Philips RC 169 magnós autórádió
(nem volt benne semmi élet, ezért elbontottam)

Próbálok megfelelni annak az elvárásnak, hogyha mellébeszélek is, de legalább
a nyitóképen az aktuális szétszedtem alany szerepeljen. Ez a rádió egy kissé
hiányos, és Philips létére egy kicsit gagyi is. A kazettabetöltő nyílás bal
oldaláról hiányzik a kazetta kidobó gomb. Ez az említett hiány, meg
a hangerőt szabályzó gomb. A gagyiságot a kazettanyílástól jobbra
látható gomb képviseli. Az a gomb, az speciel nem csinál semmit,
merthogy egészen egyszerűen csak dísznek van odatéve.
Ilyet eddig még csak nagyon bóvli gépen láttam.

 

 

Nincs ám kedvem mindig szerelni, képeket szerkeszteni, vagy szöveget írni.
Előfordulnak úgynevezett halott napok, mikor még a vajas kenyér megkenése
is fáraszt. Máskor meg csinálom a dolgom, mint a gép! Mondhatni hullámokban
dolgozok. Na jó. Beismerem. Ez nekem nem munka, hanem hobby, szórakozás.
Szóval előfordul, hogy elkap a gépszíj, mint például most is. Ilyenkor aztán
felpörgök, és zsinórban szétszedem a Benefon telefont, a Roadstar
rádiós magnót, majd egyből nyúltam a Philips irányába.

 

 

Ahogy az előző rádiósmagnó megsemmisült, egyből felszabadult a hely a következő
alany boncolásához. Mint az látható, még az amúgy eleve elől tartott szerszámokat
sem kell kiszednem a tartójukból. Persze ez nem oszt, nem szoroz. Máskor ugyanis
hiába próbálom rávenni magam ilyesmivel arra, hogy csináljak már végre valamit.

 

 

Szerintem az autoloudness magyar neve fiziológiai hangosságszabályzó.
Persze az is lehet, hogy Philipsék feltalálták a magától működő
hangszínszabályzót, ami ahogy kedve tartja, szabályoz,
de ez a felirat persze inkább csak marketing fogás.
Legyen minden auto, hiper, meg persze sztereó.

 

 

Mindenféle feliratok vannak a gombokon, illetve felettük. Vagy ha úgy nézzük,
akkor alattuk. Hogy aztán a köztes feliratok melyik gombhoz tartoznak...
Vannak olyan feliratok, melyek egyértelműek. Aztán akad köztük
olyan is, amihez nem ártana elolvasni a kezelési utasítást.

 

 

A feliratokból visszakövetkeztetve kiderül, hogy ebben a rádióban óra is van.

 

 

A bekötési rajzot elnézve, négy darab hídvégfok hajtja a hangszórókat.
Ha csak ezzel is be nem csaptak, mint a semmit sem csináló gombbal.
A feliratba belefelejtkezve, egyszer csak felmerült bennem a kérdés:
El lehet adni egy ilyen készüléket a kínai piacra? Gondoltam legyen.
Előkerítettem a service manualt. Sem nem hídvégfok, sem nem
négyszer, hanem csak kétszer 4,5 watt. Érdekes egy gép...

 

 

A csavarhiányból kiderül, hogy ezt már piszkálták.
Persze ezt már a hiányzó gombokból is sejtettem.

 

 

Bevallom őszintén, hogy egy kicsit meglepődtem, ugyanis ebben a készülékben
nincs semmi fura. Már úgy értem, hogy semmi Philipszes. Részemről nyíltan
Philips ellenes vagyok, mert ami készüléket eddig csak tőlük láttam, mind
tartalmazott valami olyan részletet, melyre rácsodálkozva azonmód
felmerült bennem a kérdés: Az meg mi? Hogy néz az ki? Ezt
meg mégis hogy képzelték? Ebben viszont nem látok
semmi kivetnivalót. Ez azért valahogy fura.

 

 

A minap boncolt Roadstar autórádióhoz képest, ez a tuner vagy úgy ötször akkora,
ami részemről nem egy kritikai megjegyzés. A másik rádió hangoló fokozatának
alkatrészmennyisége gyanúsan kevés volt, míg ez sokkalta reálisabbnak tűnik.
Kár, hogy az SMD technológiához fűződő viszonyom miatt (már nem látom
az apró bogyócokat), ez is a kukában fogja végezni. Persze nem kell
mindennek túlélnie, hogy szétszedem. Ha így lenne, már el
se férnék a lomjaimtól! Jó. Akkor most sem férek.

 

 

A képből a felső élnél kilép két vezeték, ami a tápegységemben végződik.
Mivel a rádió kijelzőjén nem jelent meg semmi, és áramfelvételt sem
produkált, ezért a próbahangszórómat már rá sem akasztottam.

 

 

Levettem az előlapot, de semmi említésre méltót sem találtam benne.

 

 

Erre fel iderepült nekem ez a bogár, ami amúgy egy mezei poloska. A frászt hozta
rám, mert rosszul szállt le. A hátára érkezett, aztán brékelt itt nekem egy nagyot,
hogy vissza tudjon fordulni. Miután segítettem neki talpra állni, lenyugodott,
és hagyta magát fényképezni. A háttér fehér papír meg azért lett kék, mert
rémültemben eltekergettem a fényképező gombjait. Valahol mélyen belül
rettegek a rovaroktól, de szerencsémre a zömük egyáltalán nem bánt,
hanem csak úgy egyszerűen a frászt hozza rám.
Persze ellenpélda is akad.

 

 

Ezt a hét darab fájdalmas lyukat úgy sikerült a hasamra beszereznem, hogy valami
szerencsétlen állatka beesett az ingembe, és mikor odaért a nadrágomhoz, ott
megszorulván, meggyötrődvén, hétszer is belém harapott. Már az sem
volt semmi, hogy hónapokig viszketett! Ami még ennél is furább,
hogy azóta már évek teltek el, de még mindig meglátszanak
a hasamon a csípésnyomok. Nem tudom, hogy milyen
állat lehetett, de nem akarok vele többet találkozni!

 

 

Kivettem a panelt a rádió keretéből.

 

 

Illetve ez nem is keret, hanem egy tepsi. Ha egy ilyen felépítésű rádióban
kell mondjuk végfokot cserélni, akkor épp ennyire kell szétszedni
a készüléket, mint azt ezen, meg az előző képen is látjuk.

 

 

Tucat mechanika, mindenféle varázslat nélkül. Talán csak annyit róla, hogy
csak egy szíj van benne, mert a felcsévélő orsót fogaskerék áttétel hajtja.

 

 

Vajon mit rakhattak ebbe a magnóba kazettának? Már csak azért kérdem,
mert a szalag nem polírozta, hanem látványosan csiszolta a fejtükröt.

 

 

Feltettem magamnak a kérdést: Ha valamibe kazettát lejátszó mechanikát
szerelnék, akkor ez a mechanika lenne az? Mivel kérdésemre nemleges
válasz érkezett, ezért semmi perc alatt elbontottam a szerencsétlent.

 

 

A feleslegesnek ítélt maradványokat beszórtam a dobozba, majd megveregettem
a vállamat, miszerint mennyire ügyes is vagyok én. Már úgy értem, hogy azért
a dicséret, merthogy mindent szépen elbontottam. Ha leviszem a papírdobozt
a kukába, majd összeporszívózom a szétrepült rugókat, meg az elgurult
csavarokat, akkor meg sem fog látszani a szobán, hogy erre járt
ez a doboznyi lom. Meg ahogy azt a szerző elképzeli!

 

 

Mert ez a két rádió, ez még mindig itt van! Majd talán holnap eldöntöm,
hogy melyik jön előbb, addig meg csak elleszek velük valahogy.
Nem hiszem, hogy a Sokol 308, illetve a Rossija 203 nem
hagyna aludni, bár szerintem ezektől minden kitelik!

 

 

Mint ahogy tőlem is. Mert ma is szétromboltam három szerencsétlent.
Ráadásul ezekkel mindenképp kezdenem kell valamit, mert a kilógó
panelektől nem fér rá a dobozra a tető. Ráhúztam a védőburkolatot
a monitoromra, előkaptam a Weller pákámat, majd felfogattam az
asztalra a satut, és néhány perc alatt mindent szétpákáztam!

 

 

Még ahhoz is volt erőm, illetve kedvem, hogy levigyem a pincébe a két dobozt,
és átborítsam a tartalmukat az ott rejtező nagyobb dobozba. De most
aztán tényleg akkora lett a rend a szobában, hogy csak na!

 

 

Mondjuk a Benefon telefon akkupakkja, az még mindig töltődik,
de ez aztán már igazán belefér a szobám megszokott képébe.

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg
a Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában...