Blaupunkt Madrid 23 autórádió
(épp csak belenézek)

Ma erről a készülékről lesz szó. No de miért? Miért épp az adott sorrendben
következnek a cikkek? Van úgy, hogy rajtam múlik mit mutatok meg
a kacatjaim közül, mert épp boncolós kedvem szottyan valamihez.
Vagy azért mutatok meg valamit, mert mondjuk épp bedöglött. Máskor
meg a sors vet elém valamit, amit elfogadok mint aktuális szétszedtem alanyt.
Most épp az van, hogy távozik tőlem ez a rádió. Mielőtt elmegy,
belenézünk kicsit. No de honnan van nekem ilyenem?

 

 

Honnan máshonnan lenne, mint a pincei rejtekpolcról. Ezen képet behatóan
megszemlélve, felmerül a szerzőben a kérdés: Élek én addig, hogy ebbe
mind belenézzek? Ezt mondjuk nem tudom, de hogy szeretnék, az
biztos! No de miért pont a Blaupunkt autórádiót húztam ki a
sorból? Hát csak azért, mert egy kedves olvasó rémkérdezett,
hogy nincs-e véletlenül ilyenem, mert neki most épp a Blaupunkt
a mániája. Tulajdonképpen egy jó dolog, ha valaki mondjuk Blaupunkt
márkájú készülékeket gyűjt, bár én kifejezetten jól elvagyok, a teljesen márka
független gyűjteményemmel. Amúgy ha már úgyis itt jártam, átnéztem kicsit
a készletet. Úgy voltam vele, hogy van valahol egy Videoton egygombos
autórádióm. Mikor majd azt bemutattam, kéne következő cikknek egy
kétgombos, hogy lássuk a fejlődést. Erre fel két darab kétgombost
találtam, egygombost viszont nem. Már azt sem tudom, hogy mim van!
Például a VEF rádióra meg mertem volna esküdni, hogy a fiamnál láttam a
polcon. Amúgy ez igaz is, csak ez egy másik példány. Néhány készüléket
alaposabban megszemlélve beugrott, hogy miért is vettem meg. Ellenben
ez csak az aprajára mondható el, a nagyjáról ugyanis fogalmam sincs,
hogy minek vettem. Vagy azért, mert olcsó volt, vagy a barátaim
hagyták itt, mint roncsot. Aztán találtam itt olyat is, amin
komolyan meglepődtem. Van a sorban egy kódzáras
autórádió, amit már többször is gondoltam, hogy majd
megmutatok, csak eddig még nem találtam meg. Évekig itt
ült a monitor feletti polcon, aztán egyszer csak eltűnt valahova.
Majdnem nekiálltam rendezkedni, mert a múltkor már nyitottam egy
dobozt, mégpedig zsebszámológépek felirattal, csak a hatalmas rendben most
nem találtam meg. Mindegy... Elvannak a számológépek a polc szélén billegve
is, míg majd egyszer véletlenül meglelem a nekik szánt dobozt. Kiraktam az
autórádiót az asztalra, aztán átmentem a másik pincébe, és kipofoztam
Laci szomszéd fűnyíróját. Felmentem a lakásba, majd lefürödtem.
Aztán elkezdtem keresni a Blaupunkt autórádiót, de semerre
sem találtam. Lementem érte a pincébe, de ott sem volt!

 

 

Innen került elő. Ez egy beállás a lépcső alatti falban, de nincs benne semmi.
Se gáz, se villany, se telefon, se cső semerre, csak a keresett autórádió,
ugyanis ezt a zugot szoktam használni átmeneti tárolónak. Aztán
néha magam is meglepődök, hogy mik kerülnek elő belőle.
Ha már úgyis lent voltam, túrtam egy dobozt a rádiónak.

 

 

A kiválasztott dobozt itt, vagyis a szomszéd pincéjének ajtókilincsén felejtettem.
Ilyenkor azzal szoktam magam vigasztalni, hogy már eleve az volt mára
betervezve, hogy le-fel rohangászok a házban a kacatjaimmal.

 

 

Persze minek idegesíteném magam azon a tényen, illetve már teljesen megszokottá
vált állapoton, hogy nálam aztán tényleg minden széjjel van hagyva. Hiszen így,
hogy ilyen szépen egymásra vannak készítve, így sem történik velük semmi.
És nem csak számukra áll az idő! Balról a kenyérpirítóra szánt kábel lóg
be a képbe, jobbról pedig a mikrofonos BEAG füles vezetéke. Ezek
ketten, ahogy így lógtak, úgy döntöttem, hogy én is balra el...

 

 

Aztán egyszer csak csengettek. A postás hozta ezt a szép nagy csomagot.
Persze tudtam róla, hogy jön, legfeljebb tudat alatt próbáltam feledni.

 

 

Szóval az úgy volt, hogy felkínálta ezeket a lomokat egy kedves olvasó. Először
baromi erősnek tettettem magam, és elutasítottam a felajánlást. Mindezt persze
úgy, hogy mint az köztudott, sajnálatos módon igencsak gyenge jellem vagyok.
Ennek következtében meginogtam. Végül elfogadtam a felajánlást. Persze mint
mindennek, ennek is megvolt a maga oka. Jelen esetben két nap alatt jöttem rá,
hogy mégis mi volt az. Csalni fogok, mégpedig a bal szélen látható Sokol 308-as
rádió felhasználásával. Ez a készülék ugyanis rég bele van írva a szétszedéseket
nyilvántartó táblázatba. Mégpedig 29-es sorszámmal! Vagyis ezt a modernebb
Sokolt szedtem volna szét huszonkilencedikként. Már ha szétszedtem volna!
Mondjuk szétszedtem, csakhogy ez egy nem hétköznapi rádiószétszedés
lett, hanem összekombináltam egy rettenetes mértékű átépítéssel,
amiből természetesen nem lett semmi. De még ez sem teljesen
igaz, ugyanis én már hallottam szólni azt a rádiót. Ellenben annyira
szedett-vedett lett, hogy jelen állapotában bemutathatatlan a cikk. Itt jön
a képbe az általam kitalált trükk! A most kapott Sokol rádióról írok egy teljesen
kommersz szétszedtem cikket, az eredeti félbehagyott pedig (természetesen
miután befejeztem) átkerül a rádióépítős oldalra. Szóval mikor épp nem
bonyolult az életem, olyankor jövök, és jól elbonyolítom magamnak.

 

 

Volt egy időszak az autórádiók gyártásának történetében, amikor kifejezetten
szép, pontosabban szólva szemet gyönyörködtető előlapok születtek.
Ez a Blaupunkt Madrid 23-as készülék, ez nem akkor készült.

 

 

Ebben a színösszeállításban semmi hivalkodó sincs. Hogy a megfelelő képzavarral
éljek, azt tudnám mondani, hogy az előlap a feketébe hajló szürke különböző
árnyalataiban tündököl. Az lehet, hogy tökéletesen illeszkedik egy autó
műszerfalának képi világához, de akkor az is igaz, hogy arra sem
csettintettem volna a nyelvemmel elismerően. A jobb alsó
sarokban található lyukon benyúlva, az AM modulátor kört
lehet hozzáhangolni az antennakábel kapacitásához. Már csak
azért írom, hogy ne csak személyeskedjek. Vagy tárgyiaskodjak?

 

 

Imádom ezeket a piktogramokat! Hangerő, balansz, hangszín. A hangerőt maga a fő
forgatógomb szabályozza. Ha kihúzzuk, akkor a balanszot állítja. A kicsi karocska
pedig (ami persze épp nem látszik a képen), a hangszín gomb. Szerintem az ilyen
kihúzom / betolom gombos készülékek gazdáinak jó része nem is tudja, hogy
miket lehet művelni -még- a rádió gombjaival. Még tiszta szerencse, hogy
az állomáskereső gombnak nincs más funkciója. Amúgy erre is láttam
már példát. Apám első Wartburgjában egy olyan autórádió volt,
aminek az állomáskereső gombját megnyomva, a rádióban
található motor átvitte a mutatót, akarom mondani
áthangolta a rádiót a következő állomásra.

 

 

Mivel a Blaupunkt egy német cég, ezért érthető, hogy DIN szabványú hangszóró
csatlakozók vannak a jobb felső sarokban. Ezeket a dugókat részemről korábban
annyira megutáltam, hogy száműztem őket a szobából. Mindössze két darab RCA
aljzatra átalakító kábeldarabkát tartok belőle. A múltkor még megvoltak, mikor
az átalakított Unitra M531-es magnót mutattam be, de azóta már elkallódtak
valamerre. Lehet, hogy bedobtam őket a vegyes dobozba? Az nagy baj
lenne, mert onnan csak akkor fognak előkerülni, ha majd egyszer
lemegyek a pincébe, és szétválogatom az összes
vegyes tartalmú dobozom.

 

 

Még ezt az összeszövetkezett, keresztbe kasul globalizálódott világot...
A Blaupunkt a Bosch csoport tagja, aki francia országban gyártat.

 

 

Mivel tudtam, hogy elkallódott az átalakító, ezért még a pincében rámozdultam
a feladatra. No nem a vegyes dobozokat borogattam ki, mert az azért túl nagy
feladat lett volna, hanem túrtam, akarom mondani kihúztam két DIN dugós
kábeldarabkát más autórádiókból. Három készüléknek, ahogy kiemeltem
őket a polcból, egyből le is esett az előlapja. Hogy ki tolta be a keskeny
résbe a szekrényt, hogy nincs előtte hely rendesen lehajolni? Hát én!

 

 

Nem sok minden maradt meg a bekötést tartalmazó matricából. No nem mintha
szükségem lenne rá ahhoz, hogy eltaláljam a drótok helyét, hanem csak úgy
mondom. A legvékonyabb érintkező az automata antennát vezérli, ami
csak akkor tolódik ki, mikor bekapcsoljuk a rádiót. Ez a motoros
antenna egy időben hatalmas divat volt! Aztán amilyen hirtelen
felkapták, olyan gyorsan el is tűnt a süllyesztőben. Például sosem
futottam bele a lomos piacon, pedig biztosan megérne egy szétszedést.
A múltkor meg majdnem szereztem egy motoros állítású tükröt, csak nem
volt pofám felszedni a földről frissiben, még a baleset helyszínelése közben.

 

 

Szerintem perverz dolog a torx csavarfejet összekombinálni a sliccelt verzióval.
Mondjuk nekem olyan mindegy, mert én mindenre fel vagyok készülve.

 

 

Ami ebben a készletben nincs, olyat meg reszelek!
Végső esetben leflexelem a csavar fejét.

 

 

Íme a készülék belseje. Ami elsőre feltűnő, az a rendezettség. Gondolom azért
érezhetek így, mert a múltkor boncolt Tesla autórádió zavaros
vezetékezése mély nyomokat hagyott bennem.

 

 

Nem csak úgy egyszerűen oda vannak csavarozva a TDA2003-as végfokok
a készülék vékony vaslemez oldalához, hanem kaptak maguk mögé egy
szép vastag alumínium lemezt is. Ez ha nem is igazán hűtőborda, hisz
bordák konkrétan nincsenek rajta, akkor is nagyot dob a két IC hűtésén.
Már csak azért is, mert az alumínium jó hővezető, a vaslemez viszont nem.
Mégpedig annyira nem, hogy vasból nem is szokás hűtőbordát készíteni.

 

 

A fejlett tervezésnek köszönhetően, sikerült a minimumra szorítani
a rádió kábelezését. Épp csak annyi vezeték van a dobozban,
ami a magnó mechanikáját összeköti az elektronikával.

 

 

A rádió hangolása variométeres, azaz nem forgókondenzátorral hangolt, hanem
a tekercsekben tologatja a képen látható mechanikai áttétel a vasmagokat.
Ahová a piros nyíl mutat, az ott a skálahúr vége. Azaz ennek a skálának
ezennel vége, merthogy én vissza nem rakom a helyére, az holtbiztos!

 

 

Mikor az első ilyenforma rengeteg elemes potmétert megláttam, azonnal
mögéálmodtam valami szuper hangszínszabályzót. Aztán mikor lett
ilyenem bontott készülékből, csak még ennél is nagyobb,
valami elképesztő sebességgel szállt el az ihlet.

 

 

A magnó mechanikáját lapszíj hajtja, ami sajnos annyira ki van nyúlva, hogy
még pucolás után sem képes normálisan forgatni a lendkereket.
Ráadásul teszt közben begyűrte a próbakazettámat.

 

 

Ez egy pontosan ugyan olyan elvű mechanika, mint amit a bóvli autómagnóban
láttunk, csak ez egy kicsit valahogy normálisabb anyagokból van összerakva.

 

 

A magnófej enyhén kopott, de még nem vészes.

 

 

A működést tekintve teljesen mindegy, hogy egyenesen állnak-e egy készülékben
az alkatrészek, vagy összevissza dőlingélnek, ferdülnek, vagy akár fele lábukkal
a levegőben lógnak. Illetve egészen addig mindegy, míg masszívan minden a
helyén marad. Csak ugye az olyan szintű rend látványa, mint amit ezen
a képen láthatunk, eleve magasabb műszaki színvonalat feltételez,
mint az úgynevezett Tajvani dzsunka szerelés. A képen az a
halvány hullámvonal, az a skálahúr. Na azt nem
fogom visszaszerelni a helyére!

 

 

Ezt a trimmer kondenzátort az előbb már említettem. Miután beszereltük a rádiót,
ezzel kell hozzáhangolni az antenna kapacitásához. Ez persze csak középhullámon
érdekes. De nem is ez a lényeg, hanem az a kicsi tölcsér. Ezt azért tették oda, hogy
ne szerencsétlenkedjünk a csavarhúzóval, miszerint nem találunk bele a csavar
sliccébe. A szűkülő kúp ugyanis egyenesen odavezeti a csavarfejhez
a csavarhúzónkat. Ez mekkora egy aranyos ötlet! Érdekes,
de még sehol másutt sem láttam ezt a bájos megoldást.

 

 

Nem szívesen cserélnék alkatrészt az emeletes panel alatt. Szerencsére nem is kell.
Egy autórádióban tipikusan a végfok ég le, a magnó mechanikája szorul
némi pucolásra, illetve a potméterek lesznek kontakthibásak.

 

 

Levettem a rádióról az előlapot, mert ellenállhatatlan kényszert éreztem,
miszerint mindenképp vetnem kell egy pillantást a skálahúrozásra.

 

 

Láttam már ilyet. Ennél a megoldásnál nincs körbefuttatva a skálahúr, hanem
az egyik végét a forgatógomb mögötti tengely tekeri fel magára, miközben
a másik végét a képen látható rugó húzza vissza. Útközben meg valahol
van egy mutató. Jelen esetben nincs, mert ezt már valaki piszkálta!

 

 

Tökre úgy néz ki, mintha a nagyobbik elkó éppen megölelné a két kisebb testvérét.
Persze szó sincs bratyizásról, ez csak a nagyobb tömegű alkatrészek rögzítése.

 

 

Szó nem volt róla, hogy lepucolom az előlapot!
Ez nálam tudat alatt kényszeres.

 

 

Felkaptam a csap széléről a még víztől csepegő alkatrészeket, majd elindultam velük
a szoba irányába. Először úgy volt, hogy a cserépkályha tetejére szórom le őket.

 

 

Aztán úgy esett, hogy miközben a kiválasztott helyre halmozott ágynemű szidására
koncentráltam, belebotlottam ebbe a dobozba, és nem a kályha tetejére szórtam
az előlaphoz tartozó alkatrészeket, hanem csak úgy egyszerűen szét a szobába.

 

 

Miután összeszedtem őket, kiderült, hogy a virágállványon sincs számukra hely,
mégpedig az atomjaira bontott Panasonic telefonok szörnyű helyfoglalása okán.

 

 

A szobai asztal is foglalt, ugyanis a minap (ennek tényszerűen három hónapja) azt
játszottam, hogy le-fel rámoltam a polcaimra a kacatokat. Mint ahogy mindig,
néhány dolog megmaradt visszapakolás után, mely lomokat azóta is lusta
voltam elrendezni. Illetve jól elvannak ezek itt, hiszen a zömük szép
szögletesen áll, amitől még a legnagyobb kupi is rendezettnek néz ki.
Ha nem hiszed, akkor próbáld csak ki nyugodtan! Amikor legközelebb
rendetlenséget csinálsz, és nincs kedved elpakolni, akkor játszd el azt a
lomokkal, hogy beállítod őket derékszögbe. Bár pontosan ugyanakkora
marad a kupi, mint előtte volt, azonban a látvány valami egészen más!

 

 

 Mikor az ebéd utáni álomból magamhoz tértem, ez a látvány fogadott.
Valamint az azóta megszáradt előlap, meg persze a gombok.

 

 

Megblankoltam a vezetékek végét, megsodortam őket, majd le is ónoztam,
hogy használható állapotban legyen, mikor legközelebb előveszem.

 

 

Mikor belepróbáltam őket az átalakítós csatlakozókat tartalmazó
fiókomba, megtaláltam az elveszettnek hitt előző verziót.
Mondjuk az igaz, hogy ritkán kell ilyesmiből négy,
de ha mégis adódik ilyen helyzet, akkor ez
engem nem fog felkészületlenül érni.
Ideologizál rutinosan a szerző...

 

 

A hangszóró csatlakoztatással ellentétben, erre a kis rohadékra nem voltam
felkészülve! Mikor már ötödszörre állt bele az ujjamba a saruból kilógó
drótdarab, hirtelen úgy döntöttem, hogy áthelyezem a sarus dobozba.

 

 

Nehéz olyasmit találni ezen a panelen, amiről mesélni lehet valamit.
Persze én csak azért is megpróbálom.

 

 

Miután az ónfürdőben beforrasztódik az összes alkatrész, szokás lemosni a panelről
a folyasztószer maradványait. Mint az a gyantanyomokból látható a TDA2003-as
végfokot vagy utólag forrasztották be a helyére, esetleg kicserélték, vagy csak
átforrasztották a lábait. Utóbbi azért válik idővel szükségessé, mert a panel
az autó rezgéseitől némileg leng a helyén, miközben az IC rá van csavarozva
a készülékház oldalára. Valamint az IC lába nagyon meleg tud lenni, ami magát
a forrasztást is felmelegíti. Mikor kikapcsoljuk a rádiót, olyankor persze visszahűl.
A hőmérsékletváltozás akár a száz fokot is elérheti, mikor télen a -15 fokos autóban
bömböltetjük a rádiót, miközben mivel hideg van, természetesen ráeresztjük a fűtést.
Elsőre azt gondolná az ember, hogy az ébredő erők nem képesek kárt tenni
egy forrasztásban, azonban a gyakorlat egészen mást mutat.
Lásd példának a múltkor javított ITT tévét.

 

 

Szép tiszta lett. Helyesbítek!
Ha szép nem is lett, de tisztának legalább tiszta.

 

 

 

Ugyan a rádió vételkészsége rendben van, azonban furcsán szól a készülék.
A hangerőt emelve fulladozik a hang. Bevallom őszintén, hogy lusta
voltam megkeresni, hogy mi okozza ezt a furcsa jelenséget.
Polcra dísznek, illetve gyűjteménybe így is jó lesz.
Aztán utólag eszembe jutott, hogy lehet, hogy csak annyi
volt a hiba, hogy le volt tekerve a tápegységemen az áramkorlát.

 

 

Azt gondoltam, pikk-pakk elpakolok, és már végeztem is!

 

 

Aztán mikor el akartam tenni az asztalról a rádiót, mindjárt eszembe jutott,
hogy postára megy. Szóval nem eltenni kell, hanem becsomagolni.

 

 

Andi mindeközben azzal szórakoztatja magát, meg persze engem is, hogy
mindenféle lehetetlen hacukákba öltözteti ezt a szerencsétlen babát.

 

 

 

Máskor meg, mikor mondjuk valami jó zene szól, lelkesen ideszalad hozzám,
és megtáncoltatja a Szotyi nevű mackót. Ilyenkor aztán időnként előfordul,
hogy össze is szólalkozunk. Általában azon megy a vita, hogy nem tudjuk
eldönteni, hogy infantilisek vagyunk, vagy csak úgy egyszerűen idióták.

 

 

Mikor be akartam tenni az autórádiót a dobozba, kiderült, hogy már van benne
valami. Egy konzervdoboz volt, amit valószínűleg csavartartónak szántam
a pincébe, csak elfelejtettem kivenni a dobozból, mikor valaha levittem.
A perselymalac meg az előszobában volt útban. Összedugtam a kettőt,
majd beraktam a szatyromba a bedobozolt rádió tetejére. Cselekedtem
mindezt azért, merthogy úgyis megyek a pincébe a bicikliért, majd akkor
kirakom a polcra. A pincébe érve természetesen elfelejtkeztem a dologról, így
a furcsa kombinációt is elvittem magammal a postára. Mikor aztán végre sorra
kerültem, és megkérdezte a postáskisasszony, hogy mit szeretnék, én rögtön
rávágtam, hogy ajánlott küldeményt feladni. Ekkor meglepetésszerűen,
már úgy értem, hogy magam is erősen meglepődtem a dolgon, lazán
kicsaptam a pultra a Nesquik kakaós dobozba süllyesztett rózsaszín
műanyag perselymalac alkotta szerelvényt. Jó. Beismerem. Amúgy
is furán szoktak rám nézni az emberek, de most sikerült kiharcolnom,
hogy a postáskisasszony részéről egy valami egészen különlegesen lesújtó
tekintetben részesüljek. Máskor szinte láthatatlan vagyok. Most persze
bújtam volna, de mindenki engem nézett! Legalábbis így éreztem.

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg
a Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában...