Hűtőgépek
(hűtő, és mélyhűtő)

Nem is tudom, hogy kéne ezt kultúráltan elmondani. Kulturálatlanul leginkább
a b*sszameg a b*sszameg duplikált kifejezéssel tudnám leírni a hangulatomat.
Hiába javítottam meg (még ezer éve) a kishűtőben a motorindító relét, hiába
cseréltem termosztátot a mélyhűtőben. Szóval hiába voltam: szép, okos, és
ügyes, ha egyszer minden praktikám legyőzte az idő. A kishűtőben sajnos
végképp feladta a kompresszor. Már csak kattog, de nem hajlandó elindulni.
A mélyhűtőnek - mint utólag kiderült - a szigetelése makkant meg. Valahogy túl
sokat járt, de mégsem akart benne elég hideg lenni. Végül feladtam, mint ahogy a két
hűtőnk is, és vettem egy újat. Magáról a hűtőcseréről írtam egy teljesen külön cikket,
bár a képek egy része értelemszerűen közös. Azért kellett kettészedni a képsort, mert
egyben túl nagy lett volna a cikk. Amit itt olvashatsz kedves olvasó, az a történet
csak a hűtőgépek szétszedéséről szól, no meg a szokásos mellébeszélésről.

 

 

Ha már mellébeszélés...
Ez például egy teljesen külön cikk lesz. Szét kell szednem a villanykapcsolót,
és csinálnom kell vele valamit, mert megnőtt benne az átmeneti ellenállás.
Az infravörös hőmérő szerint jelenleg 52 fokos a kapcsoló gombja,
de érzésre szokott ám ennél még sokkal melegebb is lenni!

 

 

Hogy miért szedek szét egy hűtőgépet? Egyrészt nem egy, hanem mindjárt két
hűtőgépet szedek szét. Másrészt finoman szólva nem százas a hátam. Na jó.
Agyilag sem vagyok épp százas, de a hátam miatt egyben már nem lennék
képes levinni a másodikról egy hűtőgépet. Már úgy értem, hogy több
darabban, vagyis apránként azért még igen. Illetve valószínűleg
én esnék szét apró darabjaimra, ha megpróbálnám egyben.

 

 

A nagyja leszedhető alkatrészeket pikk pakk lekaptam, majd rutinosan bevágtam
őket a mosogatóba. Tulajdonképpen az is járható út lenne, ha egyből a kukába
tenném őket, csak ugye én gyűjtöm a mindenféle izéket. Akár kell,
akár nem, hátha jó lesz még valamire alapon.

 

 

Vannak ilyen apróbb kieső dolgok is, melyeknél erősen rezeg a léc, hogy mégiscsak
a kukában végzik. Ezeket félreteszem, és majd később döntök a sorsukról.

 

 

Íme a hűtőgép látható elektromos része. Világít, tekerhető, kapcsol.
Majd mindjárt megnézzük, hogy mi bújik meg a burkolat alatt.

 

 

Az elektromos részeken túl, a hűtőgép másik igen fontos része a hőcserélő.
Hátul van egy hatalmas kondenzátor, ez adja le a meleget, belül meg
van egy hűtőlemez, ami felveszi. Bevallom őszintén, hogy szó
sincs róla, hogy tisztemnek tekinteném a hűtőgép működésének
elmagyarázását. Ha valakit érdekel az elv, az Interneten az enyémnél
mindenképp jobb (értelmezhetőbb) leírást talál. Lásd például a wikipédiát.

 

 

Szóval az nem úgy van, hogy nekiesek mint tót az ajtónak, hanem szépen lassan,
komótosan, alaposan, apró lépésenként haladok előre a hűtőgéprombolás
rögös útján. Most például a hűtőből kiszerelt, majd elmosogatott
mindenfélék száradnak, némi ventilátoros rásegítéssel,
miközben én a szobában sajnálom magam, hogy
mennyi feladat van még hátra a mai napra.

 

 

Például le kell mentenem a mélyhűtő ajtajára felhajigált hűtőmágneseket.
Velük, mármint a mágneses rögzítésű izékkel ellentétben, az Andi által
felvarázsolt madárkák letépkedése már nem is volt olyan egyszerű
feladat, merthogy ezek ragasztva voltak. A madarak eredetileg
valami konyhai alátét részét képezték. Megvettem a páromnak,
ő meg kivagdosta belőle a madarakat. Lehetne rajta vitatkozni, hogy
melyikünk a lükébb, de én úgy vagyok vele, hogy kiegyezek döntetlenben.

 

 

Miután az új hűtőgép megérkezett, nem szabad egyből bekapcsolni, hanem néhány
óra erejéig úgymond pihentetni kell, hogy az amúgy a motor kenésére szolgáló olaj,
illetve ami az esetleges fektetett szállítás közben az olajból elkolbászolt, lehetőleg
visszacsordogáljon a kompresszorba. Mindez azért szükséges, mert a kompresszor
a hűtőközeget, ami ugye gáz halmazállapotú, azt össze tudja nyomni folyadékká,
ellenben a kenést, ami olaj, vagyis már eleve folyadék, azt nem. Mikor mégis
megpróbálja, akkor bizony eltörhet benne valami. Persze a helyzet azért
nem ennyire komoly, hiszen mégis mi a csudáért tennék be a hűtőgépet
a szállítók a furgonjukba fektetve? Illetve mit számít az, ha lötyög pattog
a hűtőgép szállítás közben, akár száz kilométernyi úton is? Semmit, mert alul
van benne a kompresszor, és a folyadéknak (kenőolaj) semmi esélye fentebb jutni
a tartály aljáról. A gond ott van, hogy nem tudjuk, hogy mégis milyen pozícióban
utazott a hűtő. Még ha látjuk is, hogy a furgonból való kiemeléskor az alja volt
alul, simán megeshet, hogy a liftbe már fejjel lefelé tették be. Szóval jobb a
biztonság! Inkább vártam néhány röpke órát az új hűtő bekapcsolásával,
minthogy egyből tönkretegyem. Miután az új hűtőt bedugtam, és azt
tapasztaltam, hogy rendesen hűt, kivettem a régi mélyhűtőből
a fiókokat, és átpakoltam a tartalmukat az új gépbe.

 

 

A kiürült fiókok egyre inkább útban voltak a konyhában.
Tulajdonképpen ez az egész project arról szólt, az volt
a vezérfonal, hogy minden folyamatosan útban volt,
bárhová is tettem. Egy nagy rámolás volt az egész!

 

 

Mert ugye, ha berakom a mélyhűtő fiókjait a kádba? Akkor nincsenek útban
a konyhában! Ellenben nem tudok tőlük letusolni. Mivel valahogy ki kellett
kászálódnom a rendetlenségből, ezért azon voltam, hogy lehetőleg mindent
egyből a helyére tegyek. Ezeket például elmosogattam, aztán betettem
őket száradni a szobába. Hát ja. Mindent egyből a helyére...

 

 

A többi apróságot szatyorba gyűjtöm, s mikor az megtelik, lesétálok velük a pincébe.
Vagy ha nagyon nem oda való a tartalom, akkor egyből a kukához fáradok velük.

 

 

Csináltam némi helyet a polcon, majd szomorúan konstatáltam, hogy a magamnak
tett ígéretek ellenére, sehol sem tartok a nagydarab lomjaim elpusztításával.
A polcon terpeszkedik a Fujitsu nyomtató, alatta meg a villanyradiátor.
Jobbra lent a lábamnál egy fénymásoló gép hever, meg a fűnyíró.

 

 

A tartalék bicikli kipofozása - bár rangban igencsak előresorolt - sehol sem tart.
Illetve a helyzet még rosszabb, mint ahogy egy hónapja volt. Hogy kiszedtem
a gépből a hátsó kereket, az ugyanis csak azért volt, mert kellett pótlásnak
a másik biciklibe. De hogy ez gép mikorra fog összeállni valami
használható egésszé, arról konkrétan lövésem sincs!

 

 

 

Talán még vagyok annyira erős, hogy egy röpke pillanatra fel tudjam emelni a régi
mélyhűtőnket, azonban sem leguggolni nem tudnék vele, sem lehajolni.
A gerincem kettétörésének elkerülésére, a videóban felvázolt
meglehetősen biztonságos kerülőmegoldást dolgoztam ki.

 

 

Hogy a mélyhűtő hogyan került le a kishűtőről? Erről majd egy külön cikkben
mesélek a képek szöveggel oldalon, mégpedig a hűtőcsere címszó alatt.

 

 

Mivel egyben nem tudnám levinni a mélyhűtőt, ezért amennyire ez egyáltalán
lehetséges, belerombolok. Lekaptam az ajtót, ami könnyű, és azonmód
leszaladtam vele a pincébe. Hogy lent nincs hely? Miért? Fent van?

 

 

Ugyan az alumínium hűtőlemez csak igen csekély mértékben járul hozzá a mélyhűtő
súlyához, azonban sok kicsi sokra megy! Eredetileg az volt a cél, hogy minden
kiszerelhetőt kiszereljek, és akkor már annyira könnyű lesz a maradék,
hogy egyedül is le tudom vinni a másodikról a lépcsőn. Persze ha
ezt így kinyilatkoztatom, abból máris sejthető, hogy a végkifejlet
egyáltalán nem így alakult. De ehhez én már rég hozzászoktam...

 

 

Ugyan a mélyhűtő első ránézésre egyetlen masszív egységet képez,
azonban az évtizedek alatt felhalmozott rutinom segítségével
meglepő mennyiségű leszerelhető alkatrészt találtam
rajta, illetve benne.

 

 

A termosztátot nem is oly rég cseréltem ki. Sajnos már akkor is látszott, hogy ugyan
nem volt hiábavaló a csere, de a teljes sikertől azért messze voltam. Bele kellett
tekernem a termosztát szabályzó csavarjába, hogy hajlandó legyen leállítani
a kompresszort. Ugyan a mínusz húsz fok bőven elegendő hidegnek tűnik
a mélyhűtőben, de mivel ennél többet már nem tudott, ebből látszott, hogy
előbb utóbb baj lesz. A pohár meg azért szerepel a képen, merthogy az ő kerek
mivoltának segedelmével sikerült újratekercselnem a termosztát kapilláriscsövét.

 

 

Ez a mélyhűtő kétszázhatvan literes volt, az új meg csak nyolcvannégy. Szóval nincs
mese, ezentúl össze kell húznunk magunkat. Ez részemről valószínűleg nem lesz
probléma. Amivel gond lehet, az Anyám mélyhűtő felhasználási megszokása.
Tavasszal dobozszámra hordja ki a telekre az ételmaradékot! Márpedig ez
ezután nem lesz! Az persze nagyszerű dolog, hogy mikor kell valamibe
egy paradicsom, vagy karikára szeletelt kolbász, aprított leveszöldség,
előre begyúrt süteménytészta, akkor az ember csak benyúl a mélyhűtőbe,
és van. Persze az is egy kellemes dolog, hogy mikor épp nincs kedv a főzésre,
oly esetekre el van téve néhány dobozra való készétel. Mindegy...
Majd valahogy visszább veszünk magunkból egy kicsit.

 

 

Eredetileg úgy volt, hogy a hűtőgép tetejét alkotó lemezt egyben húzom ki a helyéről,
merthogy megtetszett a mintája. Azonban az élet, akarom mondani a túlzott erőltetés
közbeszólt. Bevallom őszintén, hogy nem gondoltam volna magamról, hogy képes
vagyok a fotón látható formára törni egy dekoritlemezt. Húztam, feszítettem,
aztán igencsak meglepődtem, mikor a kezemben maradt a fele!

 

 

Kipiszkáltam a felső alumínium keretből a visszajelző lámpasort.
Ha majd egyszer hűtőgépet építek, milyen jól fog ez jönni...

 

 

Ha a képen olyan nagyon nem is látszik, de a 45 fokos szöget bezáró lemezből azért
sejthető, hogy nekiálltam szétfeszegetni a hűtőt. Az volt a terv, ami persze már
megint nem jött be, hogy lehántom a hűtőről a burkolatát, és egyszerűen
összegyűröm. Sajnos ezen ötletem kivitelezésében a mélyhűtő vaslemez
burkolata egyáltalán nem bizonyult együttműködő partnernek. Ez van...

 

 

Odáig már el sem jutottam, hogy össze tudom-e gyűrni egyáltalán a lemezburkolatot,
mert már a lehántásánál elakadtam. Persze semmi gond, hiszen még dögivel
vannak a tarsolyomban különféle meglepően elvetemült ötletek.

 

 

Először még úgy volt, hogy egyben viszem le a hűtőt, és mielőtt még a lomtalanításig
betenném a pincébe, kiviszem az udvarra, és majd ott engedem ki belőle, akarom
mondani belőlük (két hűtő) a hűtőközeget. Aztán az Elektro levelezési listán
kapott válaszok alapján úgy döntöttem, hogy nem dimenzionálom túl a
hűtőközeg leeresztésének problémáját, s azon nyomban elvágtam
a csövet, illetve csöveket a konyha közepén. Kicsit sziszegtek
a gépek, aztán örökre elcsendesedtek. Ez valahogy olyan
szomorú, még ha csak holmi hűtőgépekről is van szó.

 

 

Pikk-pakk kikaptam a helyéről a kompresszort.

 

 

Ez itt a mélyhűtő kompresszora, amit már lemostam, majd kitettem a lépcsőházba.
Ennek kérem semmi baja sincs! Akár csinálhatnék is belőle mondjuk egy
kerékfújó kompresszort. Ezen project kivitelezésében erősen
hátráltató tényező, hogy már van egy olyanom.

 

 

Ezen a hatalmas lemezen (kondenzátor, sűrítő) adja le a hűtőgép a doboz belsejéből
kiszivattyúzott hőt. Illetve már nem adja, hiszen levágtam a helyéről. Most, hogy
ezen sorokat rovom, elgondolkodtam rajta, hogy ezt mégis hova a csudába
tettem? Belehajtogattam a kukába? Vagy kitettem a kukák mellé a
fémgyűjtőknek? Két hét eltelik, és máris nem emlékszem!

 

 

Kiszereltem a mélyhűtőből a belső lemezt, ami a hő felvételére szolgált,
majd némi taposás segedelmével a képen látható formára alakítottam.

 

 

Ugyan már minden kiszerelhetőt kirángattam a mélyhűtőből, azonban még mindig
túl nehéznek tűnt ahhoz, hogy a maradékot egyben levigyem az emeletről.
Hogy mivégre hever a dekopír fűrész a konyhaasztalon?
Erre a kérdésre mindjárt válaszolok.

 

 

Csak előbb még visszaalakítom a hiányzó fogakat
ebbe a csúfosan eltömődött fűrészlapba.

 

 

 

Mikor a hibás hűtőgépedhez kihívott szerelőtől valami ilyesmi tevékenységet
látsz, mint amit én művelek ezen a videón, akkor kezdhetsz gyanakodni,
miszerint valószínűleg nem a legmegfelelőbb szakembert választottad.

 

 

Egyszer régen nagyon ki lettem osztva egy olvasó által, mert annyira
szétcsaptam egy magnót, hogy az már valóban túlzás volt.

 

 

No de mégis milyen szétszedtem cikk lenne az egy hűtőgépről,
amiben nem mutatom meg a masina keresztmetszetét?
Tessék! Most aztán nem érheti szó a ház elejét!

 

 

Ahhoz képest, ahogy reggel állt ez a hűtőcserés, illetve hűtőszétszedős project,
nem is állok rosszul. Állok? Még hogy állok? Reggel óta nem álltam meg!

 

 

Miután lehordtam a pincébe a nyolc darabba vágott mélyhűtőt, azt vettem a fejembe,
hogy tovább aprítom, mégpedig a képen látható szovjet gyártmányú rettenetes
körfűrész segedelmével. Az erősen kérdéses volt, hogy hajlandó lesz-e
 a gép elvágni a vaslemezt, a favágáshoz való nagyfogú tárcsával.

 

 

Mint az a képen látható három levágott szeletből sejthető, úgy vitte a körfűrész
a hűtőgépet, mintha vaj lenne! Nem azért hagytam abba, mert nem ment
a munka, hanem mert beijedtem az izzón repkedő vasforgácsoktól.

 

 

Ez a vágási felület annyira brutálisan néz ki, hogy részemről semmi mód
sem akarok vele találkozni. Majd elviszik tavasszal lomtalanításkor.

 

 

Te jössz, mondtam lehangoltan a kishűtőnek. Bármekkora állat is vagyok,
a lelkem mélyén igazándiból nem szeretem elpusztítani a tárgyakat.

 

 

Itt fogtam bele a bontásba.

 

 

Ide ezer éve nem sütött be a nap.

 

 

Bár úgy néz ki, mintha egy szomorú nagyorrú emberke lenne, de ez
akkor sem egy karikatúra, hanem egy kapcsoló. Ő kapcsolta
fel a villanyt a hűtőben, mikor kinyitottuk az ajtaját.
Tette mindezt negyven éven át, szóval respect.

 

 

Amit a kompresszortól jobbra látunk, az egy az eredeti állapothoz képest pluszban
beszerelt hűtőventilátor, amit a mellette elhelyezett dugasztáp lát el energiával.
A ventilátor rögzítését egy Merklin fémépítő készletből kölcsönvett alkatrész
beépítésével oldottam meg. Azért került ide ez a plusz ventilátor, mert ha
bemelegedett a kompresszor, akkor már nem volt hajlandó elindulni.
Szóval tudtam előre, hogy hamarost hűtőcsere lesz, csak abban
reménykedtem, hogy az agyament varázslatommal (plusz
hűtés) át tudom tolni ezt a költséges műveletet
jövőre. De ha nem, hát nem...

 

 

Hátulról látjuk a hűtőgépet. Itt ment bele a cső, illetve a csőben szállított hideg
a hűtött térbe. Belül kitágult, majd lehűlt és kijött, és tette ezt újra és újra.

 

 

Rezgett a léc, miszerint további felhasználásra megmentem a képen
látható rácsot, azonban mikor közelebbről megvizslattam,
olyan koszosnak találtatott, hogy lemondtam róla.

 

 

Ami alkatrészekről nem mondtam le, azokat időnként elmosogattam.

 

 

 

Ahogy állok oldalt a mosogató mellett, egyszer csak nekiment valami a lábamnak.
Pont olyan érzés volt, mint mikor egy macska dörgölődzik az embernek. Még le
is szóltam magam mellé, hogy: Na mi van cicus? Persze ez a videó, ez utólag
készült, de attól még így esett meg a történet. Hogy mi ebben az érdekes?
Az, hogy nincs macskánk. És nem csak hogy nincs, de soha nem is volt!

 

 

Mit ne mondjak, igencsak rontom-bontom nap van, de magának
a kompresszornak a szétszedését elhalasztom. Majd kap
egy különálló cikket, mint ahogy a termosztát is.

 

 

A gyártási év 1975? Ez a hűtő már elmúlt negyven éves? Azt a k*rvaéletbe!
Csak reménykedni merek benne, hogy az új hűtő is kibír ennyit.
Mondjuk ennek a manapság divatos élettartam tervezés
tükrében igencsak kevés az esélye, de attól
azért persze még reménykedhetek.

 

 

Jelen matricából csak az I. oszt. minőség. sort emelném ki.
Ami negyven évig működik, az valóban első osztályú!

 

 

Ezt a kompresszort is megfürdettem, de csak azért, hogy
majd ne legyek tőle koszos, mikor szétflexelem.

 

 

Ugyan kicsit sem volt mindegy, hogy valami keletnémet, vagy nyugatnémet, de
ettől még jelen esetben szó nem érheti a német precizitást, illetve tartósságot.

 

 

Ahogy szépen sorjában szedegetem kifelé a hűtőből az egyáltalán kibontható
részeket, úgy lesz a maradék egyre könnyebb. Már csak a lyukon át
látható belső hő felvevő elemet tudom kiszedni, aztán annyi.

 

 

Mivel ez a hűtő mindössze fele akkora, mint az előbb mutatott mélyhűtő,
így ezt nem kell felaprítanom, mert a csupasz váza olyan könnyű, hogy
le tudom vinni a lépcsőn egyben anélkül, hogy megroppanna a hátam.

 

 

Elképesztő mennyiségű apróság esett ki belőle!
(esett a frászt esett, mindet én cibáltam ki)

 

 

Nekiugrottam, és mindent elmosogattam! Vagy legalábbis egészen addig úgy
gondoltam, hogy mindent, míg csak újra a kezembe nem akadt egy-egy
újabb lehetetlen helyre dugott lom. Hol az asztal alatti vájdlingból
került elő valami alkatrész, hol a konyhaszekrény tetejéről.

 

 

Mikor végre mind megszáradtak, behoztam őket tálcán, és amennyire csak
tőlem tellett, szétpakoltam a helyükre a zsákmányolt alkatrészeket.

 

 

Mit nem mondjak, k*rvára szeretem az ilyen látványos projecteket! Néhány nappal
ezelőtt is pontosan ugyan így nézett ki a konyha, mindössze a két régi hűtőgép
alkotta torony volt egy kicsit magasabb. Körberohangáltam a lakásban, és
megkíséreltem mindent összeszedni, amit csak az utóbbi két napban
szétpakoltam. Sajnos hiába éreztem úgy többször is, hogy most
aztán kész! Nyoma nem maradt a hűtőbontásos projectnek!
Még napok múlva is elő előkerültek holmi
elrejtett maradványok.

 

 

A kishűtő alsó fiókja például annyira belesimult a tájba, vagy legalábbis annak
következtében nem volt feltűnő, hogy a mélyhűtő fiókjai (meg persze egyéb
alkatrészek) két napig hevertek a szobában, hogy szinte észrevehetetlen
volt a virágállvány alatt. Mivel ugyan befér, azonban se látványra,
se méretre, se színre nem illik ide, ezért kénytelen leszek
mégiscsak kifaragni az ide tervezett fiókot.

 

 

Jövő tavaszig kibírja a kishűtő a bicajom előtt. Ha meg nem? Akkor nekiugrok
a körfűrésszel, és felaprítom akkorka darabokra, hogy beférjen a kukába.

 

 

Ami a kép közepén van, azt úgy kell nézni, hogy a fényképezés pillanatában bent
álltam abban a pincében, ahol korábban a tartalék bicajomat láttuk. Szóval azok
a formátlan valamik, azok a mélyhűtőnk felaprított és egymásra halmozott
maradványai. Béke poraira... Amúgy úgy derült ki, hogy tönkrement
a mélyhűtőben a szigetelés, hogy másnapra tócsa lett a romok
alatt, pedig mielőtt lehoztam száradt egy napot. Aztán
másnapra megint ott volt a tócsa, pedig feltöröltem.
Az a hőszigetelés, amiből napokig csorog a víz, az
már rég nem hőszigetelés! Így persze nem csoda,
hogy már nem bírta szegény hűtőgép a tempót...

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg
a Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában...