SONY cordless telefon
(elpusztítottam)

Mivel telefonszerelő vagyok (vagy inkább már csak voltam), ezért szó sincs róla,
hogy véletlenül szedtem volna szét az eddig bemutatott rengeteg telefont, illetve
egyéb távközléssel kapcsolatos bigyót. A szétszedés nálam kényszeres, a telefon
meg ugye adja magát. Na jó. Beismerem... Nem önszántából adta magát, hanem
konkrétan egy kollégám adta. Persze nem most, hanem még valamikor több mint
tíz évvel ezelőtt! Emlékeim szerint a néhai irodámban ült az ablakpárkányon, már
akkor is csak mint valami szobadísz. Itt aztán félbehagytam az írást, és alaposan
elmentem régi képeket nézegetek irányba. Mivel egy már több mint tíz évvel
ezelőtt készült képet azért nem olyan egyszerű megtalálni (már csak azért
se, mert közben szépen sorban megnézi az ember az összes többit is),
ezért ezen cikk írása már eleve úgy indult, hogy már konkrétan
az első képnél megtorpantam, mintegy jó óra hosszára.

 

 

Ez a kép 2004-07-06-án készült, szóval nem egy mai téma. Illetve éppen, hogy de!
Még majd egy évnek kell eltelnie ahhoz, hogy megjelenjen az első, már majdnem
szétszedtem cikk. Szóval mint az látható, alig (?) vagyok lemaradásban, hiszen
még a képen balra felsejlő Camping Record rádiót sem igazán szedtem szét.
Itt aztán újra megálltam. No nem mintha eddig valami nagyon haladtam
volna, csak most, hogy eszembe jutott, hogy év vége van, ami
köztudottan a statisztika ideje, és is elmentem számot
vetni az eddigi teljesítményemmel.

 

 

Jó. Beismerem. Az arany keret azért túlzás, de ettől függetlenül sikerült tartanom
a magamnak tett azon ígéretemet, miszerint minden hétre jutni fog egy szétszedtem
cikk. A 117 előre megírt cikk se semmi! Ha két évig nem szedek szét semmit, nem
írok egy sort se, akkor se fog kiderülni, hogy leállt a project. Az utolsó oszlopba
írt számmal viszont nem vagyok elégedett. Az a 94 ugyanis azt jelenti, hogy
ennyi tétel van beírva a táblázatokba és a html fájlokba előre úgy, hogy
még csak hozzájuk sem nyúltam! Mindezt úgy, hogy gyakorlatilag
egész decemberben azt játszottam, hogy nem írok be a táblázatba
új tételt, hanem direkt a régieket fogyasztom. Ha az előre beírt 94
tételt zsinórban szétszedem, és megírom belőlük a cikkeket, meg ami
még közben beesik, az újabb két évnyi szétszedtem cikket jelent. Nem
állítom, hogy problémának érezném, inkább csak dicsekszem vele, hogy
mindezeken túl, több évre szóló készletem van, szétszedhető tárgyakból.

 

 

Nem véletlenül készítettem oda a pákát. Mivel a sokéves kemény gyűjtögető munka
eredményeképp sikerült annyi lomot felhalmoznom, hogy már egészen egyszerűen
nem engedhetem meg magamnak (nincs hely), hogy mindent megtartsak, ezért
ráindítottam a többi futó projectre egy újabbat. Ennek az lett a neve, hogy
"véged van", ami azért egy elég beszédes név. Mivel van egy csomó olyan
lomom, melyekre ránézve az a kérdés szokott bennem felmerülni, miszerint:
Ezt is miért nem dobtam már ki? Ezért alany akad bőven. Ha egy ilyen semmire
sem kellő valamit elpusztítok, akkor annak felszabadul a helye. Nem! Nem akarok
a felszabadult helyre odatenni semmit! Hogyhogy miért nem? Nem érted? Mutatom!

 

 

Ezért nem! Már eleve a gázpalacknak sem szabadna a fiókos szekrényke előtt
ácsorognia. No de az, hogy egy telefon billeg a palack tetején, az azért már
durva! És ezt nem most tettem ám ide, hanem ez a készülék, ez kérlek
tipikusan itt lakik! Mikor széttúrom a lomokat (mert mondjuk keresek
valamit), a végén próbálok mindent oda visszatenni, ahol eredetileg volt.
(így férnek vissza a kacatjaim legvalószínűbben) Szóval ez a telefon, ez kérem
ezentúl már nem fog itt billegni. Ez kicsit valahogy olyan szomorú, de kénytelen
vagyok komolyan beleállni a pusztításba, különben végképp elborítanak a kacatok.
Hiába próbálom rendszerezni őket, ha egyszer egy csomó mindent nincs hova.
Persze vannak túlélők, mint mondjuk a hangszórókészletem. Számukra
barkácsoltam, egy a képbe jobbról belógó fiókost. Mielőtt ezt
megtettem volna, mindenütt hangszórók hevertek!
Mondjuk most is, de ez már rajtam múlik,
nem azon, hogy nincs számukra hely.

 

 

Ez a telefon nem holmi márkátlan, vagy valami alkalmi fantázianévre hallgató típus,
hanem egy igazi SONY! Érdemes összehasonlítani a belső felépítését a 402-es
cikkben bemutatott készülékkel. Persze ez már egy annál sokkalta
modernebb technológia, de épp ezt mondom.

 

 

Még az antenna rúdjára is rá van írva, hogy SONY! Szerintem így van ez jól.
Ha valami termékére (pláne a saját nevére) büszke egy gyártó, írja csak
ki nyugodtan a nevét mindenhova. Inkább azokkal a termékekkel
van baj, melyeket perceken át forgatva sem derül ki, hogy
mégis honnan származik. Persze tudjuk. Kínai...

 

 

Ez a telefon már nem zavar bele menthetetlenül a tévék KF sávjába, mert már nem
ott, hanem a 900 megahertzes sávban dolgozik, mint mondjuk a mobiltelefonok.
Valamint a felirat szerint üzenetrögzítő is van benne. Ráadásul digitális elvű!
Szóval ebben a telefonban már nincs is szalagkazetta, mint a régiekben.
Most, hogy ezt így leírtam, beugrott, hogy félre van téve egy régi
kazettás üzenetrögzítő, pont mint ez a telefon, elbontásra.
De ez semmi! Még BRG kazettás üzenetrögzítőm
is akad a pincei magnós szekrényben!

 

 

Hogy ennek mekkora hatalmas fekete szeme van...
Természetesen meg fogjuk nézni, hogy mi lakik mögötte.
Jó. Mind tudjuk, hogy egy számkijelző. De akkor is megnézzük!

 

 

Tetszik nekem az a "mailbox" gomb! Mondjuk nincs mibe beépítenem, vagyis nincs
rá újraalkalmazási ötletem. A "handset locator" gomb megnyomására csipogni kezd
a beszélő, hogy legyen mi alapján megtalálnunk. Erre viszont volt újrahasznosítási
ötletem. Az volt a terv (manapság a terveim sajnos sorban dugába dőlnek), hogy
a készülék alja lent marad a pincében, miközben az említett gombot rákötöm
egy az ajtó nyitásakor záró érintkezőre. A beszélő rész mindeközben fent
lenne a szobámban, és csipogna, ha kinyitja (feltöri) valaki az ajtót.
Mint az sejthető, még odáig sem jutottam el, hogy kipróbáljam,
működik-e az átjelzés ekkora távolságon. Persze ez nem volt
egy komoly terv, hanem csak egy amolyan "ez még mire
lehet jó" típusú Ezermester agymenés volt a sok közül.

 

 

Az előző, meg ezen kép közé került be az ebéd. Már eleve alacsony a vérnyomásom,
evés után meg ugye pláne leesik! Viszont nem akartam lefeküdni aludni, mert
akkor meg átmoziztam volna a fél éjszakát. Szóval csak ültem álmosan
a telefon előtt, s rácsodálkoztam, hogy mégis merre lehetnek ennek
a készüléknek a számgombjai? Mert ugye az 1, 2, 3, számgombok
azért igencsak kevésnek látszanak egy normális telefonáláshoz...

 

 

Ezen a három érintkezőn keresztül jut át az energia a kézibeszélőbe.

 

 

Tényszerűen ide. Hogy a grünspan (rézrozsda, avagy patina)
az akkumulátorból egészen idáig kijutott, az nem valami
jó jel. Mondjuk az se, hogy már be is kapcsoltam
a tápot, hogy időre bemelegedjen a páka.

 

 

Hiába nyújtózik nekem itt ledéren, én már tudom, hogy
ma semmiképp sem fogok könyörületet tanúsítani.

 

 

Érdekes dolog, hogy mennyire képes valami kiesni az ember fejéből. Például volt
olyan ügyfelem, akinél azért jártam kint telefonhibán, mert váltig állította, hogy
hiába veszi fel a telefont, az vidáman csörög tovább. Természetesen mikorra
kimentem, és én vettem fel, nekem egyből leállt a csörgés. Kipróbáltuk újra,
de most az ügyfél vette fel. Persze a készülék csörgött tovább. Innen aztán egy
parttalan vita következett, hogy meg kell-e nyomni a készüléken a zöld gombot,
hogy leálljon a csörgés és tudjunk beszélni, vagy nem. Az ügyfél megesküdött rá,
hogy eddig nem kellett. Végül persze én győztem. Bedugtam az ügyfél zsebébe
a zsinórnélküli telefont, és megcsörgettem a mobilomról. Kivette a készüléket
a zsebéből, nézte a gombokat merengve, miközben érezte, hogy a csöngetés
abbamaradásához csak meg kellene nyomnia valamit. Mondjuk velem is
történt már hasonló. Vagy úgy öt percig azt hittem, hogy bedöglött a
kocsin a tanksapka zárja, mert teljesen kiesett a nyitási metódus.
Ennél már csak az az eset volt mondhatni durvább, mikor egy
őszi reggelen felhívtam a cégnél a helpdesket, hogy árulja
el a kolléga a felhasználói nevem, mert elfelejtettem.
Nem a jelszavam felejtettem el, hanem a nevem!

 

 

Az ebéd utáni bambulástól átszellemült állapotban piszkálgattam kifelé a helyükről
az akkucellákat, de ezeknek eszük ágában sem volt innen kijönni! Ez persze nem
is csoda, hiszen a cellák össze vannak hegesztve átvezetőkkel, a fekete keret
pedig nem elemtartó, hanem egy két darabból álló összepattintott valami.

 

 

Tulajdonképpen mindegy, hogy milyen színre váltott a króm, mert ha eleve nem áll
szándékomban megtartani, akkor teljesen lényegtelen, hogy zöld, vagy nem zöld.
Igencsak kedves dolog a gyártótól, hogy nyíllal jelezte a továbbhaladási irányt.

 

 

Ha nem szeretném, hogy a SONY rám gyújtsa a házat,
akkor csakis az ő akkumulátoraikat használhatom.

 

 

Utoljára jár áram a készülékben, vagyis ez a hattyúdala.
Amúgy csipogott is egy kicsit, de nem sikerült
megváltoztatnia a sorsáról alkotott
igen zord elképzelésemet.

 

 

A balról belógó óriás harapó valami, az egy kisebb méretű krokodilcsipesz.
Na most ehhez képest az alkatrészek mérete ugye...
Újrahasznosításuk esélytelen!

 

 

A fém (valójában persze fémezett műanyag) fedél alá
vannak elrejtve a rádiófrekvenciás fokozatok.

 

 

Gyermeki örömmel termeltem ki a készülékből a csavarokat.
Bevallom őszintén, hogy az antennának is nagyon örültem.
Szegénykém valószínűleg soha semmire sem fog kelleni...

 

 

Az akkupakkban találtam ezt a 102 fokos hőbiztosítékot. Ha nincs benne, akkor
töltés közben valóban túlmelegedhet az akkumulátor, és ez akár tüzet is
okozhat. Vagyis jelen esetben nem holmi "tréfás" marketing fogás
az eredeti akkumulátor használatára felszólító figyelmeztetés!
Az a fekete trutyi meg fog! Vagy kidobom, vagy kimosom.

 

 

Nagyon sajnálom, de itt számomra nincsenek újrahasznosítható méretű alkatrészek.
Amúgy terveztem már áramkört SMD alkatrészekből. No nem komolyan, hanem
csak ahogy én azt szoktam, vagyis fejben. Egy univerzális jeladó lenne az alany,
amit először egy PTS-100-as vonalkereső dobozába álmodtam bele, hiszen úgy
nagyjából annyi benne az alkatrész, mint ami abba még az általam alkalmazott
technológiával is könnyedén belefér. Aztán elkezdtem egyre lejjebb és lejjebb
venni a panel méretét. Először úgy nézett ki, hogy egy 9 voltos elem nagyobbik
oldala méretű panelra is rá fog férni az áramkör, de aztán rájöttem, hogyha SMD
alkatrészekből rakom össze, akkor az elempapucs hátán is elférnek az alkatrészek.
Persze felesleges ilyen kicsinek lennie, hacsak a dobozolás miatt nem ez a jó méret.

 

 

Valószínűleg csak a két kerámiaszűrőt fogom belőle kicsenni. Ez egyrészt szomorú,
másrészt viszont legalább nem fogják számottevő mértékben megnövelni
az alkatrészkészletem tömegét. Hogy azokból is mennyi van...

 

 

Az eleve apróság három milliméteres LED-hez képest, az összes többi
alkatrész szinte eltörpül! Sajnálom, de ez már nem az én világom.

 

 

Bár kimenekítettem a panelből az LM324-es, amúgy négyes műveleti erősítőt,
de lássuk be, hogy annak valószínűsége, miszerint valaha is beépíteném
bármibe is, sajnos erősen konvergál a nullához. Persze történhet
valami csoda... Mondjuk összemegyek kicsire, és akkor...

 

 

Ahhoz képest, hogy tulajdonképpen milyen sok alkatrészből
áll egy ilyen telefon, szóval elég szegényes a zsákmány.
A csavarokat is rendezni kéne az újrahasznosításhoz.

 

 

Ezt már majdnem eltettem, csak aztán beugrott, hogy már van belőlük egy rakattal.
Egyszer régen (még valamikor úgy tíz évvel ezelőtt) rászabadultam a raktárban
található szemetes dobozra, és egy a raktárossal folytatott hosszas beszélgetés
közepette, a dobozban fellelhető összes készülékből kiszereltem a gombok alatti
gumilapot. Talán mondanom sem kell, hogy azóta sem kellett a csomagból semmi.

 

 

Az a füstcsík, az ott nem égésnyom, hanem csak a meleg levegő okozta
légáramlás által lerakott por. Mondjuk itt még elmegy, mert ugye kit
érdekel, hogy mégis mi van egy falra akasztott készülék hátulján?
Az igazi gond az, hogy ugyanez a csík a falra is felrajzolódik.

 

 

Mikor ez a telefon készült, akkoriban még nem volt annyira kínai a világ,
mint manapság. A gyártók tudatlanul áthelyezték a termelést Kínába,
aztán most csak néznek, hogy a kínaiak először még mindent csak
másoltak, aztán mára már a saját fejlesztéseikkel is igen komoly
vetélytársakká váltak. Felmentek az űrbe, meg hasonló ilyenek.

 

 

Ehhez is van egy történetem. Az ügyfél azon kérdésére, hogy miért húzódik
ki mindig a tápegység a telefonból, azt találtam mondani, hogy azért, mert
nem tetszett elolvasni a használati utasítást. Először persze megsértődött,
aztán megmutattam neki, hogy mire való a balra látható tehermentesítő.

 

 

Nem dobtam ki az akkut (alakul a környezettudatosságom), hanem miközben
a kezemről, egyben róla is lemostam a fekete mocskot. Gondoltam
adok neki egy esélyt, bár tíz éve nem járt benne az áram.

 

 

Ez a szép zöld lap volt a telefonban. Ugyan mindig mondom, hogy
ez milyen zöld. Meg azt is, hogy mennyire unalmas. De ettől még
alig bírom megállni, hogy be ne gyűjtsem, mikor meglátok egyet!

 

 

Valami érthetetlen oknál fogva úgy döntöttem,
hogy márpedig én akarom azt az antennát!

 

 

Mivel nem adta magát könnyen, megszereztem erőből!

 

 

Olyan jópofa, hogy nem hullanak ki a gombok egyenként, de sajnos
nem voltak képesek annyira megindítani, hogy eltegyem őket.

 

 

Ezt viszont elrakom, mégpedig a korábban már megemlített hangszórós fiókosba.
Aztán ahogy ezt így leírtam, egyből meginogtam. Lehet, hogy a kishangszóróim
nem is abban a szép új szekrényben laknak, hanem egy kisebb fiókban?
Mivel ritkán használom (ezen persze némileg változtatna, ha
végre beindulna a rádióépítős oldalam), ezért
nem igazán látom át a készletet.

 

 

Belegondoltam, hogy milyen következményei lennének, ha ezt így ahogy látod,
egyből bedobnám a szemetesbe. Valószínűleg napokig nem tudnék aludni!
Erősen hánykolódnék, álom nem jönne szememre, miközben
az elvesztegetett alkatrészeken járna az agyam.

 

 

Persze most már nem kunszt egy ilyen alkatrész, de a 80-as években még képes
lettem volna mögéálmodni egy erősítőt. Ezt amúgy meg is tettem! Persze nem
lett belőle semmi, hanem mint annyi más, ez is csak egy maradt a megannyi
álom közül. A (csak fejben) készülő előerősítőm kiírta volna betűvel, hogy
melyik műsorforrás van aktiválva. A projecthez beszerzett alfanumerikus
LED-es kijelzőket, mind a mai napig őrizgetem a műszeres dobozomban.

 

 

Ezt az öt voltos stabilizátort legalább tudom hasznosítani.
Helyesbítek: Tudnám hasznosítani.

 

 

A múltkor szétszedtem egy akkora adag ADSL modemet, hogy használt
tápaljzat tekintetében, életem végéig nem fogok segítségre szorulni!

 

 

Néhány éve találtam a porban néhány szortimentet. Az egyikben trimmerek voltak.
Természetesen ez nem gátol meg abbéli tervemben, hogy ezt is megszerezzem.

 

 

Ennek szegénykémnek itt a vége. Már előre sajnálom a következő alanyt,
vagyis az üzenetrögzítőt, mely készülék legértékesebbnek ítélt
része, a kazettákat eltakaró színes műanyag lemez.

 

 

Mikor a múltkor szétszedtem egy elképesztő rakat Goldstar rendszerkészüléket,
azokból olyan mennyiségű apró trafót zsákmányoltam, hogy ezt a távoli
homályban megbúvó példányt már nem is akarom megkaparintani.
Ahhoz a rengeteglábú IC-hez pedig sajnos nem értek. Ez van...

 

 

Most, hogy ezt a cikket írom, rámértem az akkukra, hogy mi lett a töltés eredménye.
Mint az sejthető volt, totális kudarc! A három cellában összesen nem maradt bent
egy voltnyi feszültség. Mivel ott a helye, majd bedobom a közértben a gyűjtőbe.

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg
a Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában...