Fűnyíró
(nincs is rajta mit szétszedni, mert mindene kívül van)

Ma erről a fűnyíróról lesz szó. De mint az tőlem megszokott, jórészt mellébeszélek.
Szóval az úgy van, hogy én már eleve nem értem, hogy minek kell szegény füvet
folyton nyirbálni. Pláne azokkal a rettenetes hangon berregő, mindenféle ócska
fűnyírókkal. Az olyan gyártóra, akinek zúg a fűnyírója, ahelyett, hogy álmos
csendben tenné a dolgát, részemről atomot dobnék! Aki nem képes halkan
suhanó fűnyírót gyártani, az pusztuljon ki! Mondjuk én könnyen dobálózok
ilyesmivel, mert amit itthon ültettem füvet cserépbe, azt a papírvágó ollómmal
szinte teljes csendben le tudom vágni, mikor már nagyon lelóg oldalra. No de kint
a kertben miért ne lehetne akár fél méter magas is az a k*rva fű? Ráadásul mindig
van a fűközt néhány szép virág is. Szóval a fűnyírás, az egy tőlem teljesen idegen
tevékenység. Valahogy úgy vagyok vele, mint a háziasszonyok a flexeléssel,
ami köztudottan árt a műkörömnek. Erre fel mit dob az élet? Taxis Laci
(franc se tudja, hogy mi a rendes neve) lebetegedett, és rám bízta
a fűnyírót. Illetve a fűnyírást. Egyébként is szoktam kerülgetni
a munkát, mondhatni különösen nagy rutinom van a bármiféle
feladatok könnyed elodázásában, de ez a fűnyírás, ez valami
nagyon nem hiányzott! Annyira nem, hogy már napok óta
inkább mindenféle mást csináltam helyette.
Például elmentem biciklizni.

 

 

Erre fel kivel találkoztam össze útközben? Persze nem a sors volt, nem az élet
figyelmeztetett rá, hogy hohó Géza! Elmaradtál egy feladattal! Hanem csak
úgy egyszerűen, mondhatni teljesen véletlenül futottam bele az előbbi
képen szereplő házi barkács fűnyíró kistestvérébe. Jó. Legyen.
Már indulok is haza, és ránézek arra a k*rva fűnyíróra!

 

 

Mikor hazaértem és letettem a szatyrom az előszobában a kisszekrényre, kisvártatva
meglepődve vettem tudomásul, hogy ez csak úgy egyszerűen sikerült. A minap itt
ugyanis még egy másik szatyor volt, melyben két egyesítendő Panasonic telefon
készülék lapult, meg egy bemutatandó etalon oszcillátor. No de vagyok olyan
rendes, hogy időnként eltakarítom az előszobából a felhalmozott lomokat.
Mondjuk az igaz, hogy már több hónapja lóg a kabátok alá rejtve egy
BEAG mikrofonos füles. Illetve a kép bal sarkában is láthatunk
egy kósza hálózati kábelt. No de állítottam én valaha is,
hogy mindennel el vagyok készülve?

 

 

Szerintem nincs annyira feltűnő ez a kábel, hogy érdemes lenne foglalkoznom vele.
Jelen esetben nem arról van szó, hogy mindössze annyi lenne a probléma megoldása,
hogy csak úgy egyszerűen elteszem innen. Mondjuk az is gyakran előfordul, hogy
ilyen egyszerű, úgymond "csak odébb kell rakni" típusú feladatot is képes
vagyok akár hónapokat halogatni. De most nem! Most ugyanis az
van, hogy ezt a kábelt rá kell szerelnem a kenyérpirítóra.
Milyen kábel? Hagyjál már! Nem is látszik...

 

 

Ellenben a következő feladat, az bizony nagyon is látszik! Kinéztem az ablakon.
Azt látjuk, hogyha a paprikáim idén hamvukba holtak is, viszont a büdöske
virág ültetésem szépen bejött. Ezentúl csak ilyet fogok ültetni! Persze
ami a háttérben van, az most a lényeg. Tudta is magától a kamera,
hogy mire kell fókuszálnia. Hogy néz már ki az a szerencsétlen
garázslejáró? A bal oldali még csak hagyján! No de a jobb fele?
Az a rosszabb! A bal oldali garázs gazdája mindössze megöregedett,
ellenben a jobb oldalié elhunyt. Szóval ha én nem hozom rendbe, akkor
nagyon úgy néz ki, hogy senki. A kertben található fűvel ellentétben, ide
nagyon nem való a zöld! Ugyanis a gaz idővel felveri a betont, onnan
visszahozni az állagot meg nem lesz olcsó mulatság. Azt gondoltam
ki, hogy lemegyek, kihúzogatom a gaz nagyját, az apraját meg
a port pedig csak úgy egyszerűen összesöpröm. Aztán ha
marad még munkakedvem, ránézek a fűnyíróra is.

 

 

A mindenféle undokul szúrós növények első három bordáról történő feltakarítása
után, mondhatni már egészen kívánatos feladatnak látszott a fűnyíróval való
foglalatosság. Szóval hiba nélkül való az a megállapítás, miszerint minden
csak nézőpont kérdése. Persze majd csinálom tovább is, csak nem most.
Most, hogy kicsit gazoltam, szinte már vágyom arra a k*rva fűnyíróra!

 

 

Jöjjön aminek jönnie kell! Íme a fűnyíró. Ez mégis milyen szétszedtem lesz már?
Ezt nem is lehet szétszedni! Ennek ugyanis szó szerint mindene kívül van.

 

 

Laci szétszedte a fűnyíró kerekeit mert szorultak, ezért be kellett őket zsírozni.
Mivel ezt megtette, ezért a tengely kenésével már nem kell foglakoznom.
Ellenben továbbra sem forog a kerék. Mint az a képen látható, elég
egyértelműen azért nem forog, mert ferdén lett visszaszerelve.

 

 

Ez egy nagyon állat megoldás! Ha onnan nézzük, hogy mekkora hatalmas ötlet volt,
miszerint a tengely másik végére csiszolótárcsát szerelt a konstruktőr, mégpedig
a fűnyíró késének megélezéséhez, akkor ez tényleg nagyon állat ötlet! Persze
nézhetjük onnan is, hogy ki volt ez az állat? Utóbbi nézőpont akkor merülhet
fel, mikor teszem azt valaki bármi okból hozzáér ehhez a forgó halálgyárhoz.
Ég ne adja, ráesik hasra! Aztán egyszer csak szomorúan veszi tudomásul, hogy
a belei az előbb még egyrészt egyáltalán nem így tekeredtek, másrészt pedig nem
itt kint, hanem még a helyükön, vagyis a hasfalon belül voltak. De ha nem történik
semmi véres, csak a hálózati kábel tekeredik rá erre a forgó hóhérra, annak sem
fogunk örülni. Szerintem ezt csak akkor kéne ide feltenni, mikor épp szükség
van rá, vagyis késélezéskor. Illetve úgy is biztonságossá lehetne tenni, ha
mondjuk leborítanám egy stabilan rögzített alkalmas méretű méretű
műanyagpohárral. No de ilyesmiről szó sem volt! Csakis azért
bízták rám ezt a gépet, hogy lenyírjam vele a füvet. Ugyan
nem árt ha biztonságos, de arra a fél órára csak el leszek
vele valahogy. Remélem ez nem egy baleseti jegyzőkönyv
kezdete lesz, bár beismerem, szerintem nagyon úgy hangzik.

 

 

Bevallom őszintén, hogy elsőre igencsak kifogásoltam ezt a csatlakozási megoldást.
De aztán megállapítottam, hogy bár furcsának ugyan furcsa, de tulajdonképpen
teljesen rendben van. Az ember csak rádugja a hosszabbítót, és már forog is
a motor. Már úgy értem, hogy kapcsoló az nincs. Apropó! Forog a motor?

 

 

Forog a nagy l*faszt! Mondjuk nekem már eleve gyanús volt, mikor Laci használati
utasításként tájékoztatott arról a jelenségről, miszerint nem mindegy, hogy hogyan
dugja be a konnektorba, mert a motor csak a csatlakozó egyik állásában forog.

 

 

Mivel ezt volt a legegyszerűbb kinyitni, merthogy ennek a fajta dugónak patentos
a teteje, ezért elsőnek ide kukkantottam be. Ugyan a tehermentesítő épp
nem tehermentesít, de legalább a vezetékek nincsenek elkötve.

 

 

A lengőaljzat elektromos bekötés szempontjából szintén rendben volt, bár minden
csavarján tudtam tekerni kettőt. Természetesen a fűnyíró motorja továbbra
sem forog, miközben a hosszabbítóra próbaképp rádugott pincei
porszívóm vidáman teszi a dolgát.

 

 

A voltmérő egyik mérőcsúcsát beledöftem a fűnyíró vázába.

 

 

A műszer másik mérőcsúcsát pedig bedugtam a konnektorba. Alapesetben az egy
teljesen természetes jelenség, hogy a földelt eszköz fémháza, és a konnektor
egyik érintkezője között, amin természetesen a fázist kell érteni, a hálózati
feszültség mérhető. Csakhogy a pincei konnektorokban nincsen földelés!
És nem csak ebben nincs amit épp a háttérben látunk, hiszen ez eleve nem
földelt aljzat, hanem abban sincs, amibe a fűnyíró van bedugva. Vagyis Laci
eddig úgy használta a gépet, hogy a motor a védőföld és a fázis közé volt kötve.
Mindeközben a gép fém része a hálózati nulla potenciálján volt. Ez ugyan nem
halálos, de nem is egy életbiztosítás! Már csak azért sem, mert mikor Laci
tegyük fel elsőre fordítva dugja rá a lengőaljzatot a fűnyíróra szerelt
dugóra, akkor a motor a nulla és a védőföld közé lesz kötve.
Mivel ez a két vezeték azonos potenciálon van (amúgy
össze is vannak kötve valahol a beállásnál), ezért állni fog
a fűnyíró motorja. Ellenben ilyenkor a harmadik vezeték, vagyis
a fázis, a gép fémvázában végződik. Na ez az igazi halálos kombináció!
Persze amíg az ember nem kerül bele az áramkörbe, vagyis nem ér hozzá
egyszerre a fűnyíró fém részéhez, meg valami földelt tárgyhoz, addig nem
lesz baj. A bekötési hibát átlátva már érthető az a fura jelenség, hogy miért
nem működött Lacinak a fűnyíró a pincei konnektorba dugva, miközben
a lépcsőházban található másikról vígan forgott. Persze az nem volt
mindegy, hogy hogyan dugja be. Amúgy nem a képen látható
digitális multiméteremmel akartam megmutatni, miszerint
esetenként fázis kerülhet a fűnyíró fémvázára, hanem
az éppen erre a célra kitalált eszközzel, vagyis egy
fázisceruzával. Fázisceruzából mindössze egyetlenegy
darabom volt itthon, amit épp az előbb sikerült elhagynom,
miközben a gazt tépkedtem ki a garázslejárókból. Mikor lejöttem,
előtte tettem be a zsebembe, ahonnan hajolgatás közben kiesett. Szóval
az egyetlen fázisceruzám a fűnyírásnak esett áldozatul. Azt hiszem épp itt az
ideje, hogy újfent megemlítsem, hogy részemről mennyire utálom a fűnyírást.
Hogy pontosan mennyire? Ezt sajnos nem tudom számszerűsíteni.
De abban egészen biztos vagyok, hogy egyre jobban!

 

 

Néhány nap elteltével, mikor már teljesen hatása alá kerültem az enyészeté lett
fázisceruza okozta veszteségnek, belegondoltam. Mi van akkor, ha nem
veszett el végleg? Vagyis ha nem söpörtem össze a kerti szeméttel,
akkor ott hever valahol a fűben, szipogva, nem értve, hogy mégis
mivégre hajították ki a langymeleg fiókból, illetve kabátzsebből.
Mivel épp éjszaka volt, nem sok esélyem volt megtalálni. No de
másnap reggel? Friss erővel, akarom mondani enyhén csipás
szemmel nézve a fényképezőgép keresőjébe, megtaláltam.

 

 

Helyrekötöttem a védőföldet, amivel ha túlzott mértékben nem is,
de azért kicsivel megemeltem az életben maradási esélyeimet.

 

 

Ennek a barkácsolt fűnyírónak brutális fémváza van! Ezen tényt részemről
elismeréssel nyugtáztam, miután magam elé képzeltem a kés forgását.
Ebből a szögből nézve jól látszik, hogy a bal felsőt kivéve,
micsoda csálén állnak szegény gép kerekei.

 

 

A gép pengéjének négy éle van. Természetesen a négy él közül egyszerre csak
kettő van bevetésen. Viszont mikor az egyik él elkopik, akkor egy egyszerű
pengefordítással tovább használható a fűnyíró. Ügyes! Persze nem
értek hozzá. Lehet, hogy a gyári fűnyírókon is így van.

 

 

Sarokcsiszolóba (flex) fogott smirgli tárcsával estem a pengének.
Ha a papírt ilyen szépen viszi, akkor vinni fogja a füvet is.
Gondolom én. Merthogy még sosem nyírtam füvet.

 

 

A kerekeket rögzítő csavarok feje hol tízes, hol meg tizenegyes. Ellenben az összes
csavarfej annyira el van kopva, hogy bár szabályos hatszögeknek látszanak,
átfordul rajtuk a kulcs. El is képzeltem magam, amint szétkapom apró
darabjaira az egészet. Új csavarok, alátétek, rugós alátétek, fényezés
pirosra, kapcsoló szerelése a kábelre. Aztán persze rájöttem, hogy arra
a félórára míg a füvet lenyírom, teljesen lényegtelen a gép külalakja. Bár
 a hétszer lakkozott mély piros szín odaképzelésénél, bevallom meginogtam.

 

 

Most vettem csak észre, már úgy értem, hogy most, mikor
a cikket írom, hogy hűtőventilátor is van a motoron.

 

 

Egyszerűen képtelen voltam eldönteni, hogy így jó a kép vakuval?

 

 

Vagy inkább ez a borongós árnyalatú adja vissza jobban a hangulatom?

 

 

Na tessék! Már le is nyírtam a füvet. Amúgy egészen jópofa feladat volt.
Már úgy értem, hogy míg csináltam, egészen jól elvoltam vele. Szóval
teljesen értelmetlen volt annyira halogatnom ezt a munkát. Akarom
mondani, még ha csak ez az egy halogatott feladatom lett volna...

 

 

Dolgunk végeztével beraktam a fűnyírót és a hosszabbítókat a pincébe, majd a jól
végzett munka dicséreteképp megveregettem a vállamat. Aztán ahogy itt álltam
elgondolkodtam, mert éreztem, hogy valami kimaradt. Hát persze! Elmaradt
a videó a fűnyíró hangjával. Mivel lusta voltam bedugni, pedig a múltkor
ebbe a pincébe is szereltem konnektort, ezért videó helyett elmesélem.
Nincs semmi hangja! Mindössze egy enyhén kopottas csapágysurrogás
hallatszik a motorból. Nem zúg, nem berreg, csak halkan surrog. Ez annyira
halk, hogy miközben tologattam, a füvet szétcsapó penge hangja simán elnyomta.

 

 

Feljöttem, lefürödtem, és már majdnem meg voltam magammal elégedve, mikor is
megláttam a szétszedett Panasonic telefonok romjait a virágállványon. Persze
az a fiók sincs még kész, ami a virágállvány alá készül. Még hogy készül...
Belegondoltam, hogy mi lesz velem, mikor ezek a nagyon szem előtt lévő
elmaradásaim elfogynak. Valószínűleg kénytelen leszek lemenni a pincébe,
ahol aztán kedvemre válogathatok az évek alatt felhalmozott készletből. Hogy
az is elfogyna, egyelőre oly távolinak látszik, hogy még belegondolni sincs értelme.

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg
a Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában...