis
merre láthattam. Magam is meglepődtem rajta, de beugrott! A CB55-ös
telefonhoz való kihangosítóban láttam. Gondoltam beszúrom ide
a linkjét, de még azt a cikket sem tettem közzé!

 

 

Ellenben mivel már készen vannak a fotók, illetve maga a cikk is kész, egyszerűen
átemeltem belőle a hangszóróról készült egyik képet. Persze azt is megtehettem
volna, hogy beszúrom ide a Patina oldalról annak a cikknek a linkjét, ami
a jelen készülék dobozául szolgáló rádió építő készletről szól.
Illetve megtaláltam az eredeti leírást is.

 

 

Ha már egyszer sikerült kifényeznem a csavarok fejét,
nem tehettem vissza alájuk a rozsdás alátéteket!

 

 

Belülről is hiányzott néhány anya és alátét. Amilyen rendes ember vagyok (khm),
természetesen ezeket is pótoltam. Már épp ott tartottam, hogy újra kiszedem
a panelt, hogy beépítsek a kapcsoló alá valami telepet normálisan rögzítő
alkalmatosságot, mikor is még épp idejében megálljt parancsoltam
magamnak, hiszen ez aztán tényleg felesleges lenne. Már
csak azért, merthogy kicsi a valószínűsége, hogy
használatba kívánnám venni ezt a rádiót.

 

 

A forgókondenzátor előtt, az kérem sár. Vagy legalábbis nem hétköznapi por,
merthogy csak úgy egyszerűen lefújni, vagy kisecsettel letolni, nem
hagyta magát. Gondoltam inkább nem teszek kárt benne, ha
már eddig megúszta a bemutatási procedúrát. Szóval ha
fájó szívvel is, de meghagytam benne ezt a kis patinát.
Itt belül valahogy nem zavar annyira a kosz,
mint tette azt a doboz külsején.

 

 

Kicsit foltos maradt a doboza, de ez már nem lemosható, mert maga
a műanyag lett napszítta. Ez a doboz annyira formátlan, hogy
egészen egyszerűen nem tudok szabadulni a látványtól!

 

 

 

Ja! Amúgy köszöni szépen, rendben működik. Mondjuk az igaz, hogy fikarcnyival
sem tud többet, mint az a rádió, amiből a panel származik. De ez természetes,
hiszen az átdobozoláson kívül, semmi más érdemi változtatás nem történt.
Talán csak annyi, hogy a nagyobb doboz, és a nagyobb hangszóró miatt
teltebb a hangja, mint ahogy azt a távol-keleti sípládáktól megszoktuk.

 

 

Tudom, hogy nem vagyok normális, de letettem ide, szem elé a polcra, és napok
óta rajta-rajta felejtem a szemem. Majd ha végre beteltem a látványával,
beteszem valamelyik dobozomba, a többi hasonszőrű kincsem közé.
Addig viszont napjában többször is belefelejtkezem a szépségébe.
Eredetileg úgy volt, hogy itt van vége a cikknek. Aztán persze, mint
ahogyan az szokott egy kicsit másképp alakult. Mielőtt megjelent volna
a cikk, újra átolvastam, ahogy azt máskor is mindig szoktam. Épp itt tartottam
az olvasásban, ahol most a kedves olvasó, mikor is hirtelen rádöbbentem,
hogy nincs tovább a cikk. De hát én még csináltam tovább is a dolgot!
Azok a képek, azok hova lettek? Tényleg nem kéne párhuzamosan
csinálnom ennyi mindent, mert ahogy most is, belezavarodok!

 

 

Ez egy k*rva jó kép! Pláne a háttérben a menekülő báránnyal!
Amúgy épp egy Benefon telefonból kimentett akkucsomagot
merítek le, egy a feladatra alkalmasnak ítélt skálaizzóval.

 

 

Aztán újra feltöltöm az akkut a Tronic töltővel. Persze a töltő berzenkedik tölteni
a 7,2 voltos csomagot a 9 voltos elemhez való kimenetéről, de miután többször
is rászóltam, miszerint sz*rom le a LED villogtatós nyafogását, végül amit
kértem tőle, mégiscsak megtette. Jól összekoszoltam magam valami
kerti munkával, s mikor feljöttem, azt találtam ki, hogy míg
én a kádban ázok, odateszem az Ezermester rádiót a mosógépre,
és hallgatom rajta kicsit a Kossuth adót. Ugyan szólni szólt, de azonnal
belefutottam néhány bosszantó hibájába. Először is a torzítás valahol erősen
tíz százalék felett lehet, ami már konkrétan a "k*rvára zavaró" kategóriába esik.
Valamint nem lehet odébb tenni a készüléket, mert folyton leesik róla a hátulja.
Mivel a hangerő és a hangolás gombok azonos formájúk, pláne méretűek is,
ahányszor csak állítani akartam valamelyiket, mindig belekeveredtem!
Szóval feküdtem a kádban, pocsoltam a vizet, miközben a rádió
kipofozásáról álmodoztam. Az utóbbi időben a gondolati
síkon történő munkavégzésben már akkora rutinra
tettem szert, hogy bármi helyett tudom
csinálni! De tényleg!

 

 

A forgatógombos dobozt alapvetően azért túrtam át, mert egy Rossija 203-as
rádióhoz való hullámváltó gombot kerestem. Persze ha már ott voltam,
szépen egyenként beleálmodoztam a többi gombok látványába is.
Egyrészt találtam egy stílusban a hangszín mintás gombhoz illő
tuning feliratost. A mellétett másik meg a hangerőgombhoz passzol,
csak kicsit nagyobb. Bármely kombináció szebbnek látszik, mint a mostani.

 

 

Ellenben marad ahogy van, mert nem stimmelnek a tengelyátmérők.
Persze újra áttúrhatnám a dobozt, de most fura mód nincs kedvem.

 

 

Miután ebben a variációban kigyönyörködtem magam, bizonyos okokból kifolyólag
visszatértem az eredeti verzióhoz. Szerintem ugyanis ez a készülék úgy
szép, ahogy kaptam! A maga csúfságában, esetlenségében.

 

 

Egyszerűbb volt előfúrni a lyukat, mit bepontozni. Már csak azért is, mert
a pontozóm két fiókkal lentebb lakik, mint a Miniplex fúrógépem.

 

 

Először még úgy volt, hogy fúrok a doboz hátuljának mind a négy sarkába
új lyukakat, mégpedig oda, ahol belül a csavarok vannak, csak aztán
ezt a sokkal egyszerűbb, egycsavaros megoldást választottam.

 

 

Bevallom őszintén, hogy még így is lefárasztott az a rettenetes mechanikai munka,
miszerint túrnom kellett a készletből egy megfelelő hosszúságú csavart. Mi lesz itt,
ha valami komolyabb dolgot kell művelnem? Mondjuk most nyár van, úgyhogy
ráfogtam a dolgot a melegre. Amúgy utánanéztem a készülék torzításának is.
Egyértelműen a hangfrekvenciás erősítő a bűnös. Ha ráfűtenék a Weller
pákával a kánikulára pluszban, miközben már így is leolvad a pofám
az asztali lámpa ontotta hőtől, szerintem abból semmi jó sem sülne ki.
Legfeljebb csak én. Ezen okból kifolyólag, az erősítő marad torzítósan.

 

 

Ezen bemutató végére, a csavarfejről készült képpel teszek pontot.

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg
a Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában...